Évek óta nem láttunk ennyire jó űrhajós filmet

Ami a realisztikus, azaz mindenféle űrlényeket, időutazást és science fictionös körítést nélkülöző űrhajós filmeket illeti, az elmúlt években kicsit sem kápráztatott el bennünket Hollywood. Az utolsó földhözragadtabb űrutazós alkotás, amely tényleg megérte a mozijegy árát, talán a Gravitáció volt, és azt se mostanában mutatták be, tekintve, hogy 2013-as film. Oké, ne legyünk ennyire szigorúak, a Ryan Gosling főszereplésével készített, Neil Armstrongról szóló Az első ember se volt annyira rossz.

Egészen hiánypótló tehát a Fényévnyi távolban, az Amazon Prime szeptember 15-én debütált új filmje, amely amellett, hogy megtörtént eseményeket dolgoz fel, egy olyan hőst állít a középpontjába, aki közel sem megszokott háttérből érkezik. A Fényévnyi távolban egy bizonyos José M. Hernándezről szól, akit kiskorában látunk először, ahogy mexikói bevándorló szüleivel ültetvényeken igázik, miközben igyekszik nem túl hangosan horkolni a fáradtságtól a tanórákon, amerikai iskolatársai nagy kárörömére. Mondjuk nincs min nevetni, szerény körülmények között élő kissrácról van szó, akinek viszont nagy álma van: José felnőttként űrhajós akar lenni.

A Fényévnyi távolban nagyjából 100 perces játékideje alatt José felcseperedését kísérjük nyomon, azt, ahogyan a film nagy részében Michael Pena által játszott karakter mindenféle nehézséggel szembenéz, mire esélyt kap, hogy megvalósítsa élete vágyát. Az Amazon Prime újdonságából lehetett volna afféle űrhajós-propagandafilm vagy komolyan vehetetlen, inspirálónak szánt, de túl szirupos film is. Szerencsére nem így lett, a Fényévnyi távolbant megmenti, hogy valóban realisztikusan ábrázolják a készítők az első mexikói–amerikai űrhajós hányattatásait. Na, és az sem hátrány, hogy a film castingja bivalyerős, nemcsak Pena nagyszerű ebben az űrhajós filmben, hanem az Alita: A harc angyala és A cseresznye íze vadiúj színésznője, Rosa Salazar ugyancsak maximálisan hozzáteszi a magáét.

Akadályokból az élet jó párat begördít José M. Hernández útjába, aki tehetségének köszönhetően hiába csíp meg egy jó kis mérnöki állást, munkahelyén naponta szembe kell néznie kollégái rasszizmusával. Ablaktalan irodába száműzik, emellett a recepciós a bőrszíne miatt kérdés nélkül takarítónak nézi, ráadásul a főnökei holmi fénymásolós feladatokkal fárasztják... És ha ennyi szívás nem lenne elég, a NASA-nak évente küldött pályázatát is sorban visszadobják.

Az űrhajósnak vágyó Josénak azért örömből is kijut, hála a családjának. Nemcsak szülei áldoznak fel érte sokat, hanem újdonsült szerelme, a nagy nehézségek árán meghódított Adela (Rosa Salazar) is támogatja. A rendező, Alejandra Marquez Abella a főszereplő életének ezen oldalához is ügyesen nyúl hozzá, és komplexen ábrázol egy örök álmodozót. Igaz, néha a Fényévnyi távolban pátoszba hajlik, de közel sem annyira, mint amire számítottunk. Ehelyett egy olyan sztorit ad elő az Amazon új filmje, ahol felüdülés az összetartó családi háttér José mögött, még ha a NASA ajtói nem is nyílnak meg előtte könnyen.

Igaz, hogy egy optimista, feel good alkotásról van szó, a Fényévnyi távolban mégse rugaszkodik el a valóságtól, és az írók mindent megtesznek azért, hogy elhelyezzék a történelemben José sztoriját. Például egy, az alaphangulathoz képest meglepően drámai és szomorú szekvencia is látható a filmben, az egyik NASA-misszió katasztrófája, amely az akkor már ott dolgozó, Pena által hozott főhőst is csúnyán szíven üti.

A Fényévnyi távolban szereplői, ahogy fentebb már említettük, hihetetlenül jók. Egy-két pontot emelnek a teljesítményükkel, földhözragadt alakításukkal, a köztük lévő nagyszerű kémiával a végértékelésnél. Michael Penát számos filmben láthattuk ütődött figurákat játszani, például a Hangya-filmekben, itt azonban a színész szívét-lelkét beleadja a karakterbe, és egy szerethető, ambiciózus flótást hoz el nekünk. Míg Rosa Salazar egy tökéletes-tökéletlen feleség bőrébe bújik, aki igyekszik támogatni urát, még ha ki is röhögi Josét, amikor először hall annak űrhajósálmairól.

Könnyen lehetett volna ez egy olyan film, amire azt mondjuk, hogy mese habbal. A Fényévnyi távolban azonban egy valóságosnak érződő férfit mutat be nekünk, valós és átélhető problémákkal. Nem egy diadalmenetről van szó, melynek a vége a NASA-álommeló, hanem egy hosszabb, megterhelő és helyenként érzelmes hullámvasútról, kőkemény munkával, áldozatokkal. Ennek, a realisztikus történetmesélési stílusnak és a jól megírt forgatókönyvnek köszönhető, hogy a Fényévnyi távolban befejezése katartikus, meg-megkönnyezzük, és mi magunk is elérzékenyülünk rajta. Amellett persze, hogy a szánk tátva marad, mert a fényképezés gyönyörű.

Világmegváltásra nem kell ettől a filmtől számítani, de annyit hozzáteszünk, hogy vélhetően jobban jártunk azzal, hogy az Amazon Studios elhappolta a Netflix elől ezt az űrhajós drámát, ahová eredetileg jött volna. Az ehhez hasonló produkciókat a Netflix ugyanis el szokta mostanában baltázni, unalmas és közepes filmekkel húzzák az időnket. A Fényévnyi távolbanra egyik sem igaz, remek hétvégi vagy délutáni matiné. Még ha az üzenet, a „sose add fel, és mindig küzdj az álmaidért”, kicsit elcsépeltnek is hat.

7,5/10

A Fényévnyi távolban magyar felirattal nézhető meg az Amazon Prime-on.