Igazi rejtett kincs ez az új thriller, nem érdemes kihagyni

Vannak olyan filmek, amik mellett simán elmenne az ember, ha nem lennének olyan zárt fórumok, ahol hozzánk hasonló, mozgóképes fanatikusok osztják meg a legfrissebb találataikat. Valahogy így bukkantunk rá a The Passenger című új, egészen különleges thrillerre is, amelyet hiába készített a rémisztgetés műfaján belül kultikusnak számító Blumhouse, eléggé eldugták azt az MGM+ nevű platformra. Nagy kár, hogy emiatt valószínűleg sokan kihagyják ezt az elképesztően feszült, tragikus és a maga nemében talán megismételhetetlen thrillert, mert tényleg megérdemli a figyelmet.

A The Passenger középpontjában egy visszahúzódó fickó, Bradley (Johnny Berchtold) áll, aki egy gyorskajáldában gürizik, csendesen tűrve, hogy a kollégái állandóan pockolnak vele, megalázzák őt, és nem sok reménysugár van hősünk számára, hogy kiszabaduljon ebből a pokoli környezetből. Egy napon, amikor munkatársai még a szokásosnál is jobban elragadtatják magukat, valami olyasmi történik azonban, amire senki se számít. A marcona Benson (Kyle Gallner), aki a munkahelyi zaklatást mindig csak a sarokból figyeli, fejét csóválva megelégeli Bradley kínoztatását, kimegy a kocsijához, elővesz egy puskát, és véres pontot tesz a bullying végére.

Innen a film elkanyarodhatna megszokott irányokba, például bemutathatnák, ahogy a két fickó, a gyilkoló Benson és a mimózalelkű Bradley a zsaruk elől menekülnek. Ehelyett valami egészen más történik, hiszen a csendes gyilkos beülteti a kocsijába a főszereplőt, és kvázi túszul ejtve őt országúti kirándulásra viszi: a megállók Bradley életének nagy momentumai, azok a töréspontok, amelyek ennyire szomorú egyénné tették az alig 21 éves srácot.

Bradley életútja tényleg teli van tragédiákkal és groteszk fordulatokkal. Elég megemlíteni a férfi exbarátnőjét, aki egy macska miatt szakított vele, vagy a tanítónőt, akit gyerekként nyomorított meg véletlenül a The Passenger főszereplője. És hogy mi lehet Benson célja azzal, hogy Bradley-t a nagy traumáival szembesíti? Kicsit gatyába rázni a kölyökként viselkedő, és az anyja szoknyája mögé bújó felnőttet.

A forgatókönyvet jegyző Jack Stanley nagyszerűen festi fel elénk ezt az A-ból B-be, aztán C-be tartó közös utazást, miközben a sorozatgyilkossá avanzsáló Benson motivációiról szinte semmit nem mond el ezen kívül. Mindössze sejteti, hogy Kyle Gallner karakterének is megvannak a maga múltbéli gyötrelmei, és talán egykor ő is olyan teszetosza lehetett, mint Bradley.

A kapcsolatrendszer, amit a Carter Smith által rendezett, néha horrorba hajló, de mégis inkább thriller bemutat, legfőképp azért tragikus, mert Benson és Bradley akár testvérek is lehetnének. Egyik férfi könnyen tanulhatna a másiktól, de mivel közelebb kerülésük ennyire erőszakos körítést kap, mindez meghiúsul. Persze, a Johnny Berchtold által játszott, rendkívül érzékeny Bradley több és jobb emberként jön ki a kalandból, de nem azért, mert egy pszichopata mellett kocsikázik az anyósülésen, hanem mert a múltjából újra felbukkanó, végtelenül rendes emberek pozitív hatással vannak rá.

Igaz, hogy a végső katarzis elmarad, és akár hiányérzetünk is lehetne a kurta-furcsa lezárás miatt, de nincs azzal baj, ha a készítők a nézőre bízzák a végső értelmezést, és hagyják, hogy mindenki azt a tanulságot vonja le magának a látottakból, amit szeretne.

A készítők amellett, hogy képernyőre viszik a főszereplő páros reménytelen életét, a világot is egészen hasonlóan mutatják be. Omladozó és üres iskolát mutatnak, steril plázába teszünk kirándulást, ez a nyomasztó hangulat pedig a hangulatunkra is erősen rányomja bélyegét.

Minden keserűsége és szomorkodása ellenére a The Passengernek mégis van érzékelhető és értékelhető optimizmusa, hiszen azt sugallja, hogy még egy groteszk és szomorú életnek is lehet pozitív végkicsengése. Csak tenni kell érte.

7,5/10