18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Csöpög az erotikától a Netflix új kosztümös sorozata

2023.05.06. 20:29

A Bridgerton első évada akkorát tarolt 2020 végén a Netflixen, hogy alig pár hónapot kellett rá várni, hogy a streamingszolgáltató bejelentse, még három etapot biztosan kérnek a Shonda Rhimes istállójából érkezett produkcióból, na és egy előzménysorozatot is, melynek a fiatal Sarolta királyné lesz a központi alakja. Bár az anyaszéria harmadik szezonjára még várnunk kell, a Netflix addig is közzétette a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történetet, amely kiváló csemege lehet azoknak, akik nem bírják már ki az eredeti Bridgerton visszatérését. Ugyanis a spin-offban minden megvan, amiért a Daphne (Phoebe Dynevor) és Simon Basset (Regé-Jean Page) bimbózó kapcsolatát feldolgozó első évadot imádtuk: ármány, románc, szenvedély, fülledt szexjelenetek, illetve a tűzrőlpattant Sarolta királyné szerepében egy olyan színésznő India Amarteifio személyében, akit képtelenség nem megszeretni.

A május 4-én az első hat részével közzétett Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet azzal indít, hogy Zsófia Sarolta, mecklenburg-strelitzi hercegnő megriadva veszi tudomásul, hogy fivére feleségül ígérte őt a háta mögött, nem is akárkinek, hanem III. György brit királynak (Corey Mylchreest). A lány kettőt pislog, és máris díszes hintón viszik Angliába, egy olyan ruhakölteményben, ami bár a szemnek kellemes, Zsófia Saroltának egyenesen rémálom. Ez utóbbiból, vagyis rémálomba illő fordulatokból a hölgyeménynek a későbbiekben is akad része, nem is kevés. India Amarteifio viszont épp ebben a jelenetben mutatja első jelét, hogy képes legalább annyira karakán játékra, mint Elle Fanning a Nagy Katalin – A kezdetekben. E két sorozat közti összehasonlítás amúgy több ponton is megállja a helyét, mert a Hulu szériájában egy porosz hercegnőt ráncigálnak el, hogy legyen egy őrült cár neje. Nagy különbség, mondjuk, hogy míg a külföldön The Great címen ismert produkcióban inkább a fekete humor az uralkodó, itt a dráma dominál.

A Bridgerton előzménysorozata egy olyan, korábbról ismert mellékszereplőt állít a középpontjába, aki Julia Quinn alapul szolgáló regényeiben benne sem volt, így pláne nagy port kavart, amikor Golda Rosheuvel alakításában még 2020-ban először felbukkant a képernyőn: a közönség nem tudta hova tenni, hogy a történelmi személyiség bőrébe fekete színésznő bújt, és csak akkor csillapodtak az indulatok, amikor egy csomó újság előásta, hogy igen, Sarolta királyné színes bőrű felmenőkkel rendelkezhetett. A Sarolta királynéról szóló spin-offban annak ellenére, hogy a rajongók hozzászoktak már, hogy egy alternatív múltba kalauzol a franchise, ahol fekete nemesek is forognak a brit elitben, mégis rögtön az elején kiírják, hogy ez a Bridgerton-történet nem dokuszéria, kizárólag a szórakoztatást hajszolja. Ez utóbbi szempontból, mondjuk, nem is bukik meg.

A Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet az anyasorozathoz képest egy sokkal érettebb sztori, ügyesebben megírt drámával, izgalmasabb karakterekkel és élményszámba menő, szívszaggató alakításokkal. Érezni lehet a végeredményen, hogy nem úgy rakták össze, mint az összes hasonszőrű, már-már szoftpornóba hajló szériát – azaz muszájból raktak bele dialógusokat, míg jön a jól kidolgozott vetkőzés és szexjelenet.

A Sarolta királynéban igaz, hogy rekordszámú, húsznál is több szexjelenet van – az anyasorozat első évadában tizenkettő 18+-os snittet, míg a másodikban ennél jóval kevesebbet láthattunk –, de mégsem érződik annyira központinak az ágyakrobatika a spin-offban, és a szereplők között akkor is izzik a levegő az erotikától, amikor éppen textilben vannak.

Jó döntés, hogy amellett, hogy a múltban megismerjük a fiatal, a brit királyi család rigid szabályaival és az udvarral ismerkedő, tapasztalatlan Sarolta királynét, egy másik szálon 1817-be is átugrálunk, ahol a Bridgertonhoz képest komplexebben kifejtve láthatjuk, idősen milyenné vált Sarolta, aki pár évtizeddel később éppen azzal szenved, hogy nincs utódja, és hiába szült tizenöt gyereket Györgynek, egyikük sem adott a királynénak unokát. Természetesen III. György állapotáról is egy csomót megtudunk a Bridgerton spin-offjából: a király egész jó fickóként tűnik fel a pilotban a színen, India Amarteifio és Corey Mylchreest között sokszor iszonyúan erős a kémia, de ahogy haladunk előre, a férfi főszereplő úgy válik egyre kiszámíthatatlanabbá, hiszen mentális egészsége elkezd rohamosan romlani.

Tulajdonképpen egy tragikus szerelmi sztorit kapunk a Sarolta királyné hat részében, jó adagnyi erotikával és a Bridgerton első melegrománcával megspékelve. Panaszkodni nem tudunk, mert minden látványos hasonlósága ellenére A Nagy Katalin – A kezdetekhez képest ennek a sorozatnak sikerült egészen más stílussal tálalnia egy igen hasonló románcot.

Azért mégiscsak egy Bridgerton-spin-offról van itt szó, Shonda Rhimes pedig tartotta magát ennek az univerzumnak a „szabályaihoz”, például a Saroltáról szóló sorozatból sem maradhattak ki az instrumentális feldolgozást kapott modern slágerek, na és persze a szuperlátványos díszletek, a tévéképernyőn remekül festő kosztümök és az intrika sem. A szarkeverést illetően jót tesz a szériának, hogy a fiatal Sarolta királyné mellett saját, elég fontos szálat kap Lady Agatha Danbury (Arsema Thomas és Adjoa Andoh alakításában), valamint a show-t sűrűn ellopja a Trónok harca Catelyn Starkjaként sokak által kedvelt Michelle Fairley, aki III. György szigorú édesanyjaként tűnik fel a színen.

Ki gondolta volna, hogy a Sarolta királyné még az eredeti Bridgertonnál is szexibb lesz? Mi biztosan nem. Azt meg főleg nem, hogy az ízléses 18+-os jelenetek mellett erős alakításokkal, pikáns és egy kosztümös szappanoperához képest összetett forgatókönyvvel örvendeztetnek meg minket. Shonda Rhimes jól kinőtte magát A Grace klinikából, a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet túllép egy sima kosztümös-erotikus szappanopera szintjén, és inkább már drámaként emlegethetjük. Váratlan fordulat, de örömteli, és eddig a Netflixen a tavasz meglepetése.

7,5/10

A Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet szinkronnal és magyar felirattal nézhető a Netflixen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport