Ekkora pusztítást szörnyfilmben még sosem láttunk

Vannak olyan dolgok, amelyeket az amerikai filmipar jobb lenne, ha inkább a keletre bízna. Kreatív szempontból ugyanis Hollywoodban látványosan nem tudnak mit kezdeni olyan ikonikus karakterekkel, mint például a japán kultúrkörből importált, a mozivásznon először 1954-ben felbukkant Godzilla. Pedig a Legendary Pictures a Warner Brosszal karöltve vért izzadt az elmúlt tíz évben, hogy a bestiát domesztikálja: MonsterVerse néven univerzumot építettek, és hol Konggal együtt, hol nélküle szerepeltetik Godzillát… viszont mostanra a nemrég bemutatott Godzilla x Kongra – bár a film a pénztáraknál rettenetesen sikeres lett – eljutottunk odáig, hogy az óriásgyík ahelyett, hogy a frászt hozná a nézőjére, inkább hat vidámparki látványosságként.

Nagyon szomorú, hogy hasonló megeshetett, épp ezért szerencse, hogy a japánok, a Toho Studios mind a mai napig gördíti előre a saját filmsorozatát. Milyen jól teszik, mert legújabb alkotásuk, a Godzilla Minus One pont olyan téren ékeskedik, ahol az amerikai adaptációk rendre kudarcot vallanak.

A film sztorija a második világháború utolsó napjaiban indul, amikor is egy Koichi Shikishima (Ryunosuke Kamiki) nevű japán kamikazepilóta végez kényszerleszállást Odo szigetén. Csakhogy, mint kiderül, az öngyilkos repülős vasmadarának igazából semmi baja nem lett. Shikishimának egyszerűen inába szállt a bátorsága, és képtelen volt az életét áldozni Japánért. A Toho Studios filmje nem sokáig húzza az időnket, rögtön az elején megvillantja a tomboló Godzillát, a szörnyeteget pedig olyan formában látjuk, mint nagyon ritkán. Inkább emlékeztet Godzilla egy, a Jurassic Parkban látott T-Rexre, mint arra a felhőkarcolókat romboló rémségre, amelyet az amerikaiak is folyton mutogatnak. Vérszomjért azonban Godzillának már a bevezetőben sem kell a szomszédba menni kölcsönkérni, a rendező Takashi Yamazaki elképesztően, már-már horrorfilmesen kezeli a lényt, akiről eddig csak mendemondák szállingóztak a korabeli Japánban. Hősünk, Shikishama a saját bőrén tapasztalja meg, hogy ezúttal a népmesei gonosz igazi.

Ebben a filmben az a legszebb, hogy egyfelől kegyetlen katasztrófafilm, hiszen nem kapja el a kamerát, amikor a később már tovább mutálódott Godzilla tombol, holttesteket maga mögött hagyva gyilkol, másfelől pedig komoly emberi dráma, megspékelve némi nemzeti tragédiával. Amit a Legendary stúdió képtelen megvalósítani, azt a Toho simán megcsinálja, a főszerepben Ryunosuke Kamiki remek játékkal örvendeztet meg bennünket, és nem csak neki, hanem a teljes színészgárdának köszönhetően a Godzilla Minus One-t még csak meggyanúsítani se lehet azzal, hogy az emberi karakterei ide-oda rohangáló idióták lennének. A forgatókönyv mindenkit ügyesen kezel: a saját gyávaságával, a túlélő szégyenével küszködő kamikazepilótát, az árván maradt kisgyereket, az anyaszerepbe kényszerülő fiatal nőt, a zseniális tudóst, aki cselt eszel ki Godzilla ellen, és az egyszerű, hétköznapi hajósokat, akik aknaszedéssel kezdik a vizeken, de sokkal mélyebb slamasztikában találják magukat.

Értelmes látványfilm, ilyen is van? A Godzilla Minus One teli van olyan jelenetekkel, amelyektől az ember álla leesik, elég arra a momentumra gondolni, amikor újságírók egy emeletes ház tetejéről közvetítik a szörnyeteg pusztítását, de a városrombolást tekintve olyan snitteket látunk ezen felül is a japán filmben, hogy szabályosan a hideg ráz, feláll a hátunkon a szőr, és hálát adunk, hogy mi nem vagyunk ott, a horror kellős közepén. Konkrétan hollywoodi blockbustereket szégyenít meg a technikai megoldásaival a Godzilla Minus One, melyben nemcsak a címszereplő kaiju rémisztő elemi erő, hanem azok a robbantások és városnegyedeket a földdel egyenlővé tévő őrjöngések is hasonlóan hatnak, amiket lerendez.

Ráadásul a Godzilla Minus One-nak szinte egy pillanata sincsen, amikor leülne. Sőt, az író-rendező tudatosan lelassítva a történet folyását készül rá a nagy fináléra. Hollywood „szuperprodukcióit” látva szabályosan megdöbbenti az embert a film azzal, hogy mennyire átgondolt, ahogy a japánok igyekeznek legyűrni a rémséges kaijut. Főleg ha a már említett Godzilla x Kongra gondolunk, ahol aztán semmiféle katarzis nem volt a végjátékban. A Godzilla Minus One-ban ehhez képest a tudomány eszközeit és fegyvereiket bevetve indulnak elszánt harcra az emberek. Örömteli, hogy legalább a Toho Studios még nem nézi hülyének és igénytelennek a saját közönségét, már szimplán ezzel elérték, hogy a következő, Japánból jövő Godzilla-film elé legközelebb nagy bizalommal üljünk neki.

Ahhoz képest, hogy szörnyes katasztrófafilmről van szó, a Godzilla Minus One meghökkentően realisztikus, legyen szó egy metrószerelvény földhöz vágásáról, egy felhőkarcoló szétveréséről, vagy a repülős, lövöldözős jelenetekről. A vészjósló, sötét hangulatú zene is aláhúzza a bravúros vizuális megoldásokat, utóbbiakért egyébként a film a 96. Oscar-gálán díjat is kapott. Már csak emiatt érdemes leülni elé, a komplex dráma, az emberi tragédiák, csak habként szolgálnak azon a bizonyos tortán. Ezt azoknak mondjuk, akik szeretik a könnyfakasztó sorsokat. Tényleg döbbenetes, hogy egy Godzilla-filmről írunk hasonlót.

Szomorú, de az amerikai Godzilla-filmek hegemóniája miatt hozzánk a Minus One egész egyszerűen el se jutott, magyar mozikban nem adták, Bécsig kellett mennie annak, aki vásznon szerette volna megnézni a Toho Studios már most kultikus újdonságát. Az Amazon Prime-os premierben lehetett még reménykedni, de a streamingszolgáltató csak Japánban mutatta be a Godzilla Minus One-t, így az elszántabbaknak maradt a Blu-rayre való vadászás. Mondjuk megéri a fáradtságot, mert ez a film még tévéképernyőn is felszántja a betont, az a fajta reboot, amit Godzilla megérdemel, egy instant klasszikus formájában.

9,5/10

Update: június 1-jére a Godzilla Minus One című film elérhetővé vált a Netflixen, mégpedig szinkronnal és magyar felirattal.