Nem voltunk még ennyire idegesek egy dokumentumsorozat miatt

A Netflix legújabb dokumentumsorozatában az amerikai CIA és a brit MI6 leghíresebb hadműveleteinek hátterébe nézhetünk bele. A nyolc rész alatt kifejezetten érdekesek lehettek volna a szakemberek és az egykori hírszerzők történetei, ha a sorozat végén nem azzal az gondolattal állunk fel a székből, hogy a történéseket nagyon egyetlen szemszögből és egyes elemeket kihagyva fogták meg. A Spy Ops sorozat ezért inkább frusztráló, mint élvezetes.

A produkció első epizódja a 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni afganisztáni eseményeket mutatja be. A Jawbreaker hadművelet a kevésbé ismertek közé tartozik, így először izgalmasnak tűnt többet megtudni róla. A nyitány viszont úgy állítja be az Amerikai Egyesült Államokat, mintha minden, amit tettek, az tökéletes volna, és csupán egy-egy félmondatban említenek hibákat. S ha azt hinnénk, innen beindul a gépezet, a történeteket hasonlóan csavarja ki a panamai „Igaz ügy” hadműveletről szóló második epizód.

A következő két részben a sorozat eltávolodik az USA-tól, és a Pimlico hadművelet talán a legérdekesebb az összes történet közül. A néző figyelmét magával ragadja a hidegháború alatt kettős ügynökként tevékenykedő Oleg Antonovics Gordijevszkij kimenekítése Moszkvából – az első perctől az utolsóig.

Szintén fordulatos a II. János Pál pápa elleni merényletről szóló epizód. A stáb ezúttal nemcsak állambiztonsági szakemberekkel készített interjút, de magával a merénylővel, Mehmet Ali Agcával is. Bár a férfit az arrogáns megjegyzései nem éppen jó fényben tüntetik fel, legalább nem csak egy oldalról láthatjuk a történéseket.

Az alkotók a tragédiába fulladt 1972-es müncheni olimpiát követő Isten haragja hadműveletet két részre bontották. Az izraeli nemzeti hírszerző titkosszolgálat, a Moszad által irányított merényletsorozatot a produkció nem ítéli el, sőt szinte pozitívan állítja be. Azért itt is megjelenik egy ellenpólus, ám ez nem elég ahhoz, hogy a néző ne érezze az egyoldalúságot.

Az utolsó két epizódban visszatérünk az Egyesült Államokba: még több szó esik a tálib kémekről, és betekintést nyerhetünk a kimentésnek álcázott, ám szovjet titkok megszerzésére irányuló amerikai Azorian hadműveletbe.

Szép felvételek, elfogult alkotók

Vizuális szempontból a sorozat hozza a Netflix megszokott dokumentumstílusát. Pluszpontnak írható fel, hogy egyes interjúalanyok különleges helyszínen szólaltak meg, a vágók pedig jól illesztették össze a korabeli és a modern felvételeket. Ami viszont kizökkent: az újrajátszások nem következetesek. Egyes részeket jobban, alaposabban rekonstruálnak, máskor pedig csak pár másodperce láthatunk ilyeneket, és közben még a figyelmünk kallódik.

Az epizódok szinkronizálásánál figyeltek arra, hogy a fő nyelv (általában angol) szinkronizált legyen, a többi nyelvet meghagyták és feliratozták. Ez sokaknak kényelmetlen lehet, így viszont jobban megmarad a sorozat nemzetközi jellege.

A Spy Ops első hallásra kifejezetten izgalmasnak tűnt, de inkább csak idegesítő. A sorozatot technikailag jól alkották meg, de ha a cél az oktatás és az informálás volt, akkor ezt a lécet nem ugrották meg. Az érezhető elfogultság és a pozitívan beállított nemzetek hibáinak minimalizálása még annak is feltűnik, aki először hall ezekről a történetekről. Mindenesetre azoknak, akik érdeklődnek a téma iránt, érdemes ezt végignézniük – tudva, hogy a terrorizmus nem megoldás, a sorozat meg egyoldalú…

5/10