Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCsaknem 30 év után kap folytatást a Netflixen Adam Sandler vígjátéka
Hivatalosan is megerősítették a Happy, a flúgos golfos című vígjáték folytatását. A főszereplőt, Happy Gilmore-t ismét Adam Sandler alakítja. A filmet a Netflix streamingszolgáltató készíti el – írja a Variety.
Az 1996-ban bemutatott sportvígjátékot Dennis Dugan rendezte, emellett Adam Sandler nemcsak színészként, de társ-forgatókönyvíróként is részt vett a vígjátékban. Adam Sandlernek azóta is az egyik legnépszerűbb filmjei között említik az alkotást.
A Happy, a flúgos golfos című film világszerte több mint 41 millió dolláros bevételt szedett össze.
A folytatásról szóló hírekről már márciusban hallani lehetett. A Shootert alakító Christopher McDonald elmondta, hogy Adam Sandler megmutatta neki a Happy, a flúgos golfos 2. forgatókönyvének első vázlatát, amelyet fantasztikusnak tartott.
A vígjátékot korábban az Universal Pictures készítette, amiben Happy Gilmore egy indulatkezelési problémákkal küzdő sportoló. A főhős profi hokis szeretne lenni, ám egy nap felfedezi magában a golftehetséget. Happy sikereket ér el, majd elhatározza, hogy pénzt nyer, hogy visszaszerezze nagymamája házát. A főszereplő szembeszáll egy arrogáns profi golfozóval, Shooter McGavinnel is. A vígjátékban Sandlerön kívül Christopher McDonald, Julie Bowen és Carl Weathers is látható.
Rovataink a Facebookon