Elindult a Budapesti Klasszikus Film Maraton, legendás alkotások a kínálatban

2023.09.13. 09:57
Kezdetét vette a VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A vasárnapig tartó, felújított klasszikusokat felvonultató nemzetközi filmfesztivált a Maléna című, Koltai Lajos által fényképezett film vetítésével nyitották meg. A Nemzeti Filmintézet (NFI) szervezésében hat nap alatt több mint száz vetítést tartanak öt helyszínen.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke a megnyitón egy Pressburger Imre-idézettel kezdte szavait, mondván, „egy film a jó és világos történet mellett egy csepp varázslatot is rejtsen magában!”

VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton a miskolci születésű alkotót is ünnepli filmjeivel, emellett unokái, Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald rendező is a fesztivál vendégei, akik személyesen mutatják be filmjeiket – tette hozzá. 

Káel Csaba elmondta: a fesztiválon megünneplik a 130 éve született Korda Sándor rendező-producert és a 150 éve született Adolph Zukor producert, a Paramount Pictures filmvállalat alapítóját is.

Kiemelte: a megnyitónak helyet adó Uránia a 123 éves magyar film születési helye, ezen a helyszínen forgatták A táncz című alkotást. Azóta zajlik a magyar film állandó élete, nagyon magas színvonalon – mondta, kiemelve azt is, hogy mára London után Budapest a második számú európai filmgyártó bázis.

Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum igazgatója kiemelte: a fesztivál hat napja alatt 110 vetítés lesz, összesen 160 filmet láthat a közönség, köztük 48 restaurált magyar filmet.

Felidézte: a rendezvény 2017-ben 3 napos fesztiválként indult, 5 ezer nézőt vonzott, a következő évben egy hétig tartott mintegy száz filmmel, tavaly pedig már 20 ezer nézőt vonzott.

Tornatore, Belucci, Morricone

Az idei fesztivált Giuseppe Tornatore Maléna című, 2000-ben készült alkotása nyitotta meg, amely a Monica Bellucci által alakított asszony küzdelmeit jeleníti meg a második világháború idején. A film zenéjét Ennio Morricone szerezte. Koltai Lajos operatőr a fesztiválon 35 milliméteres kópiáról vetített film bemutatója előtt felidézte a munka előkészületeit és a forgatás élményét.

Született valami, ami a csodával egyenlő

– mondta a Szicíliában és Marokkóban forgatott filmről.

A fesztiválon a Jézus Krisztus szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t is ingyenesen tekintheti meg a közönség a Szent István-bazilika előtt felállított óriásvásznon. A további vetítésekre kedvezményes, ötszáz forintos áron válthatók jegyek a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben.

Korda-univerzum

Az idén új helyszínként csatlakozott az eseményhez a Budapest Music Center, ahol a némafilmek vetítését olyan dzsesszzenészek előadása kíséri, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László vagy Gőz László.

A fesztivál kiemelt témája a Korda-univerzum. A filmválogatás Korda Sándor pályája mellett bemutatja azokat a munkatársakat is, akik közreműködtek a második világháború utáni brit filmipar megteremtésében, többek közt a két másik Korda testvért, Zoltánt és Vincét és a legendás forgatókönyvírót, Bíró Lajost.

Láthatók lesznek Tóth Endre magyar és amerikai filmjei, és Magyarországon először mutatják be Kinuyo Tanaka alkotásait, a Cannes-ban debütált, Godard-ról készült dokumentumfilmet és a nemzetközi archívumok frissen restaurált filmjeit.

A programban szerepelnek Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula művei. Olyan különlegességek is láthatók nagy kivetítőn, mint az 1916-ból fennmaradt első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjas film, a Szárnyak, valamint neves magyar női rendezők első alkotásai és számos sport témájú dokumentumfilm.

Van miből válogatni

A rendezvényt szakmai programok, kerekasztal-beszélgetések kísérik, valamint több restaurálási premier és filmtörténettel foglalkozó alkotás bemutatója is várható.

A fesztiválon találkozhatnak az érdeklődők mások mellett Sándor Pállal, Gazdag Gyulával, Gárdos Péterrel, Thierno Souleymane Diallóval és Pierre Földessel is, akik a filmtörténet kutatóiként avatják be a közönséget a forgatások kulisszatitkaiba.

Mint elhangzott, a fesztivál szakmai partnere Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa, a The Film Foundation, a British Film Institute (BFI), a Cinématheque française és a Paramount Archívum.

A rendezvény programja az NFI oldalán érhető el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Magyarnak lenni a legnagyobb szenvedés a világon, ezt járja körbe ez az Oscar-jelölt film

Magyarnak lenni a legnagyobb szenvedés a világon, ezt járja körbe ez az Oscar-jelölt film

Tóth László magyar építészt Adrien Brody játssza, egészen megdöbbentő átéléssel.

január 25., 20:30

  • Kultúr
Likó Marcell: Kezdtem azt érezni, hogy innom kell, hogy elviseljek egy-egy klubot

Likó Marcell: Kezdtem azt érezni, hogy innom kell, hogy elviseljek egy-egy klubot

Ez valami igazán Mély – különleges koncertsorozatra készül a Vad Fruttik.

január 25., 10:19

  • Kultúr
Agyonverték a legyengült művészt, most emléktáblát kapott

Agyonverték a legyengült művészt, most emléktáblát kapott

Szerb Antal 80 éve halt meg.

január 25., 17:21

  • Kultúr
Bevándorlók gyermeke volt, mégis beteljesítette a nagybetűs amerikai álmot

Bevándorlók gyermeke volt, mégis beteljesítette a nagybetűs amerikai álmot

Ma lenne 70 éves Eddie Van Halen, a rockzene egyik legnagyobb ikonja.

január 26., 06:15

  • Kultúr
Folytatást kaphat a Futni mentem

Folytatást kaphat a Futni mentem

Herendi Gábor elmondta, milyen tervei vannak a filmmel kapcsolatban.

január 25., 11:40

  • Kultúr
A filmszakértő elárulta, kik között dőlhet el a verseny az idei Oscar-gálán

A filmszakértő elárulta, kik között dőlhet el a verseny az idei Oscar-gálán

Magyar szakember sikeréért is lehet szorítani a 2025-ös díjátadón.

január 25., 21:10

  • Kultúr
Rituális rémtettek üveges csirkeszemekkel

Rituális rémtettek üveges csirkeszemekkel

A punkok nem tűntek el a rendszerváltás után.

26 perce

  • Kultúr
Az utolsó vad

Az utolsó vad

Már csak egy maradt.

január 26., 05:51

  • Kultúr
Nem várt helyről kapott dicséretet Donald Trump

Nem várt helyről kapott dicséretet Donald Trump

Erre senki sem számított.

január 25., 18:57

  • Kultúr
Donald Trump ismét olyat húzott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot

Donald Trump ismét olyat húzott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot

A szakmai szövetség elhatárolódik.

január 25., 08:15

  • Kultúr
Egy ország nézte tátott szájjal, a filmhíradó pedig történelmet írt

Egy ország nézte tátott szájjal, a filmhíradó pedig történelmet írt

Ahogyan az internet, a celluloid sem felejt.

január 26., 10:19

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

5 órája

  • Kultúr
Külön utakon jártak, és ez tette őket felejthetetlenné

Külön utakon jártak, és ez tette őket felejthetetlenné

Nők, akik nem féltek a férfiak között érvényesülni.

január 24., 12:05

  • Kultúr
Szász Júlia átértékelte a színészi pályáját, nem mondott még le új álmáról

Szász Júlia átértékelte a színészi pályáját, nem mondott még le új álmáról

A színésznőnek nincs szüksége több operációra, kezelésre.

január 26., 09:32

  • Kultúr
Törőcsik Franciska: Fura, amikor úgy érzem magam, mint egy majom a kirakatban

Törőcsik Franciska: Fura, amikor úgy érzem magam, mint egy majom a kirakatban

Nagyinterjú a Hogyan tudnék élni nélküled? főszereplőjével.

január 26., 09:08

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

3 órája

  • Kultúr
Meghalt Lukáts Andor

Meghalt Lukáts Andor

A Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész 81 éves volt.

január 24., 14:34

  • Kultúr
Egy misztikus sorozat, amit a Trónok harca színészei sem tudnak megmenteni

Egy misztikus sorozat, amit a Trónok harca színészei sem tudnak megmenteni

A fúrótorony feleekkorában ütősebb volna.

január 24., 17:05

  • Kultúr
Ebben a szcénában már Londonhoz és Párizshoz hasonlítják Budapestet

Ebben a szcénában már Londonhoz és Párizshoz hasonlítják Budapestet

De még van, ami szorongásra ad okot.

január 24., 19:13

  • Címlapon
Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon

Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon

Úgy tűnik, betelt a pohár a miniszternél.

45 perce

  • Címlapon
Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó

Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó

Egyesek szerint azonban szexista és szélsőséges politikai nézeteket vall.

34 perce