- Kultúr
- Cinematrix
- tévé
- film
- amazon
- prime video
- erotikus
- thriller
- tabudöntés
- streaming
- tv
- barry keoghan
- jacob elordi
- eufória
- ajánló
- mgm
- kritika
Nem csoda, hogy most mindenki erről az új botrányfilmről beszél
További Cinematrix cikkek
- Legendás romantikus filmdráma világába rántja vissza a nézőket egy új sorozat
- Még egy gyomorrontás is jobb a Netflix új horrorfilmjénél
- Saoirse Ronan rettentően bánja, hogy elbukott egy Harry Potter szerepet
- Ez a film magával ragadó tiszteletadás a női testiségnek és önmegvalósításnak
- Durván alulteljesített a Joker 2 a kasszáknál, nem áll jól a Warner szénája
November óta, a Saltburn című új pszichothriller külföldi mozis bemutatója óta tűkön ülve vártuk, hogy hozzánk is eljusson ez a film, az Oscar-díjas Emerald Fennell által írt és rendezett produkció akkora vihart kavart, és olyan szélsőséges fogadtatásokat kapott a közösségi médiában. Volt, aki hányt a benne látottaktól, mások förtelmesen kiakadtak rajta, és persze akadtak olyanok is, akik imádták ezt a betegesen gyönyörű szerelmi sztorit, mely egyszersmind a modern társadalom egyik rákfenéjéről, a gazdagok és a szegények közötti szakadékról is előadott egy fordulatos drámát. A Saltburn nemrég újra közbeszéd tárgya lett, hiszen december 22-én felkerült a film az Amazon Prime kínálatába, és újabb hullámban hergelte fel az embereket, csak ezúttal a tévénézőket.
A történet szerint a korai 2000-es években járunk, amikor egy Oliver Quick nevű srácot ösztöndíjjal felvesznek az Oxfordra, ő azonban kívülállónak érzi magát az újgazdag, bohém fiatalok közt, akik nyilván nem könnyen fogadják be maguk közé a nehéz sorsú jövevényt. A felmentősereg a mindig laza Felix Catton személyében érkezik, akihez közel kerül Oliver, és aki a szerény fiút beemeli az elitbe. Félreértés ne essék, Oliver nem lesz egyik pillanatról a másikra az elit tagja, csupán kóstolót kap a felső tízezer életéből. Mondjuk nem akármilyen ez az ízelítő, tekintve, hogy Felix meghívja új öribariját családja híresen fenséges birtokára, Saltburnre nyaralni.
A film először is azzal taglózza le az embert, hogy a két fiatal szupertehetség, a furcsa fiúkat és Jokert egyformán szívesen alakító Barry Keoghan és az Eufória angyalarcú Jacob Elordija között attól a bizonyos biciklibalesettől kezdve micsoda kémia van. Keoghan zsigerből hozza a számkivetettet, aki nem akar beletörődni sorsába, míg az Elordi-féle Felix egy személyben hatalmas fityisz azoknak, akik úgy gondolkoznak a gazdagokról, hogy mind számító rohadék. Épp ellenkezőleg, Felix mindenféle előítéletet egyenesen a sarokba söpör, és ugyanez elmondható a Saltburnön élő családjáról, szeleburdi húgáról, Venetiáról (Alison Oliver), jótékonykodó anyjáról (Rosamund Pike) és keménykezű apjáról (Richard E. Grant). A birtokon egyedül a számító és rettenetesen haszonleső Farleigh (Archie Madekwe) lóg ki a sorból, de az ő esetében is baromi erős színészi játékról beszélhetünk, mert a fiú minden egyes húzását látva kinyílik a bicska az ember zsebében.
A Saltburn egy egészen elfajzott film, ezt nem rejtik véka alá, ám a mindenféle szemérmességet nélkülöző erotikus jelenetek, és a kád aljáról való ondónyalások olyan művészi vízióba csomagolva érkeznek, hogy eszünkbe se jut hatásvadászatot kiáltani, inkább megemeljük a kalapunkat a készítők előtt. Nyilván Emerald Fennellt a már említett Eufória is inspirálhatta, hogy egy ennyire bohém thrillert rakjon össze, a Saltburn mégse érződik semmilyen más mű másolatának. Sőt, ami a groteszkbe hajló történetmesélést illeti, új szintmérő lehet ez a film a későbbiekben.
A nézők részéről szükségeltetik erős gyomor, nyitott gondolkozás és befogadókészség, hogy a Saltburn úgy igazán élvezhető legyen. Felix és Oliver kapcsolatába bőven belelátható, hogy többről van itt szó, mint barátság. Illetve a film annyira szenvtelenül kezeli a halál és az elmúlás témáját, hogy erős tűrőképesség kell hozzá, hogy itt-ott ne nyomjuk ki azonnal a tévét, főleg amikor az újfent remeklő Rosamund Pike-kal olyan csúnyán elbánnak, hogy a Gone Girl eseményei ehhez képest esti mesének érződnek.
A csigalassú sztorimesélési tempó ellenére sosem érezni úgy, hogy a Saltburn egy lomha film lenne, éppen ellenkezőleg, a karakterek lelkében egyre mélyebben vájkálunk, és ahogy elkezdjük megismerni ezeket az elszabott személyiségeket, úgy válik ez az alkotás egyre izgalmasabbá, sötétebbé és furamód pörgősebbé. Főleg hogy az elesett Oliver egy ponton átfordul, és ő is belemászik az addig őt manipuláló gazdagok fejébe, így kérdésessé válik, hogy ki irányít kicsodát. Ki itt a jó, ki itt a gonosz, egyáltalán, bekategorizálhatóak-e bárhova az esendő karakterek?
A Saltburn nemcsak beteg fordulataival, hősei necces megmozdulásaival égeti bele magát a retinánkba és az emlékezetünkbe, hanem a gyönyörű fényképezésével is. A vezető operatőr korábban olyan remek alkotásokon dolgozott, mint a La La Land és a Babylon, így nem meglepő ennek tükrében, hogy itt is gyönyört okoz munkájával a szemnek Linus Sandgren. Azok a kitartott képek, ahogy végigpásztázza a saltburni vidéki kastélyt a kamera, szinte a bőrünkön érezzük a nyarat és a tikkasztó hőséget. Ehhez adjuk hozzá a remek popzenéket, amelyek a Bloc Partytól, az MGMT-től, Flo Ridától, illetve a The Killerstől csendülnek fel, és
igazi hangulatbombává válik a film, ami minden „horrorja” ellenére nagybetűs szórakozást nyújt, amolyan minőségi guilty pleasure.
A gazdagok versus szegények lehet, hogy elcsépeltnek hangzik egyeseknek, de Emerald Fennell belevisz pár olyan csavart a mesébe, ami a Saltburnt a maga polgárpukkasztásával, lázadásával, nonkonkormizmusával együtt instant klasszikussá teszi. Egy olyan zseniális művészfilmmé, ami provokálja az ember agyát, és az összes érzékszervünket egyszerre.
Barry Keoghan nagy jövő előtt áll. Ha a fiatal színész nem süpped bele a szuperhősös zsánerbe, akkor biztosan hoz ő még nekünk néhány káprázatos alakítást a jövőben. Jelenleg ő az ügyeletes fura fiú, akinek a hátborzongatás természetadta tehetsége, de persze nem szabad elfeledkezni Jacob Elordiról sem, aki mellékszereplőként is arat a Saltburnben. Ha levagdosunk mindenféle sallangot a Saltburnről, akkor ők ketten maradnak, a párost pedig talán csak a Szólíts a neveden Timothée Chalamet és Armie Hammer alkotta duójához tudjuk hasonlítani. Legutóbb ők törték össze ennyire a szívünket, mint Oliver és Felix tragédiája.
A Saltburn katartikus csattanóval és egy rettenetesen emlékezetes zárójelenettel ér véget, enged minket utunkra, emlékeztetve arra, hogy ebben a mai cinikus világban nem mindig a jó győz. Sőt, nagyon gyakran a jók szívják meg a legjobban. Már ebből a szempontból is bátor, formabontó bravúr ez a thriller a készítőtől, és akkor a dekadenciába hajló meztelenkedésekről és szexjelenetekről még nem is beszéltünk, amikkel teliszórta Emerald Fennell a 125 perces játékidőt.
9,5/10
A Saltburn az Amazon Prime-on nézhető meg magyar felirattal.
Rovataink a Facebookon