Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Deadpool 3 rendezője: Nem mondhatok semmit a filmről, mert Ryan Reynolds kinyírna
A Variety beszámolója szerint a Deadpool 3 első hivatalos előzetese február 11-én, vasárnap jelenik meg közvetlenül a Super Bowl előtt vagy alatt, és a film július 26-án kerül majd mozikba. Ennek kapcsán kérdezték Shawn Levyt, a film rendezőjét – írja a Deadline.
Levy ugyanakkor viccelődve elmondta, hogy egy kukkot sem fog szólni a filmről, ugyanis szerinte ez az „idő előtti halálával járna Ryan Reynolds keze által”.
Nagyon nagyra tartom a barátságomat Ryan Reynoldsszal, és nagyon szomorú lenne, ha gyilkossággal végződne. És ha bármi, Deadpoollal kapcsolatos dologgal válaszolnék, az a korai halálommal végződne
– viccelődött a rendező.
Shawn Levy elmondta, hogy Ryan Reynoldsszal a Boy Band című filmben is együtt dolgoznak majd. Bár a cselekményről egyelőre semmit sem tudni, azt igen, hogy Jesse Andrews által írt forgatókönyv alapján készülne a film a Paramountnál.
Imádunk együtt dolgozni, megértjük és jobbá tesszük egymást
– mondta Levy.
Rovataink a Facebookon