A filmstúdiók új javaslatot tettek a sztrájkoló íróknak
További Cinematrix cikkek
- James McAvoy maga az ördög ebben az új horrorfilmben
- James McAvoy az utolsó pillanatban ugrott be a Széttörve főszerepére
- Hét kör a régi lakás és az új albérlet között megváltoztatja a világot
- Padlóra küldi az embert ez az új akcióthriller a Netflixen
- Ewan McGregor meghatódott, amikor megtudta, hol lesz majd a csillaga Hollywoodban
Mint arról az Index is beszámolt, 2023. május 2-án sztrájkba kezdtek Hollywood forgatókönyvírói, mivel a szakszervezetük nem tudott megegyezni a filmstúdiók vezetőivel. Az írók szerettek volna nagyobb juttatásokat kieszközölni a filmstúdióktól és streamingszolgáltatóktól, valamint biztosítékokat arra vonatkozóan, hogy munkájukat nem váltja fel a mesterséges intelligencia (AI).
Az Alliance of Motion Picture and Television Producers (AMPTP), amely a hollywoodi vállalatok nevében tárgyal a szakszervezetekkel, kedd este hatoldalas feljegyzést tett közzé, amelyben részletesen ismertette az Amerikai Írószövetségnek (WGA) tett augusztus 11-i javaslatát – írja a The Hollywood Reporter.
A tárgyalócsoport azt javasolja, hogy a szerződésben tiltsák meg, hogy a mesterséges intelligencia által előállított írásos anyagokat irodalmi anyagnak tekintsék, és negyedévente tegyenek jelentést a szakszervezetnek a nézettségekről.
Elsődleges célunk a sztrájk befejezése, hogy a kreatív közösség értékes tagjai visszatérhessenek ahhoz, amihez a legjobban értenek, és hogy véget vessünk azoknak a nehézségeknek, amelyeket oly sok ember és az iparágat kiszolgáló vállalkozás tapasztal
– fogalmazott Carol Lombardini, az AMPTP elnöke.
A WGA eredetileg azt akarta elérni, hogy a mesterséges intelligencia által előállított műveket ne lehessen forrásnak vagy irodalmi anyagnak tekinteni, és hogy a szerződés hatálya alá tartozó írásokat ne lehessen felhasználni az AI képzésére.
Az AMPTP a WGA-nak a szerződés első évében 5 százalékos, a második évben 4 százalékos, a harmadik évben pedig 3,5 százalékos béremelést ajánl. Ez valamivel alacsonyabb, mint a WGA által eredetileg javasolt.
A felek előző, augusztus 18-i tárgyalásán az AMPTP válaszolt a WGA legújabb javaslataira. Eközben Hollywood vezető vezérigazgatói péntek reggel találkoztak, hogy megvitassák a tárgyalásokat, amelyek egész héten folytatódtak.
Rovataink a Facebookon