Magyar gyártású sorozat tarol a Netflixen

2023.12.09. 08:47
A budapesti központú Paprika Studios által készített Gyilkosnők (Morderczynie) című sorozat november 29-én került fel a Netflix Lengyelországban elérhető tartalmai közé.

A miniszéria alig negyvennyolc óra alatt a legnézettebb sorozattá vált, ezzel pedig

bekerült minden idők legsikeresebben debütáló tartalmai közé

 – derült ki a stúdió közleményéből.

A hatepizódos széria október 27-én került fel a lengyel Viaplay sorozatai közé, ahol szinte azonnal az első helyre ugrott, de a Netflixen is hasonlóan jól szerepelt. 

Törtető karakterek

A sorozat történetének középpontjában egy magas pozíciójú rendőrtiszt rejtélyes eltűnése áll, amelynek ügyét lánya, Karolina (Maja Pankiewicz), a fiatal, nagyszájú és szintén ambiciózus kerületi rendőrnő próbálja megoldani. 

Bízik abban, hogy az őt személyesen érintő ügy megoldásával nemcsak lelkiismeretét nyugtathatja meg, de gyorsabban előre is juthat a rendőrségi hierarchiában. 

A sorozat főszerepeiben Maja Pankiewicz, Izabela Kuna, Eliza Rycembel és Tomasz Schuchardt látható. Az epizódokat Kristoffer Rus rendezte, a forgatókönyvet pedig Joanna Kozłowska és Katarzyna Kaczmarek közreműködésével Wiktor Piątkowski írta

A sorozat rendezője és producere Kristoffer Rus, a Paprika Studios lengyel irodájának vezetője, a társproducer pedig Erdős Ákos, a budapesti székhelyű vállalat vezérigazgatója volt.