Már megint egy röhejesen gyenge filmmel rukkolt elő a Marvel

A Marvel filmes univerzuma szenved, vánszorog, és alig pislákol benne az élet a Bosszúállók: Végjáték óta. A Kevin Feige által vezetett Marvel Studiosnak vannak még olyan fellángolásai, mint a Pókember: Nincs hazaút, a Thor 4. és A galaxis őrzői 3., de többnyire generikus szuperhősös filmekkel terhelik az idegeinket mostanában. Ez utóbbiak közé tartozik A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, mely képtelen volt épkézláb módon bevezetni az MCU legújabb főgonoszát, Kangot, a hódítót, illetve a teljesen fölösleges szuperhősös produkciók szégyenlistájára írhatjuk fel most már a Marveleket is.

A november 9-től a magyar mozikban is látható Marvelektől azt vártuk, hogy egy könnyed, sci-fibe oltott akciókomédia lesz, melyben három vagány szuperhősnő menti meg az univerzumot, és kötnek egy elsőre lehetetlennek tűnő, de ütőképesnek bizonyuló szövetséget. Az elvárásainkból még úgy is alig teljesült bármi, hogy alapvetően nem voltak túl magasak, a Marvel Kapitány 2. részének is beillő film egy soha be nem teljesülő ígéret lett végül, egy röhejesen gyenge film, mely a 2000-es évek elejének szuperhősfilmes színvonalát idézi, és ezt nem dicséretből írjuk.

A Marvelek története biztató módon azzal indít, hogy egy kreatívan összerakott képregényes szegmenssel végre rendesen bevezeti a felnőtt szuperhősök világába a Ms. Marvel sorozatban Iman Vellani alakításában látott Kamala Khant, aki tinédzserekre jellemző hevességgel rajong Marvel Kapitányért. Nem kérdés, hogy Iman Vellani a szíve-lelke ennek a filmnek, legalábbis egy ideig. Ms. Marvel hiába aranyosan szeleburdi, és imádnivalóan vicces azonban, 100 percen keresztül egyszerűen képtelen elvinni a hátán a Marveleket. Mégpedig abból adódóan, hogy főszereplő társai, a Monica Rambeau-ként látható Teyonah Parris és Brie Larson faarcú Marvel Kapitánya nem hozzák a minimálisan elvárhatót sem.

Igen, jó alapötletre épít a film, ahogy a három csodanőt összehozzák egy kozmikus csetepatéra, némi helycserés támadással körítve, abból sokat ki lehetne hozni. A nagy baj a Marvelekkel, hogy ezen túlmenően képtelenek az írók felépíteni rendesen a történet konfliktusát, a főgonosz, a kalapácsával jajveszékelő és a világát megmenteni próbáló Dar-Benn (Zawe Ashton) még a Marvel filmes univerzum szintjén is felejthető. Az pedig, hogy a mellékszereplőként felbukkanó Nick Furyt (Samuel L. Jackson) holmi poénforrássá silányítják, az ahhoz képest is inzultus a Marvel-rajongókkal szemben, amit a Titkos Invázióban csináltak a S.H.I.E.L.D. egykori ügynökével.

A Marvelekben ott volt a potenciál, hogy Carol Danversből valami érdekeset kihozzanak, ahogy a már említett Dar-Benn és népe igazi pusztítónak látja a nőt, és nem hősnek, az önmagában megérte volna egy mozijegy árát. Csakhogy a karakterek tragédiái helyett inkább a bohóckodás felé viszik el az irányt a készítők, ezzel szinte élvezhetetlenné téve a végeredményt. A film kétharmadánál látható musicaljelenet konkrétan megbocsáthatatlan, és a rendező, Nia DaCosta legnagyobb baklövése, pedig azokból akad néhány a Marvelekben.

Brie Larson hiába bizonyítja másutt, hogy igenis tehetséges színész, Marvel Kapitánnyal ő se tud mit kezdeni. Hozzá hasonlóan az anyja gyászával küszködő és a Carol nénire orroló Monica Rambeau ugyancsak gyenge lábakon áll, meglepő, mert ez utóbbi figura a WandaVízióból lépett elő, amely a Loki mellett a Disney+ legerősebb és legkompetensebb tévésorozata. Mégse sikerül Rambeau kapitánynak személyiséget adni, ami a főszereplő trió kémiáját így már visszafordíthatatlanul tönkrevágja. Ahogy fentebb írtuk, bár Iman Vellani egy ideig korrekt, vele kapcsolatban is átesnek a készítők a ló túloldalára, és túl sok lesz belőle: Kamala Khan a Marvelekben egy jófej, cserfes és örök optimista tinilánynak indul, a végére sikerül belőle is idegesítő vinnyogógépet csinálni.

Az akciójelenetek nem mutatnak újat, a történet zavaros és nem áll össze, a különleges effektek botrányosan rosszak, gagyik, de olyan szinten, hogy bántják az ember szemét, a humor ideig-óráig működőképes, a tragikus háttérsztori viszont egy percig sem, és a főszereplők végig papírmasék maradnak. Mondhatnánk, hogy de legalább rövid a Marvelek. Annyira rossz filmről beszélünk azonban, hogy még ez az alig több mint másfél óra is egy örökkévalóságnak érződik, és a legnagyobb megkönnyebbülést az jelenti, hogy a végén úgy állhatunk fel a moziszékből, hogy egy ideig nem kell most Marvel-filmre menni.

Eljött az a pont, hogy az embernek arra sincs kedve, hogy lecsekkolja, milyen új tartalmakkal jön legközelebb a Marvel, annyira sikerült Kevin Feige-nak és embereinek lesüllyedniük a középszerűség mocsarába. Az Infinity Saga lezárulása után elképzelhető, hogy le kellett volna lőniük a vezetőknek ezt az egészet, vagy pihentetniük az MCU-t, esetleg elkezdhettek volna teljesen különálló filmekben gondolkozni. Mindhárom irány valószínűleg jobb lett volna annál a vergődésnél, mint amit most látunk.

Nincs igazán komolyan vehető főellensége, nincsenek rendes szuperhősös csapatai, akik a nagy fenyegetéssel dacolni tudnának együtt. Az MCU-nak és Kevin Feige-éknek egyedül középgagyi filmjeik vannak, és azokkal se mennek túl sokra, mert a pénztáraknál egyenesen hitványnak számító bevételekre számíthat a Marvelek.

A Lokimásodik évada tartja a szintet, de az üdvösséghez az is kevés, a Marvel Studiosnak nagy erőkkel hozniuk kell a Fantasztikus Négyest, az X-Meneket, másképp ez a hajó bizony el fog süllyedni, és képtelenség lesz elérni, hogy az emberek újra lelkesen üljenek be a zsáner újdonságaira. A Marvelek egy hatalmas tévedés és melléfogás ahhoz képest, amit a Vasember- és az Amerika Kapitány-filmek vagy akár A galaxis őrzői anno képviseltek. Tipikus példa egy olyan mozifilmre, amire két hét múlva már senki sem fog emlékezni.

4,5/10

A Marvelek november 9-e óta látható a magyar mozikban.