Picassóról nem hallott, mégis legalább akkora sztár lett a New York-i festőzseni

Edward Hopper Észak-Amerika egyik legjelentősebb képzőművésze volt, festészete nemzedékeket inspirált.

• De ki is volt ez a magának való, mogorva, a világot mégis roppant egyedi módon értelmező festő?
• És ki az a nő, akinek sikereit köszönhette?

Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az Exhibition on Screen: A fotórealista Hopper című másfél órás dokumentumfilm, amely a Pannonia Entertainment forgalmazásában 2023. május 18-án kerül a hazai művészmozikba.

Az Exhibition on Screen-sorozat elsősorban a művészvilág legnépszerűbb alkotóit veszi sorra, most azonban olyan filmmel rukkolt elő, ami elüt a többitől. Edward Hopper amerikai festőművész a szakmában legenda, ám a popkultúrába valamiért nem robbant be olyan mélyen, csendes, precíz, már-már túlvilági festészete azonban kiemeli őt pályatársai közül. 

Munkái azt sugallják, a realizmus Hopper értelmezésében inkább értelmező ábrázolás, mintsem pusztán a látottak szó szerinti vagy fényképszerű másolása. A dokumentumfilm nem egy konkrét Hopper-kiállítást elemez, hanem a teljes életrajzot mutatja be látványos festményeken és archív felvételeken keresztül. A szakértői elemzések és kommentárok pedig megadják a kellő művészettörténeti hátteret: épp ebben a kettősségben rejlik a sorozat zsenialitása. 

 

New York és Párizs

Edward Hopper 1882-ben született Nyackban, New York városától egy kőhajításnyira, egy középosztálybeli családban. Bár szülei nem voltak művészek, fiuk tehetségét és ambícióit támogatták: Hopper 1900 és 1906 között a New York-i Művészeti Iskolában tanult, és már a tanulmányai alatt áttért az illusztrációról a képzőművészeti alkotásra.

Mivel pályakezdőként még nem tudta eladni festményeit, hosszú évekig kénytelen volt illusztrátorként dolgozni: ezt nem szerette, sóvárgott a szabad alkotás élménye után. Miután befejezte az iskolát és felhagyott az illusztrálással, több nemzetközi utazást is tett. Ezek az utak erőteljes hatást gyakoroltak munkásságára: 1906 és 1910 között háromszor is járt Európában. Megannyi kortárs alkotóval együtt az ő művészetében is meghatározó szerepet játszottak Párizs és a francia iskola elemei. A város – elsősorban annak építészete, fényei és hagyományai, valamint esztétikuma – döntően befolyásolták fejlődését.

Párizs a huszadik század elején kétségkívül a nyugati világ művészeti központjaként funkcionált; egyetlen más város sem volt ennyire fontos a modern művészet fejlődése szempontjából. Az absztrakt felé történő elmozdulás már javában tartott; a kubizmus megkezdődött: olyannyira, hogy itt festette meg Picasso 1907-ben a legendás Avignoni kisasszonyok című művét. Edward Hopper azonban – állítása szerint – ekkoriban még nem is hallott Picassóról.

Az amerikai alkotó számára az impresszionizmussal való találkozás döntő jelentőségű volt, hiszen különösen vonzották őt a fények, illetve az építészet és a természet tematikus feldolgozása.

New York-i diákévei után felhagyott a sötét enteriőrökkel, és inkább az európai művészek – Johannes Vermeer, Caravaggio, Rembrandt és Diego Velazquez – hatása alá került. Természetesen az impresszionisták – Monet, Cezanne és Van Gogh – művészete is érzékelhető a képein. 

Hopper elsősorban a városi élet hétköznapiságát festette meg. Gyakran alkotott lazán szervezett, élettel teli festményeket, ugyanakkor előszeretettel vetette papírra a védjegyévé vált mozdulatlan, anonim alakokat és szigorú geometriai formákat pillanatképszerű kompozíciókban, amelyek a magányosság kikerülhetetlen érzetét keltik. Alanyainak elszigeteltségét a művész jellegzetes fényhasználatával hangsúlyozta: az embereket és a tárgyakat is elszigetelte a térben.

A szűkszavú festményen Hopper erőteljesen ábrázolta a városi elidegenedés érzését – ez egyébként képeinek zömén dominál, alkotói stílusa az amerikai film noir (jellegzetes sötét tónusú bűnügyi mozi) műfaját is megidézi.

Edward Hopper a mozdulatlanságot a mozgásban, a geometriát a fényben találta meg. Házakról, utcákról és intim szobákról készített – egyszerre erős és finom – képei mintha csak arra ösztönöznék a nézőt, hogy csendesítse el elméjét, és nyissa ki a szemét a hétköznapok szépségére. Az utcák, a nyitásra váró üzletek, kávézók és éttermek, vagy éppen a vidéki teraszok meghittségét csak a „kukkoló” néző zavarhatná meg. Mintha ezek a képek azt ordítanák, ideje megzavarni az idillt. Az alkotónak az építészet iránti szenvedélye egyébként hamar tetten érhető a témaválasztások láttán.

A nagybetűs nő

Hopper már a negyvenes éveiben járt, amikor elvette egy diáktársát, Josephine Nivisiont, aki nemcsak a neje és modellje, de a menedzsere is lett a művésznek. Jo ösztönözte férjét, hogy pályafutása során különböző művészeti formákkal is kísérletezzen vagy akvarellel dolgozzon, valamint naplót vezetett a festményekről, a kiállításokról és az adásvételi folyamatokról is.  

Az 1930-as és 1950-es évek között Hopper és felesége ideje nagy részét a Massachusetts állambeli Cape Codon töltötte. Az ekkor született alkotásokon ismétlődő jelenetek, helyszínek és helyi látnivalók bukkannak fel. A festő és neje egy idő után felkerekedett, és beutazta az Egyesült Államokat, hogy Hopper újabb élményeket gyűjtsön a további festményeihez, bővítse repertoárját. 

Kedvenc és ismétlődő témái kétségkívül az egyének közötti konfliktusok, valamint a hagyomány és a fejlődő társadalom közötti ellentét volt – vidéki és városi környezetben egyaránt. Az 1940-es és 1950-es években az absztrakt expresszionizmus elterjedésével azonban csökkent a művész népszerűsége.

Az 1940-es évek elején kialakult új avantgárd művészeti mozgalommal olyan formabontó művészek kerültek előtérbe, mint Willem de Kooning, Jackson Pollock és Mark Rothko. Hopper ennek ellenére megmaradt önmaga, a legtöbb ember számára ismerős érzést, vagyis a létezésbe, az én magányának bensőséges ismeretébe ágyazott szomorúságát vetette vászonra egészen haláláig.

A film nem fél betekintést nyújtani Hopper életének azon szakaszaiba sem, amelyek nem feltétlenül köthetők össze a művészetével: a mogorva személyiségén és a magánéletén kívül kitér például a korabeli New York életében végbemenő társadalmi változásokra is, amelyeket Hopper mintha szándékosan figyelmen kívül hagyott volna.