Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- tévé
- sorozat
- thriller
- idris elba
- évadkezdés
- pilot
- ajánló
- george kay
- lupin
- kritika
- streaming
- repülőgép
- terrorista
- 24
Halálra izgultuk magunkat Idris Elba új sorozatán
További Cinematrix cikkek
Arról, hogy a valós idejű történetmesélés a thrillersorozatoknak iszonyatosan jól áll, már a Kiefer Sutherland főszereplésével készített 24-et látva meggyőződhetett a világ. Jó lóra tett tehát Az eltérített járat (Hijack) című új széria készítője, amikor úgy döntött, hogy a realizmushoz hasonlóképp ragaszkodva, kis túlzással percről percre tárja elénk a sztorit.
Az Apple TV+ produkciója, amelyből két epizód vált eddig elérhetővé június 28-án, egy tehetséges üzleti tárgyalót, bizonyos Sam Nelsont (Idris Elba) állít a középpontjába, aki egy Dubajból Londonba tartó repülőn keveredik slamasztikába, amikor a gépe felett néhány terrorista átveszi az uralmat. Az eltérített járatban az a legijesztőbb és legizgalmasabb, hogy a főszereplőhöz hasonlóan nekünk, nézőknek sincs fogalmunk róla, hogy mit akarnak a bűnözők. Egyedül az kristálytiszta, hogy nagyon jól szervezett terroristasejtről van szó, akik az akciójukat úgy viszik véghez, hogy a légiforgalmi irányítók az egészből semmit nem vesznek észre.
Az Apple TV+ thrillerje annyiból mindenképp különbözik a már említett 24-től, hogy Idris Elba karaktere nem egy tipikus akcióhős benne, nem lövöldözik, nem rohangál. Inkább a beszélőkéjére és az eszére hallgat, amikor elkezd kettős játszmát játszani: úgy csinál, mint aki segít a terroristáknak, és egyszersmind igyekszik a világ tudtára adni, hogy óriási a baj a fedélzeten. Idris Elba talán még a Lutherben sem volt annyira laza, mint Az eltérített járatban, a színészről üvölt az elegancia és a magabiztosság, hogy tudja, mit csinál. Amennyiben mellettünk ülne a repülőn egy ilyen helyzetben, biztosan egy fokkal nyugodtabbak lennénk.
Húsz percet sem kell várnunk, hogy a feszültség elkapjon minket, mint a gépszíj, ekkortájt jutunk el odáig, hogy egy gikszer miatt a terroristák kénytelenek előrébb hozni a támadást. Persze addig se unatkozunk, tekintve, hogy a Luthert is jegyző George Kay odafigyelt arra, hogy a legutolsó utas is élő-lélegző embernek tűnjön. Emiatt hirtelen úgy érezzük, hogy mi is ott vagyunk a járaton, életveszélyben.
Egy thriller esetében nem hátrány, ha képesek elérni az alkotók, hogy a torkunkban dobogjon a szívünk, és ez Az eltérített járat esetében gyorsan megvan.
Mint említettük, Idris Elba karaktere közel sem az a tipikus hősfigura, ennek megfelelően nem olyan egyszerű kiszámítani, hogy pontosan mi jár a fejében... Sam Nelson olyan, mint egy jó bűvész, mindig a kezét kell figyelni, amennyire csak lehet, mert bizony ez a fickó néha csal.
Talán a sztoriban nem lenne hétepizódnyi kakaó, amennyiben teljes egészében a levegőben játszódna, de Az eltérített járat ugrál ide-oda a két rész alatt. Tűkön ülve nézzük, ahogy a dubaji légi irányítók próbálják összerakni, hogy mi történt, és egy összeesküvés nyomaira bukkannak, illetve a britekhez is bekukkantunk, akik elsőként rakják össze, hogy a gépet eltérítették, és valamit csinálni kell, de azonnal.
Manapság, amikor a legtöbb drámai sorozat alkotója szerint 60 perc alatt nincs is élet, nagyon hálásak tudunk lenni, amikor a játékidő 40-45 perc környékén ér el a stáblistához. Az eltérített járat esetében George Kay-nek szerencsére eszébe jutott, hogy a készítő csapatban van egy vágó is, és igénybe vette a szolgálatait, ennek köszönhető, hogy egyetlen felesleges, unalmas vagy a túlnyújtottság érzetét előidéző jelenet sem maradt ebben az új thrillerben.
Félreértés ne essék, Az eltérített járat közel sem váltja meg a világot, nem egy zsánerteremtő széria, vannak benne hülyeségek és olyan megmozdulások, mint mondjuk a pilóta reakciója az egész balhéra, amelyek kirántanak minket a műélvezetből, és fejbe kólintanak minket, hogy csak egy fiktív sztorit nézünk. Ellenben a valós idejű felépítése, a nem megszokott és remekül játszó főszereplője, a csavaros története, valamint a patikamérlegen adagolt, egyre nagyobb mértékű feszültség miatt egy rettenetesen élvezetes néznivalóról van szó. És a legszebb az egészben, hogy tényleg meg se mernénk tippelni, hogy mi lesz ennek az egész repülőelrablós őrületnek a vége.
Még hogy a nyár uborkaszezon a sorozatrajongóknak? Közel sincs ez már így, Az eltérített járat erre a bizonyíték.
Ha valaki nekiül Idris Elba új thrillerjének, ne kockáztasson, rakjon maga mellé vagy két ventilátort. Azt még így sem garantáljuk, hogy teljes bizonyossággal megvédenek a leizzadástól, mert ami a pörgősséget illeti, az Apple TV+ fején találta a szöget.
8/10
Az eltérített járat (Hijack) magyar felirattal nézhető az Apple TV+-on.
Rovataink a Facebookon