Esküszöm, ez minden idők legélvezetesebb akciófilmje

A John Wick első részének sokat köszönhetünk. A 2014-ben bemutatott akciófilm visszahozta, és újra felrakta a szórakoztatóipar térképére a Mátrix egykori sztárját, Keanu Reevest, valamint a westernek és a bosszúfilmek rajongóinak egyszerre kedvezve egy olyan franchise-t nyitott meg, amelynek az erőszakosságot, a szemkápráztató látványt és a szórakozási faktort tekintve nem volt épkézláb versenytársa.

Mindezt úgy, hogy a John Wicknek nagyon egyszerű alapkoncepciója van: egy megfáradt bérgyilkossal kezdődik az egész, akinek az elhunyt nejétől kapott kiskutyáját pár gengszter megöli, a kedvenc vintage sportkocsiját pedig meglovasítják. Ő meg elindul, hogy revansot vegyen a maffiózókon. Innen sikerült a kaszkadőrből lett filmrendezőnek, Chad Stahelskinek és az első három felvonás forgatókönyvét jegyző Derek Kolstadnak egy egész komoly kis univerzumot kiépítenie: titkos hotelekkel, egymással rivalizáló bérgyilkosos gittegyletekkel és egy csomó fejlövéssel megspékelve.

Félreértés ne essék, ezt a filmsorozatot mindenki azért nézte mindig is, mert itt aztán a főhős odacsap az ellenségeinek: az első három John Wick-filmben Keanu Reeves bérgyilkosa 299 ember életét oltja ki összesen a vásznon, a szemeink előtt... erőteljesen hangsúlyozza tehát az alkotógárda, hogy egy könyörtelen gyilkológépről van szó. A nagy kérdés az volt számunkra, hogy vajon a március 23-ától a magyarországi mozikban is látható John Wick: 4. felvonásban is sikerül-e fenntartani a szédületes iramot, és a 169 perces játékidő ellenére egy szórakoztató, csavaros akciófilmet letenni az asztalra.

Sikerült. Az új John Wick-film a franchise csúcspontja, egy, a tökéletességig csiszolt mestermunka. Abból a fajtából, ami egészen az utolsó jelenetéig pörög, és folyamatosan meg tudja lepni az embert.

A film története onnan indul, hogy Keanu Reeves bérgyilkosa most már nagyon szúrja a Felső Kör szemét, akik elhatározzák, hogy egy minden eddiginél nagyobb genyát eresztenek rá hősünkre, mégpedig Vincent de Gramont márki személyében, akit az Azban Pennywise-ként látott, de a netflixes Clarkban is megfordult, karakteres arcú Bill Skarsgard alakít. A John Wick: 4. felvonás főgonosza tényleg nem lacafacázik, a New York-i Continental Hotelnek szó szerint kirúgja az oldalát, a vezetőséget meneszti, így az előző filmekben sokat kellemetlenkedő Winston (Ian McShane), a szálloda tulajdonosa is pórul jár. Persze John Wickkel egyetemben, akit a jócskán megemelt vérdíja miatt minden eddiginél keményebben kezd el üldözni a bérgyilkos-társadalom.

Egy hatalmas rohanás tehát a John Wick: 4. felvonás, de a jobb fajtából, a közel három óra alatt megjárjuk a fáradhatatlanul gyilkoló főszereplővel együtt Oszakát, Berlint és Párizst is többek közt. Igazi nemzetközi kaland ez, amely teli van remek momentumokkal. Legfőképp annak köszönhetően, hogy útközben Wick belefut egy csomó emlékezetes figurába. Közülük abszolút kiemelkedik, és néha lopja a show-t Donnie Yen vak aszaszinja, Caine, a Shamier Anderson-féle Mr. Senki, aki nagy kutyájával és még nagyobb kaliberű fegyverekkel van felvértezve, na és a németek aranyfogú Kingpinje, Killa (Scott Adkins) – mindhármukban közös, hogy az mozgatja őket, hogy kinyiffantsák John Wicket, de a lehető legkülönbözőbb módszerekkel próbálják mindezt elérni, ami óriási mókává teszi a jelenlétüket.

A hangulathoz hozzátesz természetesen az erős fényképezés is, akár a neonfényben úszó Japánról legyen szó, akár a párizsi naplementéről, néha az ember szája tátva marad a vágóképektől, mindezt az ügyesen eltalált betétdalok teszik olyan élménnyé, hogy a film könnyedén magába szippant, és onnantól, hogy megtörtént, nem is ereszt. Technikai részről lehetetlen fogást találni a John Wick: 4. felvonáson, ami a műfaját tekintve egy neo-noir westernfilm lett, teli mexican standoffokkal és feszült pisztolypárbajokkal. Talán mondanunk sem kell, mennyire hiánypótló megoldások ezek, főleg így, egy helyre zsúfolva.

Akció, a maximumra járatva

A rendező, Chad Stahelski tényleg beleadott apait-anyait a John Wick: 4. felvonásba, több olyan akciójelenet van, amitől egyszerűen a földre esett az állunk. A párizsi körforgalomban driftelő, a kocsi volánja mögül laza headshotokat osztogató Wick egy dolog, ezt a készítő megfejeli egy olyan vágatlanul mutatott akciójelenettel, amit mintha konkrétan a Hotline Miami című videójátékból szedtek volna ki. Nagyvásznon ilyet még nem láttunk, és le a kalappal a végtelen kreativitás és bevállalósság miatt. A lépcsőn visszagurulós, groteszkbe hajló snitt már tényleg mindennek a teteje, amit a végső párbaj koronáz meg. Sűrűn elmondjuk, hogy az akciófilmesek képtelenek rá, hogy épkézláb végjátékot csináljanak, de a John Wick: 4. felvonás erre is rácáfol, az utolsó percekben a legerősebb, akkor dübörög a legjobban, és a legszemtelenebb fordulatot ráadásul a zárásra tartogatja.

Így két dolog garantált: aki benevez rá, vigyorogva fog kijönni erről a filmről, átszellemülve és a tenyerét dörzsölve, hogy csak nem halott még a moziipar. Mert a Netflix ilyet nem tud kiizzadni magából. Bármennyire szeretnék lemásolni a streamingszolgáltatók, a John Wick megismételhetetlen, nagyban üt a legjobban, utolsó részként pedig, ha véletlenül tényleg ez lesz az utolsó,

Akciófilmet még életünkben nem élveztünk ennyire, ugyanúgy, mint a Top Gun: Maverick volt tavaly, ez is kihagyhatatlan a moziban.

10/10

A John Wick: 4. felvonás március 23-ától látható a mozikban.