Ennél betegebb horrorfilmet idén még nem láttunk

2023.06.23. 18:19

Fű alatt surrant be az év legemlékezetesebb horrorfilmjei közé az Influencer, amelyet igaz, hogy már májusban bemutatott a Shudder nevű, főképp az ijesztgetős műfaj klasszikus és új darabjaira koncentráló streamingszolgáltató, a jó híre azonban csak most jutott el hozzánk. Aktuális néznivalóról van szó ugyanakkor, hiszen így június közepén-végén, amikor 40 fok körüli hőmérséklet van odakint, ki ne vágyna egy kis lelki terrorba hajló nyaralásra? Persze csak a tévében.

Az Influencer papíron elég vanillának tűnhet, de az első fél óra lagymatagsága és alapozó hangulata ne tévesszen meg senkit, ez a film a második felére indul be, de akkor irgalmatlanul. Igazából akkor jár a legjobban az ember, ha a lehető legkevesebbet tudja a történetről, de azért az alapokat leírjuk a kíváncsiskodóknak. Az Influencer középpontjában Madison (Emily Tennant) áll, aki az Instagramon éli a fiatal, vonzó lányok szelfikben gazdag hétköznapjait, gyűjti a lájkok százait, és minden erejével azt mutatja az online térben, hogy ő aztán baromi jól szórakozik a thaiföldi nyaralásán egyes-egyedül, a fiúja nélkül is, aki az eredeti tervekhez képest nem tartott vele.

influencer Still.png
Fotó: Shudder

A valóság az, hogy Madison annak ellenére is unatkozik, hogy tényleg festői tájakon jár, és a helyzet odáig romlik, hogy még egy középkorú, visszataszító brit turista is rámászik a bárban, de hősnőnk szerencséjére felbukkan a színen CW (Cassandra Naud), egy tűzrőlpattant fiatal leányzó, aki felajánlja az influenszernek, hogy körbevezeti őt a környéken.

CW-nek természetesen vaj van a fején, nem éppen az, mint akinek mutatja magát, a két lány viszonya mindebből kifolyólag váratlan fordulatot vesz. A kétszínű lányt játszó Cassandra Naud, aki korábban a Loudermilk és a Snowpiercer című tévésorozatokban volt epizódszereplő, bámulatosan elviszi a hátán ezt a filmet. A fordulatos és néha konkrétan beteges, már-már slasherbe hajló forgatókönyv mellett a fiatal kanadai tehetség az, aki lebilincselővé teszi az Influencert. Az egy dolog, hogy Cassandra Naudnak az anyajegye miatt különleges és emlékezetes arca van, de a külsejét ráadásképp a 30-as éveiben járó színésznő valami elemien sötét, komplex és megrázó alakítással tudja párosítani.

Még egy picit elárulunk a cselekményről, aki nem szereti a spoilereket, az ugorjon két bekezdést inkább. Azt követően, hogy Madison szőrén-szálán eltűnik, az Insta-celebeket rühellő CW újabb áldozatot keres magának, ám a szintén egyedül utazgató Jessica (Sara Canning) és az időközben Thaiföldre érkező, a barátnőjét kutató Ryan (Rory J. Saper) személyében nagyon úgy tűnik, hogy

a thaiföldi rém méltó ellenfélre talál.

A Shudder filmje, amely valahol félúton egyensúlyoz a horror és a thriller között, több alkalommal is eléri, hogy a hideg borsódzik a hátunkon a benne látottaktól. CW megfogható gonosz, akinek a létezése teljesen valószerű, és a valóságban is simán megtörténhet, akár még 2023-ban is, amikor mindenki mobiltelefonnal és interneteléréssel jár-kel a nagyvilágban, hogy egy egzotikus helyen belefut valaki egy hasonló szociopata őrültbe.

Annak ellenére, hogy a kezdés altat, és sokáig kell várnunk, hogy beinduljanak a dolgok, az Influencer csavaros középső része, a különleges, négy „részre” bontott felépítése és ütős fináléja miatt abszolút kötelező néznivaló.

A sokkfaktort illetően az egyik közelmúltbeli kedvencünkön, a Barbáron is simán túltesz Kurtis David Harder alkotása.

Még úgy is rettenetesen hatásos horror/thriller az Influencer, hogy a közösségi média toxikus hatásaiba nem megy bele mélyen. De aggódni nem kell, a maga kis egyszerű eszközeivel az eszünkbe vési, hogy az Instagram és társai kamu közösségeket építenek, és a követőket valójában annyira sem érdeklik a bálványaik, hogy ha azok bajba kerülnek, akár a kisujjukat megmozdítsák érte.

A készítőgárda csinálhatott volna egy manapság trendi, a Z generációnak szánt horrort is az Influencerből, de szerencsére nem ezt az irányt választották. Helyette a szélesebb közönségre lőttek, és az összes korosztálynak élvezhető, a feszültséget főleg a végén patikamérlegen adagoló filmet tettek le elénk az asztalra. Hálásak vagyunk ezért az élményért, meg persze azért is, hogy az Influencernek köszönhetően felfedeztük Cassandra Naudot, akiben megvan a potenciál, hogy a közeljövőben berobbanjon, és ismert sztárszínésszé váljon.

7,5/10