Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Közös nyilatkozatban erősítette meg pénteken Hugh Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness, hogy 27 év után a válás mellett döntöttek. Az ausztrál házaspár két gyermeket nevel közösen.
Csaknem 27 év együttlét után véget vet házasságának Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness – közölte a Daily Mail.
Mint írták, az ausztrál házaspár két gyermeket nevel közösen. A 23 éves Oscar Maximiliant 2000-ben, a 18 éves Eva Eliotot 2005-ben fogadták örökbe.
Áldottak vagyunk, hogy majdnem három évtizedet tölthettünk együtt férjként és feleségként egy csodálatos, szeretetteljes házasságban. Az utunk most megváltozik, úgy döntöttünk, hogy különválunk, hogy folytassuk egyéni fejlődésünket
– idézte a People magazin a pár nyilatkozatát.
Hozzátették, hogy békésen szeretnének elválni és „hálával, szeretettel és kedvességgel” haladni előre.
A Marvel-univerzum 54 éves sztárja egy korábbi interjúban „a legjobb barátjának” és a legfőbb támogatójának nevezte 67 éves feleségét.
Hugh és Deb 1995-ben, egy ausztrál tévésorozat forgatásán ismerkedtek meg. Egy évvel később, 1996. április 11-én házasodtak össze.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon