Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- indiana jones
- harrison ford
- sorozat
- film
- mozi
- phoebe waller-bridge
- indiana jones és a sors tárcsája
Végleg búcsút mondhatunk Indiana Jonesnak
Hamarosan debütál az Indiana Jones és a sors tárcsája, a sorozat legendás főszereplője, Harrison Ford pedig megerősítette, ez lesz az utolsó alkalom, hogy a címszereplő bőrébe bújik.
Ezt persze mondhatta volna 2008-ban is, amikor 65 évesen az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmen dolgozott. A színész azonban a Varietynek úgy fogalmazott, csalódott volt amiatt, ahogy az utolsó film végződött. Szerinte egy erősebb befejezésre lett volna szükség; olyan lezárásra, ami az öregedés veszélyeire is kitér.
Új szempontok
Hat éve úgy gondolta, talán meg kellene próbálniuk egy újabb részt készíteni. Mivel az előző rész gyengén zárult, Ford az új mozinál nem akarta, hogy az elutasító vagy túlzottan komikus hangzású legyen,
sokkal inkább a karakterközpontúságra fókuszált.
Azt akarta, hogy szembesüljünk a kor kérdéskörével. Mint mondja, nem érez keserűséget, hogy lezárja ezt a szerepet.
Itt az ideje felnőnöm
– fogalmazott.
Az új film előzeteséből is látszik, hogy Indy élete utolsó szakaszában van. Felhagyott a tanítással, és házassága is válságban. A filmben feltűnik Helen, a kalandor keresztlánya (Phoebe Waller-Bridge) is, ám Indiana Jones első fia, Mutt Williams (Shia LaBeouf) nem lesz benne a filmben.
Nem megy nyugdíjba
A színész egyébként 80 éves kora ellenére nem tervez visszavonulni, hiszen nem érzi jól magát, ha nem dolgozik.
Szeretek dolgozni. Szeretem hasznosnak érzeni magam
– nyilatkozta a napokban, hozzátéve, hogy rengeteg múlik azon, milyen emberekkel dolgozik együtt.
Mind a négy Indiana Jones-film elérhető a SkyShowtime kínálatában.
Rovataink a Facebookon