- Kultúr
- Cinematrix
- tévé
- film
- sorozat
- amazon prime
- mr. és mrs. smith
- remake
- donald glover
- atlanta
- akció
- humor
- első évad
- kém
- ügynök
- streaming
- pilot
- ajánló
- kritika
Senki se beszél róla, pedig ez az elmúlt évek legizgalmasabb akciósorozata
További Cinematrix cikkek
-
Elképesztő sztárparádét vonultat fel az új Bosszúállók-film
- Megérkezett az egyik legjobban várt Star Wars-sorozat új évadának kedvcsinálója
- Így néz ki Jude Law Vlagyimir Putyinként az orosz elnökről szóló filmben
- A Kamaszokból is ismert Erin Doherty az Indexnek: Felszabadító, amikor ennyire domináns nőt játszhatok
- Kiderült, mikor mutatják be Christopher Nolan Odüsszeiáját
Baltával esett neki az Amazon a Mr. és Mrs. Smithnek, annak a 2005-ös akciókomédiának, amely legfőképp a bulvártörténelembe írta be magát, hiszen ennek a forgatásán jött össze egymással Brad Pitt és Angelina Jolie. A pénztáraknál a maga közel 500 millió dolláros bevételével robbantó produkció közepeske megvalósítást kapott ugyanakkor, a történet egy olyan házaspár körül forgott, akik egyik napról a másikra jöttek rá, titokban mindketten bérgyilkosok. Következő megbízatásuk pedig nyilván az volt, hogy likvidálják a másikat. A Mr. és Mrs. Smithből jó pár évvel ezelőtt az amerikai ABC-tévécsatorna is megpróbált sorozatot csinálni, ám az a próbálkozás elbukott.
Sokáig úgy tűnt, az Amazon Prime-on február 2-án bemutatott új verzió is hasonlóképp járhat, miután az egyik eredeti készítő és főszereplő, Phoebe Waller-Bridge még 2021-ben dobbantott a projekt mellől. Óriási meglepetés, hogy a minden nehézség ellenére életben tartott új Mr. és Mrs. Smith iszonyúan jól lett összerakva. Ráadásul két olyan színésszel, Donald Gloverrel és Maya Erskine-nel a címszerepekben, akiket mintha tényleg egymásnak teremtettek volna.

Az új Mr. és Mrs. Smith tényleg csak foszlányokban emlékeztet az eredetire, már azonkívül, hogy itt is magukat házaspárnak tettető titkos ügynökökről van szó. Merthogy John és Jane Smith tudnak arról, hogy mindketten egy titkos szervezet alkalmazásában állnak. Azonban Donald Glover és Maya Erskine figurái nem is lehetnének ennél különbözőbbek. A férfi kompetitív és amolyan tipikus anyuci kedvence, míg a nő antiszociális és manipulatív. Mégis a sors fintorának köszönhetően megnyerik egymást, és a külvilág számára friss házasokként kell eladniuk magukat, miközben különböző küldetésekre mennek együtt.
Annak ellenére, hogy az évadkezdés 10-20 percig altat azzal, hogy John és Jane ismerkedési fázisát fejtik ki a készítők, csak sikerül az íróknak még a pilotban a lovak közé csapniuk, amikor egy titokzatos öregasszonyt kell követniük Smithéknek. Az általuk bemelegítésnek gondolt első misszió kirobbanó véget ér, hőseinknek – és nekünk is – ekkor esik le, hogy az Atlantát jegyző Donald Glover és csapata komolyan gondolták ezt a kémsorozatosdit. Az Amazonnak az akciózsánerben egészen kompetens felhozatala van, gondoljunk csak a Reacherre és a Jack Ryanre, de a Mr. és Mrs. Smith ezek között is betonbiztosan megállja a helyét. Sőt, kiemelkedik közülük.
Ahogy halad előre a Mr. és Mrs. Smith első évada, úgy kapnak Johnék egyre keményebb feladatokat. Van, amikor egy aukción kell beadniuk igazságszérumot egy multimilliárdosnak, és kihúzni belőle valamit, máskor egy hasonszőrű házaspár lehallgatása a feladat egy puccos síparadicsomban. Hozzáad a 8 részes széria élvezetéhez egy nagy adaggal, hogy a missziókat adó szervezet homályban marad, egy chatprogramon keresztül érkeznek az üzenetek, és ennek tetejébe a munkaadó részéről spártai a szigor: mindössze háromszor hibázhatnak Smithék, máskülönben eldádázzák őket.

Az Amazon új akciósorozatának nyilván nem tesz rosszat, hogy egy olyan tehetségre bízták az első két epizódot, mint Hiro Murai, aki Glover egyik kedvence az Atlanta kapcsán, és aki olyan díjnyertes tévéprodukciókon melózott, mint a Station Eleven és a Barry, de a This Is America című dal rendezői székébe is ő ült. A Mr. és Mrs. Smithnek már a nyitányából szembetűnik, hogy ügyes rendező ügyködött a színfalak között. Az a 4-5 perces akciójelenet, amivel bedurrant a széria, és amelyben fűbe harap a feltehetően előző John Smith (Alexander Skarsgard) és Jane Smith (Eiza González), kiváló ízelítőt ad belőle, hogy brutalitásból se lesz hiány.
Nyilván valamilyen szinten romantikus is ez az akciósorozat, és aki leül a Mr. és Mrs. Smith elé, hozzá kell szoknia, hogy hosszú-hosszú percek foglalkoznak majd a két főszereplő intim és valamelyest színlelt kapcsolatának kibontásával. Ugyanakkor ezeket a lelassulásokat picit sem bánja az ember, Donald Glover és Maya Erskine között remek a kémia. Meg mernénk kockáztatni, hogy jobban járt az Amazon új akciókomédiája, hogy a Fleabag színésznője kiszállt belőle. Valahogy Phoebe Waller-Bridge-dzsel nem tudtuk volna elképzelni ezt a véres, „se veled, se nélküled” dinamikát, mint amit a végső verzióban láthatunk.
Ami egészen megdöbbentő, hogy az új Mr. és Mrs. Smithbe mennyi ismert arcot sikerült összetrombitálniuk a készítőknek. A második részben excentrikus playboyként némiképp lopja a show-t John Turturro, de a későbbiekben Sarah Paulson is látványosan jól érzi magát terapeutaként, nem beszélve a mániákus szomszédot alakító Paul Danóról. A sor itt nem ér véget, a Narcos sztárja, Wagner Moura, A nagy pénzrablásból ismert Úrsula Corberó is felbukkannak az Amazon kémsorozatában, Ron Perlman pedig ezúttal egy kicsit se macsó alakot hoz.
Bár a szerelmes jelenetek lassítják az Amazon újdonságát, minden más tekintetben kiemelkedő a Mr. és Mrs. Smith. A lövöldözések, menekülések, robbantások realisztikusak és adrenalindúsak, valamint a humor is nagyon a helyén van. Többször is felröhög az ember a sorozaton, ami egy akciókomédiánál nem elhanyagolható tényező. Donald Glover egyszerűen nem tud mellélőni, az Atlanta után kiadott a kezei közül egy újabb kötelező néznivalót, csak azt sajnáljuk, hogy a platform némiképp elherdálja azzal a Mr. és Mrs. Smitht, hogy egyszerre rakták ki az összes részt. Eseményt kellett volna csinálni a produkcióból, és bevállalni, hogy hetente jön 1-2 új epizód. Jót tett volna ugyanis, ha az emberek között terjed a széria híre, és ahogy halad előre az etap, úgy csatlakozhattak volna be egyre többen.
Sajna benne van a pakliban, hogy a többségnek a Mr. és Mrs. Smith cím és a Brangelinás dolog nem sokat mond, régen volt már 2005, és radar alatt marad ez a sorozatos remake. Pedig az Amazon szériája minden figyelmet megérdemelne, főleg hogy az akciózsánertől eltérően ez nem laposodik el félúton. Épp ellenkezőleg, ahogy megy előre az évad, úgy lesz az új Mr. és Mrs. Smith egyre izgalmasabb és bevállalósabb. Már csak ezért is ritka kincs.
9/10
A Mrs. és Mrs. Smith első évada szinkronnal és magyar felirattal elérhető az Amazon Prime-on.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
31 perce
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
2 órája
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt.
11 perce
- Címlapon
Súlyos százezekre megy az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek
27 perce
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
2 órája
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
5 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
10 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
1 órája
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
2 órája
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
9 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
1 órája
Rovataink a Facebookon