Hiába játszik óriásit Colin Farrell, az új sorozata még így is borzalmas

Amikor Colin Farrell neve felbukkan a szereposztásban, nem véletlenül kapja fel rá az ember a fejét, az ír színész mindig is híres volt a sokoldalúságáról, legyen szó egy egyszerű gondolkozású vidéki eljátszásáról A sziget szellemeiben, maffiafőnökről a Batmanben, esetleg kezdő bérgyilkosról az Erőszakikban – és ezekkel a címekkel még csak a felszínt kapargatjuk, mert napestig lehetne sorolni a 47 éves hollywoodi ikon villanásait. Nyilván tűkön ülve vártuk tehát a Sugar című új nyomozós sorozatot, melyet az Apple TV+ mutatott be április 5-én az első két epizódjával, benne volt ugyanis a pakliban, hogy Colin Farrell megint valami emlékezeteset hoz nekünk.

A Sugar alapsztorija is érdekes, már szimplán a főszereplő miatt. John Sugar (Colin Farrell) amolyan régi vágású fickó, aki majd megőrül Hollywood aranykoráért, a fekete-fehér filmklasszikusokért. Ennek megfelelően, adva az életérzésnek, old school kabrióban szeli Los Angeles utcáit, folyton öltönyt-napszemüveget hord, és ha nem látnánk körülötte a villódzó billboardokat, akkor simán azt is hihetnénk, hogy a 60-as, 70-es, esetleg a 80-as évek Amerikájában járunk. De nem, John Sugar, legyen bármilyen régimódi, a nyomozáshoz lelkesen veti be a technológiai vívmányokat, és szüksége is van a Google minden erejére, hiszen rögtön a sorozat pilotjában egy szövevényesnek tűnő ügybe keveredik. Telefonhívást kap egy rettenetesen híres producertől, Jonathan Siegeltől (James Cromwell), aki az eltűnt unokája megtalálásával bízná meg a magándetektívet.

Farrellbe tényleg nem lehet belekötni ebben a sorozatban, a színész már-már emberfeletti teljesítményt nyújt a kamerák előtt, és vannak az első másfél órának olyan pillanatai, amikor meg is kedvelteti velünk a címszereplő Sugart, annak ellenére, hogy a karakter minden furcsasága ellenére bántóan kétdimenziós. A személyisége konkrétan annyiból áll a főhősnek, hogy imádja a régi filmeket, és kifújt. Persze ott vannak még olyan tulajdonságai Colin Farrell detektívjének, mint hogy egy átlagemberhez képest ötvenszer olyan jó a metabolizmusa, és képtelen berúgni. Meg hogy néha egészen durva dolgokat képzeleg, PTSD-je lehet, ám ezeket a magas labdaként felpattanó kérdőjeleket, misztikus eseményeket nem csapják le a készítők. Kihagyott ziccer, mert félő, hogy mire a későbbiekben megteszik esetleg, már késő lesz.

A fényképezés úgyszintén korrekt. A Japánban játszódó prológus, ami ímmel-ámmal megalapoz a magánnyomozónak, fekete-fehér, hogy aztán olyasmi képi világra váltsunk, mint amit anno a Kaliforgia vitt csúcsra. Kicsit instagramos, kicsit kamuszagú, de jól áll Los Angelesnek mindig, amikor így filteresen tárják elénk. Főleg, hogy ez a megoldás még egyszer aláhúzza vastag cerkával, hogy John Sugar mennyire kilóg ebből a rohanó modern korból.

A legnagyobb baj, hogy bár a megoldandó ügy jól indul és izgalmasan, képtelen a Sugar úgy kifejteni a szálakat, és olyan slamasztikába dobni a főszereplőt, hogy mi is ott akarjunk ülni a képernyő előtt, lerágva a körmünket, hogy mi lesz a detektívvel, hova tűnt a producer lánya, és vajon melyik családtagnak van vaj a fején. A családi viszály, amit bemutat a Sugar, szinte teljes egészében érdektelen, a párbeszédek laposak, és ahogy halad előre a játékidő, szinte látszik Colin Farrellen, ahogy rászakad a bénán összerakott sorozat súlya. Egy ponton túl hiába a jó alakítás, nem kárpótol a jellegtelen dialógusokért, és a fényképezés hiába marad egyedi és emlékezetes, a második epizódra már nem vakít el bennünket LA lázálomszerű utcaképe se.

Pedig adagolnák a készítők a botrányokat, a titkokat, előkerülnek meztelen-erotikus fotók, egy számító féltestvér, egy kiismerhetetlen bukott rockdíva. Papíron minden ott lenne a Sugarben ahhoz, hogy egy jó kis modern noir detektívszériának bélyegezzük, még a főhős narrációja se hat zavaróan, inkább közelebb hozza Johnt hozzánk. Csakhogy a korábban a Legenda vagyok című posztapokaliptikus filmet, az első Thort és az Oldboy amerikai remake-jét jegyző Mark Protosevichnek és csapatának egyszerűen nem megy ez az epizodikus formátum.

Erre mondják azt, hogy nagybetűs csalódás? Pedig az Apple elég sok zsánerben kiemelkedik, a sci-fik és most már lassan a történelmi produkciók rajongói is jobban teszik, ha errefelé kacsintgatnak az HBO Max helyett. Ugyanakkor nyomozósok terén még mindig inkább a True Detective viszi a pálmát. Mondjuk nem valószínű, hogy van ember a Földön, aki a Sugartől a következő Rust Cohle-t és Marty Hartot várta. De egy korrekt nyomozós móka benne volt a pakliban. Talán majd legközelebb, mert a Sugar a vért izzadó és ügyeskedő Colin Farrell ellenére tényleg alig közepes, inkább alulról súrolja.

4,5/10

A Sugar magyar felirattal nézhető meg az Apple TV+-on.