Akár be is fóliázhatnák a Tündérkertet

Van benne sok valódi, történelmi tényen alapuló ármány, árulás és korrupció, továbbá egy szex-, MILF- és drogfüggő tinirocksztár-fejedelem, aki nem dobná ki Mick Jaggert sem az ágyából. Barbershopból érkező főurak, arcszeszillatú jobbágyok mellett csodálatos nők, kiemelkedő színészi alakítások, kimunkált látvány és Trónok harca-szintű dramaturgia jellemzi a rendszerváltás utáni magyar sorozatgyártás legújabb nekifutását. Péntek 13-án a Duna Televízión indul a Tündérkert című, új magyar történelmi sorozat.

Volt bennem némi aggodalom az előzetesek, hivatalos teaserek, trailerek láttán, amikor belevágtam a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Megafilm Service és a MTVA koprodukciójában, tehát közpénzből és közszolgálati céllal készült legfrissebb magyar sorozatba. Őszintén szeretem Móricz Zsigmond azonos című történelmi regényét, és az ember nyilván óvatos, amikor azt piszkálják, amit szeret.

Bár a jelenlegi körülmények között már rég nem igazi karriercél a betűalapú újságírás, tény, hogy még ma is vannak a szakmának előnyei. Ilyen például az, hogy már a hivatalos bemutató előtt megnézhettem a sorozat több epizódját. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy – mint ezt az epizódok forgatókönyveinek végleges verzióját kidolgozó Horváth András Dezső személyesen is megerősítette – a dramaturgiánál, illetve a cselekményszálak többségénél erősen figyelembe vették Móricz Zsigmond regényét. Jó döntés volt, mert láthatóan működik.

Móricz után szabadon

Ez a sorozat beszippantja a nézőt, ami annak is köszönhető, hogy amit a filmes kívánalmak miatt elhagytak a regényből, vagy éppen hozzátettek az írók – Bereményi Gézát, Tasnádi Istvánt, Horváth András Dezsőt és Jeli Viktóriát jelöli meg a honlap –, az még gördülékenyebbé, egyedibbé teszi a cselekményt. A párbeszédek többsége túlnyomórészt a filmes írók munkája, ez szintén működik, hiteles és természetes.

A sorozat castingban is erős. Több mint hetven színész jelenik meg a nyolc epizódban, majd egyharmaduk határainkon túli művész.

A főszereplő, Katona Péter Dániel valószínűleg az egyik legmegosztóbb választás. Az ifjú Báthory Gábor fejedelem karizmatikus XVII. századi dalia volt. Móricznál egy nagytermészetű, zseniális, öntörvényű üstökös fiú, aki rövid ideig, ám annál fényesebben ragyog. Fénykorában is éget, nem melegít, álmait kergetve pusztítja magát és mindent, amit csak magával ránthat. Ha rocksztárban gondolkodunk, olyasmi lehetett, mint Jim Morrison.

Buja nők és bűvös pipák

Katona Péter Dániel fejedelme viszont inkább egy barna fürtökkel kísérletező Justin Bieberre hajaz. Első benyomásra túl fiatal, túl törékeny, ha már rock, akkor fiúbandasztáros. Ez különösen akkor tűnik fel, amikor erősen metoo-kapcsolatba kerül a hozzá képest határozottan MILF-nek tűnő Parti Nórával.

Viszont a török áfium mámora jól áll neki, és egy enyhe LMBTQ-kísérletben is hiteles. Ezzel nyilván nem veszélyeztetjük az ifjúságot, sőt tanulhatnak belőle, hiszen túlzott alkoholfogyasztással párosuló – nálunk ráadásul illegális – bódítószer hatása alatt válik bizonytalanná egy pillanatra az addig egyértelműen heteroszexuális irányultsága.

Katona Péter a fordulatos cselekmények előrehaladtával bizonyítja, hogy érzékeny és tehetséges színész. Belső folyamatok, személyiségfejlődés terén nagyon jó. Eleinte azonban mégiscsak kínzott a gondolat, hogy

Az első pillanattól hiteles és meggyőző viszont a Bethlen Gábor szerepére kiválasztott erdélyi színész. Bokor Barna jófajta klasszikus hőstípus, neki elhisszük, hogy mindazt megteheti, ami itt spoilerezés nélkül nem írható le.

A női karakterek csodálatosak és igen bátrak. Szamosi Zsófia Báthory Erzsébetje kortalanul szexi, kicsit félelmetes, okos és nagyon erős.

A lángoló vörös hajzuhatagban és több alkalommal igen kevés ruhában feltűnő Gáspár Kata nem csupán erotikus, hanem hitelesen összetett figurát épít fel a történet egyik kulcsszerepében.

Dobos Evelin meg tudja mutatni, milyen tüzek loboghatnak egy látszólag hideg leány naivan szűzies külsője mögött.

Balsai Móni és Parti Nóra egyszerűen lenyűgöző. Gyönyörű nők és nagy színészek. Ha ez egy amerikai fikciós sorozat lenne, már mindkettőjüknek írnák a saját spin-offokat. Mivel ez itt nem Amerika, most annak örülhetünk, hogy a sorozat révén egy vagy akár több ország nézői, továbbá még több magyar filmrendező előtt is nyilvánvalóvá válik sugárzó tehetségük.

Kálloy még hajban is hiteles

Nagy örömet okoz Kálloy Molnár Péter játéka is. Most nem szerethető ügyefogyottat vagy virtuóz bohócot, hanem egy velejéig romlott, génszinten intrikus, szadista, kapzsi görényt tesz elénk. Ráadásul csapzott és kócos a haja, ami komoly felüdülést jelentett számomra.

Lehet persze, hogy csak engem zavar, hogy rajta kívül az összes főúr, de még az egyik cselekményszálban kulcsszerepet játszó szerencsétlen jobbágyfiú is csillogóra hajápolt partifrizurával, címlapfotózáshoz borotvált, alapozott arcbőrrel igyekezik elhitetni velünk, hogy milyen kifinomult higiéniai kultúrával rendelkezett már a középkorban is az erdélyi magyarság. De mivel ez egy képernyőre álmodott mese, biztos sokaknak meg pont így tetszik.

A frizuráját leszámítva nagyon élveztem Rajkai Zoltán meggyőző cselszövőkarakterét is. Az erdélyi színidirektor, Pál Attila pedig tetőtől talpig olyan zordon hajdú, akivel nem nagyon vitatkoznék a Gyilkos-tó partján.

Nagyon szép munkát tett le az asztalra Pintér Réka látvány- és Zelenka Nóra jelmeztervező is. Hiteles, izgalmas, befogadhatóan archaizáló környezetben és ruhákban jelennek meg a színészek. (Mondjuk, a kosztümöknél sem ragaszkodtam volna a patyolattisztasághoz.)

Garai Gábor operatőri munkája esztétikus, stílusos, felismerhetően egyedi képi világot teremtett. Igaz, hogy néha a látvány kedvéért tolt egyet a valóságon. Szerintem is jobban mutat a lobogó láng, mint a hunyorgó parázs, de amikor malacot forgatnak egy nyárson, akkor mégiscsak a hunyorgás tűnik gasztronómiailag indokoltnak.

A Madarász Isti rendezte széria nyolcadik része végén úgy éreztem, hogy szégyenkezés nélkül mulattam, és várom a második évadot. Ebben a nyolcszor ötvenöt percben, azaz nagyjából négy nagyjátékfilmnyi terjedelemben tényleg benne van az arra fordított nagyjából hárommilliárd forint, valamint egy minőségcentrikus, meglehetősen bátor csapat több mint négyéves munkája. Ez a mostani filmes kínálatban távolról sem magától értetődő, továbbá üdítő és kellemes figyelmesség.

Nemzettudat-hasadás

Kicsit távolabbról nézve pedig azt gondolom erről a produkcióról, hogy fontos. Pszichiátriai végzettség híján meg sem próbálom felállítani az úgynevezett magyarságtudat bonyolult lélektani képletét. Főleg, mert számos kimagasló képességű és néhány zseniális gondolkodónk életművét is meghatározza ez a kérdés. Ráadásul a XIX. századi Petőfi Sándornál éppúgy tetten érhető ezen a téren némi ambivalencia, mint a XVII. századi költő és hadvezér Zrínyi Miklósnál. A XX. század elején pedig többek között az Erdély-trilógia szerzője, Móricz Zsigmond is ostorozva szereti mindazt, ami magyar.

Kevésbé nagy gondolkodóinkat vagy átlagosnak tekinthető nemzettársainkat figyelve talán az sem nagy tévedés, ha megállapítjuk:

Sajnos az őszinte önelemzés bizonyítottan hasznosabb módszer. Ehhez persze szembe kell néznünk saját múltunkkal, történelmünkkel.

Több mint harminc éve nem hivatkozhatunk arra, hogy idegen zsarnokok jelölik ki, mit szabad gondolnunk magunkról. Más módokon azért próbálkoznak innen-onnan, tehát nagyon fontos, hogy végre kitaláljuk, hogyan is mentek itt a dolgok. Mit tettünk, mit tettek velünk, miként és milyen áron maradtunk fenn nemzetként, és mi volt az oka mindannak, amit történelemnek nevezünk? Mindennek milyen máig ható, így a jövőnket is meghatározó következményeit tapasztalhatjuk?

Gondolkodhatunk például azon, hogy most épp milyen nagyhatalmak között kell lavíroznuk, és hogy működött a lavírozás történelmünk során? Háború van a szomszédban? Nézzük meg, mit tett ilyenkor a fényes jövőt álmodó Báthory Gábor, és hogy felelt meg a helyzetnek utódja, Bethlen Gábor. Lássuk meg, kik voltunk, és kik is vagyunk mi egyáltalán.

Hosszú ideig a könyvek segítettek ebben, ám napjainkban a teljes népességet tekintve a statisztikai hibahatáron mozog azok száma, akik alaposan ismerik irodalmi kincseinket. Valószínűleg Móricz Erdély-trilógiaként ismert regényfolyamának sincsenek e tekintetben jelentősebb esélyei.

Televíziót viszont még most is meglepően sokan néznek, ezért is fontos a múltunkkal a műfaji gyermekbetegségekkel együtt is hitelesen és szórakoztató módon foglalkozó, Tündérkert című sorozat. Pénteken egymás után két résszel indul, aztán hetente jönnek az új epizódok a Duna Televízióban.