El kéne tiltani Zack Snydert a rendezéstől, olyan rossz az új filmje a Netflixen

Zack Snyder az a fajta megosztó személyiség Hollywoodban, akit épp annyian utálnak, mint amilyen sokan imádnak. Erre a rendező rá is szolgált azzal, hogy eddigi karrierje valami iszonyúan egyenetlen, hozott ő már nekünk olyan nagyszerű képregény-adaptációkat, mint a 300, a Watchmen és Az acélember, remake-elte nagyszerűen a Holtak hajnalát, sőt még épkézláb eredeti ötlete is akadt a Sucker Punch személyében, ezeket leszámítva viszont nagy mellényúlások kövezik ki Snyder útját. Most az 57 éves szakember totálisan elhibázott filmjei, A halottak hadserege és Az Igazság Ligája közé felírhatunk még egy címet, a Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermekét, melyet december 21-én mutatott be a Netflix, de bár ne tette volna, mert a végére alig bírtuk megállni, hogy kikaparjuk tőle a szemünket.

A Rebel Moonról érdemes tudni, hogy eredetileg egy felnőttesebb Star Wars-filmnek indult az egész projekt, csak aztán a Disney inkább kihajította a kukába Snyder agyszüleményét. A rendező nem adta fel, házalt vele a Warner Brosnál, akiknek a torkán próbálta videójátékként is lenyomni ezt a világot, végül azonban a Netflix látta meg a potenciált a messzi-messzi galaxist lenyúló sztoriban. A Netflix nem teketóriázik általában, amikor arról van szó, hogy pénzt dobjanak valakihez, még akkor sem, amikor egy olyan, többször is leszerepelt készítőről van szó, mint Zack Snyder. 166 millió dollárt csengetett ki erre az első és az április 19-én érkező második felvonásra a legnépszerűbb streamingszolgáltató, még a kezét sem kötötték meg az alkotónak úgy, mint a Warner szokta... és Snydernek mégis sikerült kiizzadnia magából egy ekkora katyvaszt.

Vérzik a szívünk, mert a Rebel Moon kezdése, nagyjából az első fél óra nem is annyira rossz. Kapunk egy kis narrációt egy könyörtelen birodalomról, egy a hatalmat magához kaparintó kancellárról, hogy aztán a Veldt bolygó népe közé ereszkedjünk, ahol egy titokzatos kívülálló, egy Kora (Sofia Boutella) nevű lány rejtőzködik. A Rebel Moon le sem tagadhatná, hogy Star Wars-nyúlás, de valahol megbocsátja az ember, mert pátoszos zenére repülnek a menő űrhajók, és kisvártatva az űrnácik elég fenyegető módon beteszik a lábukat az űrvikingek által benépesített településre, hogy követeljék tőlük az összes terményüket.

A világépítés biztató, bizonyos jelenetek festménybe illően szépek, és még az Anthony Hopkins által megszólaltatott, egykori robotlovag Jimmy jóvoltából kapunk némi űrmesét egy különleges képességekkel rendelkező hercegnőről is, ám az örömünk nem tart sokáig. A Rebel Moon ezt követően úgy áll bele a földbe, mint a gerely.

A legjobban Zack Snyder a saját főszereplőjével, Sofia Boutellával szúrt ki, aki teljesen korrektül játssza az egykori birodalmi testőrt, a színésznő a rettenetesen gagyi párbeszédek és a túl sok időlassítós harcjelenet ellenére is megmutatja a nő érzékeny, harcias és lázadó oldalát. Simán elférne Kora karaktere akármelyik Star Warsban, csak aztán a hőst egy olyan rosszul kifejtett kalandba ejti bele a készítő, amit rossz nézni. A Rick és Morty által híresen kiparodizált, csapatépítős történetvezetésbe bukik bele igazából a Rebel Moon első része, Korával és az egyik falusival, a Michiel Huisman által játszott Gunnarral megyünk egyik bolygóról a másikra, és azt nézzük, ahogy harcosokat toboroznak a falu megvédésére. De valami rém ötlettelen módon.

A csapat tagjai, akiket Koráék összerántanak, sajnos egy átláthatatlan masszát képeznek, még a nevükre sem lehet emlékezni, Snyder forgatókönyve olyan iszonyatosan rosszul hozza be őket. Ott van például a részeges gladiátor, Titus (Djimon Hounsou), az állatszelídítő egykori herceg, Tarak (Staz Nair), a Han Solo-hasonmás Kai (Charlie Hunnam), a két fénykardos Nemezis (Doona Bae), hogy mindenféle értelmesen felvázolt előzménysztorit, személyiséget nélkülözve szálljanak szembe a birodalommal. A készítő legnagyobb hibája, hogy a grandiózusan ható bevezető után elfeledkezik arról, hogy nem árt, ha olyan szereplőket villant a filmben, akikhez a néző kapcsolódni tud, és akik egymáshoz is kapcsolódnak... és ez az a pont, amikor hozzátesszük, hogy van még egy főszereplő, a Ray Fisher által játszott Darrian Bloodaxe, de ha nem szóltunk volna, valószínűleg senkinek nem tűnik fel a hiánya. Csak ennyire felejthető Zack Snyder hét mesterlövésze.

A Netflix sci-fije röhejes, hogy mennyire nem áll össze, egyik pillanatban mintha a Harry Potterben járnánk, majd valamiféle, Tim Burton által inspirált rémálomba csöppenünk, a Spartacust idéző gladiátorvilágról és a japán szamurájfilmekből nyúlt Veldtről nem beszélve. Műfaji kavalkád a Rebel Moon, de a rosszabbik, szinte nézhetetlen fajtából, és akkor még nem is beszéltünk bővebben a film főgonoszairól, az űrnácikról.

Még a nem túl jó írónak számító George Lucas is egy fokkal elegánsabban kezelte a birodalmat, a Rebel Moonban Zack Snyder olyan szinten a szánkba rágja, hogy ezek nácik, csak az űrben, hogy mindössze a horogkereszt hiányzik az uniformisukról. Ed Skrein már a Trónok harcában sem nyújtott túl maradandó alakítást, és a Rebel Moon első részében is hozza azt a szekunder szégyenérzetet kiváltó maníros játékot, ami őt mindig jellemezte. Noble, a birodalom admirálisa egyfajta Darth Vader-paródiaként szolgál a filmben a hülye frizurájával és a sétabotjával, de mivel őt is elfelejti Snyder rendesen kidolgozni, igazi fenyegetést még a végső csatában sem jelent a fickó.

Papírmasé karakterek lőnek és verekednek főleg szép, de néha ronda „vászonfestmények” előtt, nagyjából így lehetne összefoglalni a Rebel Moont, ami a Netflix részéről az év átverése. Arra számítottunk, hogy Star Warsra építő, de a helyét önmagában is megálló tévés blockbuster nőheti ki magát a szemeink előtt. Snyder azonban újfent bizonyította, hogy hiába vannak jó ötletei, azokat bővebben képtelen kifejteni. A Rebel Moon készítőjét, ha lenne igazság a földön, eltiltanák a filmkészítéstől, mert egyre sűrűbben fordul elő, sőt... most már mindig az a helyzet, hogy amikor ennek az embernek a neve feltűnik a stáblistán, akkor szinte nézhetetlen lesz a végeredmény.

Snyder mintha már maga is érezné, hogy gáz, amit csinál, és direkt túltolná a rá jellemző motívumokat. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Rebel Moonban minden egyes csatajelenetet teletömött időlassításokkal, és a karakterek is egy kicsit túl sokat bámulnak sokatmondó tekintettel a semmibe.

A Rebel Moonban valahol jó mélyen elrejtve ott van egy remek sci-fi. A zenék legalább annyira katartikusak, mint a Star Warsban, elképesztően jók az űrhajós jelenetek, elborult és helyenként ijesztő idegen lények bukkannak fel a képernyőn, és a védjük meg a falut téma a film első felében felcsigázza az embert. Csak aztán szétesik a szkript, a szereplők elkezdenek olyan történésekre hivatkozni, amik benne sincsenek a filmben, mert vélhetően a vágóasztalon maradtak – bennünket pedig ezek az amatőr hibák, na meg a gagyi fénykardutánzatok úgy kihajítanak a messzi-messzi galaxisból, hogy az valami hihetetlen.

Valószínűleg mazochistának kell lenni ahhoz, hogy valaki várja a Rebel Moon – 2. rész: A sebejtőt, mert ennek a sci-finek már az első része is megkínozza az embert. És amikor egy friss franchise ennyire borzasztóan indít, akkor onnantól általában még nagyobb lejtmenet jön. Lehet, hogy a Rebel Moon első részét sokan megnézik, de ugyebár az ürülékre is sok légy rászáll. Ettől még Zack Snyder új agymenése nem lesz jó. Bevalljuk, ritkán van olyan, hogy egy új filmsorozat bukásában reménykedünk, de ha van eszük a Netflix-előfizetőknek, akkor a folytatásra már rá sem kattintanak.

Ha a Rebel Moon gyorsan elhal, lehet, hogy csak egy hajszállal, de jobb hely lesz a világ.

3/10

A Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermeke szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.