Tragikusan rossz lett az új Éhezők viadala-film

A legnagyobb külföldi stúdiók tíz körmükkel kapaszkodnak a tömegeket vonzó franchise-okba, a Disney még arra is képes volt, hogy a Star Warst a kisképernyőre ültesse, csak hogy ki ne hunyjanak a messzi-messzi galaxis csillagai, és a Warner Bros. ugyancsak rettenetesen izzadva, de igyekszik életben tartani egyszerre A Gyűrűk Ura és a Harry Potter világát.

Valami hasonlót csinál a Lionsgate is, akik hiába nyírták ki John Wicket a negyedik filmjében, állítólag már dolgoznak a folytatáson. Most pedig fogták magukat, és 8 évvel azt követően, hogy a Jennifer Lawrence főszereplésével készített eredeti Az éhezők viadala-filmsorozat leköszönt, egy előzményfilmmel megpróbálták visszahozni a franchise-t. A Lionsgate-et nem lehet kárhoztatni azért, mert igyekszenek a birtokukban lévő Az éhezők viadalából kisajtolni a maximumot, elvégre az eddig mozikba küldött négy felvonás az összbevételüket tekintve közel 3 milliárd dollárt hoztak be világszerte a pénztáraknál.

A legnagyobb baj a november 16-a óta a magyar mozikban is látható Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladájával az, hogy túl későn jött. 2023-ra elhalt az a hype, ami Az éhezők viadalát korábban körülvette, így pedig bitangul nehéz felkapaszkodnia az új résznek Katniss Everdeen hősies sztorijának hátán. Már csak hab a romlott torta tetején, hogy nagyon úgy tűnik, a regények célközönségét, a fiatal lányokat és nőket sem lesz képes a franchise újra visszavonzani a nagyvászon elé.

Az Énekesmadarak és kígyók balladája egészen pontosan 64 évvel azelőtt játszódik, hogy a húga helyett önként jelentkező Katniss (Jennifer Lawrence) és Peeta (Josh Hutcherson) a 12. körzetből érkezve be nem tették a lábukat a viadalra, és némi színjáték, cirkusz és persze vérgőzös küzdelem árán meg nem nyerték a kegyetlen battle royale-t. A legújabb Az éhezők viadala még azokba az időkbe kalauzol, amikor még majdnem, hogy gyerekcipőben járt az egész, a népet büntető és a gazdagokat szórakoztató televíziós gameshow. Az új filmben szinte nem is kezelik emberekként a körzetek harcosait, addig a pontig, amíg egy vándor roma lány, a csodálatos hangú Lucy Gray (Rachel Zegler) kiválasztásra nem kerül, és a nézettséget tekintve szenvedő viadal készítői meg nem látják benne az eladhatóságot.

A csavar Az éhezők viadala előzményfilmjében az, hogy nem a lánykáról szól igazából a történet, nem egy Taylor Swiftbe oltott Katniss Everdeent kapunk, helyette a korábbi főgonoszt, Coriolanus Snow-t mutatják be nekünk alaposabban. Azt a Snow-t, akit Katnissék idejében gonosz diktátorként játszott Donald Sutherland, és akivel kapcsolatban keveseknek fordult meg a fejében, hogy saját kalandra lenne szükség. Persze csak addig, míg a könyvsorozat írója, Suzanne Collins 2020-ban nem publikálta az Énekesmadarak és kígyók balladáját.

Hiába teljesen felesleges ez a film, mégse Snow karakterén bukik el az Énekesmadarak és kígyók balladája, Tom Blyth nagyszerűen hozza ezt a kezdetben hősies ficsúr szépfiút, aki a viadal új mentorprogramjának keretében kiválasztásra kerül, hogy a kezelhetetlennek tűnő Lucy Grayt segítse. Coryo Snow-nak szüksége van a nyereményre, amit a győzelemért kaphat, mert családja elszegényedett, és csak tetteti a fiú, hogy egyike a nemeseknek.

Sajna Tom Blyth és Rachel Zegler között túl sok kémia nincs a filmben, főleg a botrányos nyilatkozatairól híres színésznőn hasal el Az éhezők viadala előzményének szerelmi szála. Merthogy Lucy Gray hiába tűzrőlpattant, a személyisége annyiból áll, hogy szépen énekel, és az írók semmi szükségét nem érzik, hogy a női főszereplőt jobban elmélyítsék, esetleg szimpatikussá tegyék, hogy lehessen neki szurkolni. A mellékszereplők közül Hunter Schafer az Eufóriához képest sokkal halványabb és felejthetőbb, Viola Davis pedig a viadal játékmestereként túltolja, túlripacskodja az összes jelenetét, némiképp rányomva a bélyegét arra, hogy igazán élvezni tudjuk Peter Dinklage alakítását, aki ezúttal is hozza a kötelezőt, vagy éppen Jason Schwartzmanét, aki Az éhezők viadala első műsorvezetőjeként valami iszonyúan muris.

Nagy kár, hogy maga Az éhezők viadala, az összecsapás és a végkimenetel semmi katarzist nem ad nekünk. Főleg, hogy a játékidőből az életre-halálra vívott viadal után még vagy 60 perc hátravan, a fennmaradó részben pedig azt kell néznünk, ahogy Snow-t száműzik, katonának állítják, és a külvilágban igyekszik lavírozni a lassan, de biztosan antihőssé avanzsáló főszereplő.

A rendező Francis Lawrence részéről hatalmas baklövés, hogy a Kapitóliumon kívüli emberek életét és a békeőrséget se tudja igazán intrikusan bemutatni. Sőt, a végére az Énekesmadarak és kígyók balladájából inkább lesz afféle posztapokaliptikus musical, és azt nézzük, hogy Rachel Zegler csak dalol, dalol és dalol, mintha félig még a West Side Storyban ragadt volna. Értelmesebb módon egyszerűen nem sikerült a készítőgárdának két és fél órásra duzzasztania a filmet, még úgy sem, hogy a regényíró is közreműködött benne, ami azért elmond valamit.

Persze összecsapott könyvből nem egyszerű jó filmet készíteni, és az Énekesmadarak és kígyók balladájának alkotói bele is buktak a feladatba. Amikor felkel az ember az új Az éhezők viadala elől a moziszékből, nem sok örömmel teszi azt. Snow megmarad azon a szinten, ahol a közepén is volt, antihősként, és az írók

Emiatt Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája egy rendkívül gyáva film, és hiába élvezhető helyenként, hiába villantja meg Coriolanus Snow izgalmasabb oldalát Tom Blyth, és hiába jó a vizualitás, és fenyegetően sötét a környező világ, olyan adaptációról van szó, amire vélhetően még a franchise legnagyobb rajongói sem voltak túlzottan kiéhezve, de a csalódás nekik is borítékolható, éppúgy, mint az érdeklődő, hétköznapi nézőknek.

4/10

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája jelenleg is látható a mozikban.