Gyilkos humorral tornáztatta meg a rekeszizmainkat a Netflix új akcióvígjátéka

Richard Linklater nagyon ért ahhoz, hogy emberközeli történeteket meséljen el nekünk, megtette ezt többek között a Mielőtt felkel a nap című 1995-ös klasszikusban is, amikor egy vonatúton ejtett szerelembe két fiatalt, majd a romantikus trilógia befejezése után a bravúrt megismételte a 11 éven keresztül forgatott, Sráckor című coming-of-age történettel. Most az amerikai rendező újfent kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen úgy döntött, akcióvígjátékot készít egy bizonyos Gary Johnsonról, akinek az életére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hétköznapi lenne. Először a Texas Monthly nevű magazin dolgozta fel a főszereplő thrillerbe illő hivatását, ezt a 2001-es cikket vette alapul a Hit Man, vagy magyarul A bérgyilkos, aki nem is volt, melyet a Netflix június 7-én a magyar nézőknek is elhozott.

A Hit Man főszerepét az a Glen Powell játssza, aki felbukkant kemény pilótaként a Top Gun: Maverickben, és a megkérdőjelezhető minőségű, de a pénztárakat letaroló Shakespeare-adaptációban, az Imádlak utálniban is együtt bolondozott Sydney Sweeney-vel, ezúttal pedig a 35 éves sztár egy olyan ürge bőrébe bújik, akit még ha finoman akarunk fogalmazni, akkor is a kiismerhetetlen jelzővel illetünk. Gary Johnson napközben filozófiát tanít a helyi egyetemen, de titokban a rendőrségnek is besegít lehallgatásoknál és terepmunkáknál, míg egy napon ki nem rángatják őt szokásos helyéről, a minibuszból. Innentől az lesz a feladata kicsit béna, kicsit kocka, macskaimádó főhősünknek, hogy

Garyhez mindenféle emberek jönnek, a trógerektől kezdve a kőgazdagokig, hogy olyanoknak a kinyírásával bízzák meg az álbérgyilkost, akik szúrják a szemüket. Glen Powell karakterének folytonos átalakulásait, újabb és újabb álcáit és személyiségváltásait valami elképesztően jól és szórakoztatóan prezentálja nekünk a Hit Man. Persze nyilván kell ehhez a színész tehetsége is, akiből őszintén szólva nem néztük volna ki, hogy ennyire sokoldalú művész.

Linklater-filmről van szó, ergo a szerelmi szál nem maradhat ki a végeredményből, így az Andorban is látott Adria Arjona-féle Madison révén rángatják be az érzelmes vonalat a történetbe, ami végül is a vártnál jobban sül el.

Tegyük hozzá, a film meglepően döcögve indul, valahogy túl bonyolult az alaphelyzet ahhoz, hogy az írók, azaz Linklater és Powell azt gördülékenyen tálalják nekünk. A humor ellenben az első perctől kezdve betalál, jókat lehet röhögni azon, ahogy a címszereplő beugratja a gyilkos szándékú polgárokat, akik tévesen azt hiszik, bárki számára elérhető alvilági bérgyilkosok tényleg léteznek. Ám ellenségeik, exnejeik megöletése helyett a legtöbbször maguk a hétköznapi megbízók végzik a hűvösön – és ez a motívum a groteszkségéből adódóan, megspékelve Gary különc hacukáival, parókáival, Jeffrey Dahmer stílusát megidéző szemüvegeivel folyamatosan tornáztatja is a rekeszizmainkat.

A cselekmény itt-ott azért csúnyán leül, a párbeszédek is egészen üresnek és az amerikai országos sorozatok szintjét alig elérőnek érződnek. Mígnem feltűnik Adria Arjona a színen, és közte, valamint Glen Powell között olyan kémia alakul ki, amit a férfi főszereplő Sydney Sweeney-vel az eggyel korábbi vígjátékában nem igazán tudott megközelíteni.

Ettől még a film képes meglepni a fordulataival, például az a jelenet, amikor Garyt a felettesei arra kötelezik, hogy szívszerelmét ugrassa be és csípje nyakon, mindent visz. Az év egyik, ha nem a legviccesebb, legötletesebb momentuma, ahogy a mondvacsinált bérgyilkos a telefonjára pötyögve, titkos instrukciókat adva vezeti meg a rend őreit, miközben Madisonnal színjátszanak egy nagyot.

Ami egy picit rányomja még a bélyegét a filmre, hogy a nagyobb tét csak a vége felé jön be a képbe, ergo addig Gary és Madison nem igazán kerülnek semmilyen veszélybe. Onnantól kezdve azonban, hogy a kirúgott álbérgyilkos, hősünk elődje, a kedvelhetetlen Jasper (Austin Amelio) elkezd a szerelmesek után kutakodni, egy kicsit azért megmarkoljuk a székünk karfáját izgalmunkban.

Talán ebből a hajszajellegből kellett volna több a Hit Manbe, de még így is, hogy messze van a tökéletestől a Netflix produkciója, el lehet róla mondani, hogy sztárcsináló filmről van szó. Ez az a film, ami Glen Powellt végleg napjaink egyik hollywoodi ikonjává teszi, mert ahogy a valódi énje és az általa felvett gyilkos személyisége között ugrál a főszereplő, az a színészmesterség csúcsa. Csakis a legnagyobbak képesek hasonló manírváltásokra, már csak emiatt is megsüvegelendő teljesítmény és erősen ajánlott néznivaló a Hit Man. Igazi nyári blockbuster, csak éppen a tévében.

7,5/10

A Hit Man (A bérgyilkos, aki nem is volt) szinkronnal elérhető a Netflixen.