Könnyfakasztó befejezést kapott Steven Spielberg és Tom Hanks II. világháborús sorozata

Talán kevesen tudják azt Steven Spielbergről, hogy Tom Hanksszel közösen hiába felügyelt és készített el sikerrel olyan második világháborús gyöngyszemeket a kis képernyőre, mint Az elit alakulat és a The Pacific – A hős alakulat, a rendezőnek mindig volt egy kíméletlen és heves kritikusa. Mégpedig a saját édesapja, Arnold Spielberg, aki az Egyesült Államok légierejében szolgált fiatalon, második világháborús veteránként pedig mindig azt hajtogatta, „jó ez az új sorozatod, fiam, de hol vannak a repülősök?”. Spielberg apja 103 évesen hunyt el, még 2020-ban, így nem érhette meg, hogy az eredetileg az HBO-ra szánt, végül az Apple-nél kikötött A levegő urait (Masters of the Airt) végignézhesse, pedig a repülős akciójeleneteket látva biztosan többször is elégedetten csettintett volna.

A levegő urai utolsó, egészen pontosan kilencedik epizódja március 15-én került fel az Apple TV+-ra. Egy grandiózus, már-már mozifilmes méreteket öltő finálé, ami fel is tehette volna az i-re a pontot, ha a korábbi részek nem hoztak volna ennyire egyenetlen minőséget. A John Orloff által írt és Donald L. Miller regényét alapul vévő széria néha irdatlan magasságokba tört, máskor viszont elvesztette a fókuszt, és azt sem lehetett megmondani, hogy ki itt egészen pontosan a főszereplő, és mit is akarnak mondani az alkotók ezzel az új második világháborús sztorival.

Félreértés ne essék, A levegő urai sok mindent jól csinált. A brutális elhalálozásokat, a légi csaták adrenalindússágát és kiszámíthatatlanságát úgy hozta el a tévébe, hogy kicsit sem csodáltuk, amikor egy-egy karakternek afféle szanatóriumba kellett vonulnia néha, hogy a PTSD ne fektesse ki lelkileg. Ugyanakkor eljöttek olyan pontok a sztoriban, mint Gale Cleven (Austin Butler) és John Egan (Callum Turner) fogolytáborban való szenvedése, amelyeket nem sikerült az íróknak úgy igazán érzékletesen és drámaian ábrázolniuk. Tegyük hozzá azokat a baklövéseket, mint a D-day, a normandiai partraszállás szinte teljes kihagyása, pedig ez volt az egyik olyan mozzanat, amit a bombázópilóták szemszögéből a leginkább megnéztünk volna. Ha már olyan bátran váltottak el az elvileg főhős navigátorról, Harry Crosbyról (Anthony Boyle), megtehették volna, hogy nem mismásolják el a második világháború ezen fordulópontját. A Tuskegee-pilóták behozataláról már ne is beszéljünk, akik semmi személyiséget nem mutattak fel, semmit nem tettek hozzá a sorozathoz, még a Szexoktatás és a Doctor Who színésze, Ncuti Gatwa sem, ami tragikus fejlemény volt.

Igen, hozott ez a sorozat új perspektívát ahhoz képest, amit Az elit alakulatban és a The Pacificben láttunk, ugyanakkor az évad során túl sokszor hagytuk ott a fellegeket. Ami kezdetben működött, a lebombázott házak látványa, a földön szenvedő emberek tragédiája, az a későbbiekben inkább gimickké silányult.

Nyilvánvaló volt, hogy Spielbergéket az a cél vezette, hogy két nagyon eltérő katona, Buck és Bucky bajtársias kalandjait elmeséljék a második világháborúban, és a készítőgárda minden baklövése ellenére ezt sikerrel meg is ugrották. Köszönhetően annak, hogy Austin Butler és Callum Turner lehengerlően játszottak, de a Crosbyként megismert hányós navigátor szerepében Anthony Boyle is sűrűn ellopta a show-t, és hozott némi emberséget az embertelen háborúba.

Ha egészében nézzük, a történet meg-megbotlott sajna, de voltak jól működő fordulópontok, az évad felénél nagyjából elveszett az egész bombázóhadosztály, és úgy keltünk fel a tévé elől, hogy ennyi. Az összes kedvenc szereplőnk fűbe harapott. Hiába kellett idejekorán elbúcsúznunk például a Barry Keoghan-féle Curtis Biddicktől, az utánpótlás jól működött legalább. A levegő urai teli volt jobbnál jobb színészekkel, egy ponton a Nate Mann-féle Rosie Rosenthal úgy vette át a stafétabotot, mintha mindig is ő lett volna a központi karakter.

A levegő urai főcíme valami frenetikus lett, egyszerűen áttekerhetetlen, a hősies dallamokat Blake Neely utánozhatatlanul komponálta meg a sorozathoz. Megbocsátottuk tehát, hogy a különösen hosszú intró elég sokat lecsípett minden héten a játékidőből. A látványvilág, különleges effektek esetében az Apple TV+ háborús sorozata nagyjából úgy teljesített, mint a szkripteknél. Vagyis hullámzó volt a vizualitás, ráadásul akadtak olyan epizódok, például a nyolcadik, amikor érezhetően visszavettek a készítők. Elvégre spórolni kellett arra a filmes élményre, amit a sorozatzáró adott.

A széria utolsó felvonása pátoszosra sikerült, ugyanakkor ebben adták át a legjobban Orloffék, hogy mennyire kegyetlenek és embertelenek voltak a nácik. Végre elkezdett működni Buck és Bucky szála a táborban, Rosie Lengyelországban szembesült egy különösen megrázó jelenetben a haláltáborok valóságával, és amikor több kedvencünk is repülőbe pattant, hogy a világháború végnapjaiban Hollandiába vigyen segélycsomagot, illetve az utolsó snittekben elkezdtek lepörögni az archív felvételek az igazi hősökkel és azokkal a részletekkel, hogy mi lett velük, bizony nehéz volt elérzékenyülés nélkül megállni. És tényleg durva, hogy a sorozatban az a repülés lett az egyik legemlékezetesebb, amikor egyetlen töltényt sem lőttek ki, és egyetlen bombát sem dobtak le...

Nem lett hibátlan, nem lehet Az elit alakulathoz hasonlítani, mégis Spielbergék hoztak nekünk egy sorozatot a régi időkből, afféle oldschool második világháborús drámát, amelyből mostanra valamiért nem készül túl sok. Az élményhez nyilván hozzátett a nosztalgia, hogy mindig szeretünk valami grandiózusat nézni a kis képernyőn is, ugyanakkor A levegő urai néha képes volt olyan érzelmi húrokat megpendíteni, amelyeket manapság tévészéria ritkán tud.

Hiányolni fogjuk, és csak remélni, hogy John Orloffnak megcsendül még egyszer a telefonja, és esetleg Tom Hanks és Spielberg lesznek a vonal túloldalán, hogy végre más terepen is kipróbálják magukat. Mondjuk, egy vietnámi háborús sorozattal? Csak ne teljen újabb évtizedbe, mire elkészül.

Sorozatzáró epizód: 9/10

Teljes évad: 7/10

A levegő urai magyar felirattal nézhető meg az Apple TV+-on.