Dakota Johnson egy szívbe markoló filmben jön rá, hogy a nőket szereti

2024.06.12. 20:39

A Rendben vagyok? című filmnek egészen érdekes élettörténete van, a Tig Notaro által rendezett és Dakota Johnson főszereplésével készült dramedynek jó régen, 2022 januárjában megvolt már a világpremierje a Sundance Filmfesztiválon. Nem sokkal később a Warner lecsapott a jogokra, ám hiába teltek-múltak a hónapok, semmi hír nem érkezett a bemutatóról. Ment a huzavona, tűzzék a nagy vászonra? Legyen az HBO Max exkluzív tartalma? Csak nem született döntés, és végül egészen pár nappal ezelőttig ült rajta a nagy stúdió, merthogy 2024. június 6-ig kellett várnunk rá, hogy a Rendben vagyok? széles körben nézhetővé váljon.

A fentiekből arra lehetne következtetni, hogy a Rendben vagyok? egy pocsék film lett, ezért ültek rajta olyan sokáig. Valójában azonban szó sincsen ilyesmiről, a maga zsánerén, vagyis a coming out sztorikon belül igenis szépen megállja a helyét. Nem ér fel az olyan zsenialitásba hajló darabokhoz, mint a Kszi, Simon és a Szólíts a neveden, de még így is képes egy nagyon intim, helyenként szívbe markoló és a néző lelkét megfacsaró alkotás lenni. Jókor is mutatták be tulajdonképpen, mert egy kicsit legalább javít Dakota Johnson renoméján, aki nem olyan rég  nevetségessé tette magát a Madame Web címszerepében.

A Max új filmje egy Lucy (Dakota Johnson) nevű nő körül forog, akinek láthatóan egy helyben toporog az élete, festőként megbukott, így recepciósként kénytelen megkeresni a betevőjét. Ha mindez nem lenne elég, még a párkapcsolatok terén is szenved hősnőnk, valahogy nem fűlik a foga ahhoz, hogy komolyabbra fűzze a viszonyát Bennel (Whitmer Thomas), akivel régóta kerülgetik egymást. A Rendben vagyok? által feltett kérdésre abszolút az a válasz, hogy nem, Lucy egyáltalán nincsen rendben, és a dráma csak fokozódik, amikor Dakota Johnson karakterének legjobb barátnője, Jane (Sonoya Mizuno) bejelenti, a munkája miatt kontinenst vált.

Ez a töréspont a filmben, amikor Lucy végre egy kicsit szembenéz magával, és az üzenet, miszerint önmagunk felvállalása sosem késő, a Rendben vagyok? nézése közben nagyon szépen átjön. A 32 éves nő szép lassan ráeszmél, oka van annak, hogy nincsen kedve férfiakhoz nyúlni. Mégpedig az, hogy leszbikus és a nőket szereti. A film írója, Lauren Pomerantz a saját élményeit vette alapul, amikor összerakta a sztorit, így nemcsak Dakota Johnson érzékeny, visszafogott játékának köszönhető, hogy ez a film az alig 90 percében remek néznivaló, hanem annak is, hogy érződik a készítők részéről a személyesség, illetve az, hogy tudnak egyet s mást a témáról.

Ami Lucy coming outját illeti, több erős momentumot is fel lehet sorolni. Ott van például a főszereplőnek az elköltözni készülő Jane-nel való beszélgetése, amikor tulajdonképpen bevallja legjobb barátnőjének a melegségét. De olyan, a humort célzó pillanatokat is kapunk, mint amikor Dakota Johnson „Am I gay?”-tesztet tölt ki a munkahelyén, és kis híján fülön csípik közben. Képtelenség nem röhögni rajta. Amennyire Lucy leszbikussága terítékre kerül a filmben, szerencsére nemcsak ezen a vonalon lépdel a sztori, hanem feldolgozza annak nehézségeit is, hogy milyen nehéz harmincasként, felnőttként fenntartani és ápolni barátságokat. Na és mekkora sokk az, amikor egy hozzánk közel álló ember jó messzire készül költözni!

Ritka, amikor egy dramedyben ennyire jól eltalálják az arányokat, amennyi szívszorító momentum akad a Rendben vagyok? című filmben, legalább annyi mosolygás jut a játékidőre. Dakota Johnson már a Felnőttem, csacsacsa című vígjátékban bizonyította, hogy az aranyos karakterek jobban állnak neki, mint az olyan szoftkór filmekben való szexizés, mint A szürke ötven árnyalata. Az Ő-ből és a Devs című, rettenetesen alulértékelt sci-fi szériából ismert Sonoya Mizuno minden pillanata – legyen szó egymás vállán sírásról, veszekedésről vagy lelkizésről – aranyat ér.

Minden erőssége ellenére két dologban hasal el egy kicsit a Max újdonsága. Egyrészt ez az a ritka alkalom, amikor szabhatták volna hosszabbra a filmet, mászhattunk volna bele még jobban Lucy lelkivilágába. Másrészt pedig a befejezés fájóan indie filmes lett, lezáratlan, katarzis vagy nagyobb csattanó nélkül. Ilyenkor az ember valamilyen szintű hiányérzettel áll fel a tévé elől, még úgy is, hogy a coming out filmek egyik legértelmesebb darabjáról beszélünk az elmúlt évekből. Tényleg érthetetlen, hogy miért ültek ezen ennyit…

8/10

A Rendben vagyok? szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Maxon.