Sofia Vergara teljesen kifordul magából a Netflix új drogbárós sorozatában

A leghíresebb és legrettegettebb drogbárók mind férfiak voltak. Pont ezért kapta fel a többség a fejét, amikor kiderült, hogy a Netflixre jön egy olyan sorozat, amely egy ebben a könyörtelen szakmában tevékenykedő nőről szól. Nem is akármilyen nőről, Griselda Blancóról, aki a hetvenes és nyolcvanas évek Miamijában vált igazi keresztanyává, aki prostituáltakkal és több száz hullával kövezte ki a saját gengszterbirodalmát.

A január 25-én bemutatott Griselda egy rendkívül merész vállalkozás. Na nem a készítőgárdát tekintve, hiszen a 6 részes produkció mögött a Narcos atyjai, Doug Miro, Eric Newman és Andrés Baiz állnak, hanem inkább a főszereplő-választás miatt. Griselda Blancót ugyanis az a Sofia Vergara alakítja, akinek eddig legfőképp komikus szerepei voltak, az 51 éves színésznő vicces akcentusával írta be magát a tévétörténelembe, és azzal, hogy a Modern család egyik központi karakterét, Glóriát akkora vehemenciával alakította 11 évadon keresztül, hogy senki nem állta meg röhögés nélkül. Nagy meglepetés, hogy épp a Griselda legnagyobb kérdőjele, azaz Sofia Vergara viszi el a hátán itt is a show-t, és a Netflix új minisorozata inkább a tálalásában bukik el egy picit, és marad el attól a kegyetlen drámától, amit a Narcos annak idején képviselt.

Az egyetlen férfi, akitől még Pablo Escobar is rettegett, egy nő volt...

Jó bevezetés ez Griseldának, akit rögtön az első jelenetben jó nagy slamasztikában látunk, megszúrták, üldözik, és fiaival együtt nincsen más választása, el kell hagynia Kolumbiát. Griselda Blanco egy totálisan vert helyzetből indul a sorozatban, hiszen Miamiban, ahova szökik, se munkája, se igazi lakhatása, se hatalma nincsen. Egy kiló kokainnal a táskájában hódítaná meg Floridát sorozatunk hősnője... aki hősnő egyáltalán? Inkább lehetne Griseldát főgonosznak hívni, még ha a készítők igyekeznek is őt beállítani egyfajta anyatigrisként, aki mindent a gyerekeiért tesz. Az első egy-két epizódban Sofia Vergara figurája messze van még attól, hogy drogbárónőként hivatkozzanak rá, bár serényen teszegeti a lépéseket ebbe az irányba, és a rövid évad hozománya, hogy igencsak hamar eljutunk a nagyon várt durvulásig.

Olcsó nők, akik a melltartójukban csempésznek drogot. Pisztollyal és meztelenkedéssel megspékelt orgiák. Egy lelőtt exférj teteme hátrahagyva Kolumbiában. Floridai bűnözők, akik nagyon féltik a hatalmukat – van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Hiába szívják azonban a gazdagok a fehér port örömlányok kerek fenekéről, és hiába veszi át Griselda élete fölött a paranoia és az őrjöngés a hatalmat, kicsit mindvégig az az ember érzése, mintha egy lájtosabb, szappanoperásabb Narcost néznénk. Persze ezzel semmi baj nincsen, ha az ember a helyén kezeli a Griseldát.

Egyértelmű, hogy aki miatt nem fullad ezerszer látott klisékbe a sorozat, az Sofia Vergara, aki végighaknizta fél Hollywoodot azzal, hogy a kiejtése miatt sose adnak neki komoly szerepet. Tessék, a Griseldában megkapta a lehetőséget, és köszöni szépen, él is vele. Annyiból hálás dolga van az elmaszkírozott színésznőnek, hogy többnyire spanyolul kell beszélnie ebben az új Netflix-szériában, de tényleg a maximumot, sőt annál is többet kihoz Griselda Blancóból. A családfőt és a keresztanyát egyszerre.

Griselda Blancóval szemben, a törvény másik oldalán ott van June Hawkins (Juliana Aidén Martinez), aki hiába nem ér fel a Narcos legkeményebb nyomozóihoz, például a Pedro Pascal-féle Javier Penához, aláhúzza a készítők szándékát. Ami valami olyasmi volt, hogy egy megtörtént esetet erősen kiszínező, drogbárós sorozatot csináljanak nekünk. Csak éppen az elnyomott nők szemszögéből.

A feminista sorozatokban sajnos előfordul, hogy a férfiakat inkompetens idiótáknak állítják be. Itt is néhány maffiózó ábrázolásánál bele-beleesnek a hibába, ahelyett, hogy azt mutogatnák, ahogy Griselda Blanco veszélyes alakokon gázol keresztül magassarkúban és testhez álló ruhában, mintha a kiparodizált, önjelölt Pablo Escobárokat kaptuk volna meg a vetélytárs droglordok által. Egy picit kár, hogy a mellékszereplők annyira kétdimenziósak lettek, a Narcos és a Narcos: Mexikó amiatt voltak olyan feszült néznivalók, mert mindenki iszonyúan veszélyesnek érződött.

A fényképezés nem a legszebb, a díszletek és kosztümök azonban viszik a prímet, és hozzák a szintet. Tényleg a régmúlt Miamiban érezzük magunkat, ebből a szempontból a körítést eltalálták az alkotók. Az akciójelenetek is jók, brutálisak és véresek, bár helyenként túl sok az időlassítgatás, és feleslegesen hat ennek a megoldásnak a használata.

Az igazság az, hogy 6 rész kevés ahhoz, hogy Griselda Blanco életét feldolgozzák, a rövid játékidőnek megvan a maga hátránya is, némiképp elvérzik a Griselda, és csak kapargatja a felszínt emiatt. Az életrajzi ihletésű, megtörtént eseményeket feldolgozó bűnügyi sorozatokhoz képest viszont meglepően kevés a flashback. A műfajtól szokatlan húzás, hogy keveset foglalkozik a sztori Griselda kolumbiai múltjával, és helyette tövig nyomják a gázt, és mennek előre a forgatókönyvírók. Abból a szempontból mégis rányomja a bélyegét a miniszériára a dolog, hogy nincs eléggé megalapozva, és a későbbiekben se elmélyítve a droglady.

Nem lett a következő Narcos a Griseldából, ennek ellenére egy teljesen korrekt és szórakoztató popcornsorozatot kaptunk a Narcos alkotóitól. Ez is valami. Ha annyi hozadéka van a Netflix újdonságának, hogy Sofia Vergarát több komoly, komor és drámai szerepben látjuk, már megérte leforgatni a Narcos valamilyen szinten „testvérsorozatát”, ami lehet, hogy meghozza a nézők kedvét, hogy Pablo Escobar véres sztorijának is utánajárjanak.

Kedvcsinálónak se rossz tehát a Griselda ahhoz, hogy valaki lejjebb merüljön a kokainbárók odújába. Higgyenek nekünk, megéri.

6,5/10

A Griselda szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.