Receptre kéne felírni rosszkedv ellen ezt a filmet

A Flora és fia szinte teljesen fű alatt futott be szeptember 29-én az Apple TV+-ra, pedig már az író-rendező kiléte elégnek kellene lennie ahhoz, hogy valaki bizalmat szavazzon ennek az ír vígjátéknak. A készítő, John Carney az elmúlt pár évben azzal vétette magát észre, hogy a könnyedebb, musicalbe oltott dramedyk műfaján belül maradandót alkotott, elég tőle megemlíteni az Egyszert, a Szerelemre hangszerelvét vagy esetleg az újabb alkotásai közül a Sing Streetet. Mind rettenetesen jók, ha kellőképp rájuk tud hangolódni az ember.

John Carney receptje egyszerű, mégis nagyszerű: vegyél egy fiút és egy lányt, akik igazi kívülállók, és nem találják a helyüket a világban, a zenének, az éneklésnek köszönhetően azonban egymásra akadnak, szerelembe esnek, és attól függetlenül, hogy végül összejönnek-e a végén, több és jobb emberekként jönnek ki az egész kalandból.

Manapság, amikor azok a tipikusabb feelgood filmek visszaszorultak a szórakoztatóiparban, és sokkal többen mennek inkább megríkatni magukat a moziba, vagy ülnek le valami éjsötét, morbid horrorsorozat elé a nappalijukban, némi reménysugarat adnak nekünk az olyan produkciók, mint a Flora és fia.

A történet középpontjában egy Flora (Eve Hewson) nevű fiatal nő áll, aki félig-meddig egyedül neveli fiát, Maxet (Orén Kinlan). A páros, amikor nem poharakat hajigál egymás fejéhez, vagy éppen küldi el a másikat ízes akcentussal melegebb éghajlatra, akkor rendőrökkel folytat bűnbánó beszélgetéseket. Merthogy a gengszterélet felé kacsintgató, piti bűnözésre könnyen hajló tinédzser fiúnak nincs már sok kihágási lehetősége, mielőtt a dutyiban végzi. Ezt akadályozná meg bármi áron Flora azzal, hogy kikukázik egy rossz gitárt valakinek a szemetéből hazafelé tartva a munkából, és megjavíttatja, mondván, hátha majd a zene kirántja Maxet a morális pocsolyából.

A zene lesz az tényleg, ami Flora és Max életét rendbe teszi, de közel sem úgy, ahogy ők arra számítanának. Flora próbálkozását ugyanis elutasítja fia, amikor a nő mosolyogva odaadja a tininek a hangszert, Max a nő szeme közé mondja, hogy ő inkább lenne vagány, csajozógép rapper és apjához hasonlóan a hiphopban szerezne hírnevet, mintsem Ed Sheerannek álljon. Eve Hewson Florája tehát fogja magát, és egy hirtelen, egészen őrült elhatározástól vezérelve ő maga kezd el online gitárórákat venni. Nem akárkitől, hanem egy kiégett amerikai zenésztől, Jefftől (Joseph Gordon-Lewitt), aki online oktat kezdő diákokat.

Élményszámba megy, ahogy a kezdetben nagyon bunkó, egymással kiállhatatlan és jobb szó híján proli karakterek elkezdenek egy kicsit magukra találni a művészeteknek hála. Szó se róla, a Bad Sisters című sorozatban ugyancsak zseniálisan alakító Eve Hewsonnak nagyon jól áll a beszólogatós stílus is, az, hogy mindenre csúnyán káromkodva és gúnyosan reagál. Ahogy a filmbeli fiával, Orén Kinlannel való szócsatáin is sűrűn röhögjük el magunkat, de a Flora és fiába mégis kell az a John Carney-filmekből elmaradhatatlan érzelmesebb szál. Az anya besegít reménytelenül szerelmes fiának, eközben pedig Flora a nagyon emberközeli alakítást hozó Joseph Gordon-Lewittel is közelebb kerül, ami ahhoz képest nagy bravúr, hogy a címszereplő cicimutogatással indítja az első közös órájukat. Jó hír, hogy a direktor képes eltérni a korábban bevált sémáitól, még ha nem is nagy távolságokba.

Egy ehhez hasonló, romantikus zenés filmbe nem ártanak a jó dalok, de ebből a szempontból talán a Flora és fia picit alulteljesít a készítő más filmjeihez képest. Ugyanakkor pár okosabb megoldás eladja ezeket a snitteket is, például, ahogy egészen költői módon Flora és Jeff úgy érzik, a zene annyira összeköti őket, hogy a köztük lévő több ezer kilométeres távolság ellenére mintha egy szobában lennének. És a filmben tényleg egy szobában látjuk őket. A végén a nagy össznépi örömzenélés is hiába gyengébb, mint a Sing Street bármelyik dala, mégis az érzelmi csúcspont működik, és valamelyest katarzisunk is lehet a látottaktól.

A másfél órás játékidő alatt, hiába beszélünk egy rövid filmről, a Flora és fia nézése közben könnyen az az érzésünk lehet, hogy picit, mintha John Carney ezúttal nem tudta volna, mit akar ebből az egészből kihozni. Egy szerelmes vígjátékot egy ír nő és egy amerikai fickó között? Egy családi drámát egy egymásra találó anyukáról és kezelhetetlen tini fiáról? Mindkettő lett a Flora és fiából egyszerre, és annak ellenére, hogy helyenként úgy érezhetjük, mintha az alkotó a két szék között a pad alá esett volna, nagyszerű bevezető lehet ez a dramedy a nézők egy bizonyos rétegének.

A Flora és fia remek intró ebbe a zsánerbe, aztán alig kap az ember észbe, máris olyan produkciókat néz egymás után, mint a Tick, Tick... Boom! és az In the Heights. Azokhoz képest a Flora és fia visszafogottabb, megfoghatóbb és életszagúbb, de pontosan ez adja a varázsát. Igazi gyöngyszem, gyógyír a léleknek, amit nem ajánlott kihagyni, főleg ebben a takony, depresszív időben.

7/10

A Flora és fia magyar felirattal nézhető az Apple TV+-on.