Gyűlölte a nőket, de az ellenkezőjét mutatta meg a világnak

Kilenc évvel a szűk körű bemutató után, 2024 júliusában ismét műsorra tűzték a mozik a Renoir, a megosztó művész kései alkotói korszakát bemutató dokumentumfilmet. Az Exhibition on Screen-sorozat epizódja a Pannonia Entertainment forgalmazásában került a hazai filmszínházakba.

A XIX. századi impresszionizmus nagymestere, Pierre-Auguste Renoir festményeinek java Párizsban látható, ugyanakkor a philadelphiai Barnes-gyűjtemény őrzi az Európán kívüli legnagyobb kollekciót, egész pontosan 181 alkotást.

Renoir festészete az 1880-as évektől alakult át, és fordult klasszicistább irányba festésmód és témaválasztás terén is. A dokumentumfilm-sorozat alkotói azt vizsgálták, miért vált ki máig szélsőséges reakciókat Renoir stílusváltása.

A film új összefüggésekbe helyezi a mester pályafutását, és arra is rámutat, milyen jelentős hatást gyakorolt festészetének e korszaka Matisse és Picasso művészetére. A 87 perces alkotás lehetőséget nyújt a Barnes-gyűjtemény virtuális körbejárására, miközben feltárja, miért osztja meg ennyire az embereket Renoir.

Meglepő fordulat

Pierre-Auguste Renoir neve kétségkívül a párizsi impresszionizmus kapcsán ismert és kedvelt, az alkotó azonban idővel teljesen belefáradt a stílusba, és irányt váltott. Kései művei egyeseket taszítanak, másokat pedig valósággal elvarázsolnak.

Renoir Charles Gleyre műtermében került először kapcsolatba az impresszionizmus meghatározó művészeivel, Alfred Sisley-vel, Claude Monet-val és Frédéric Bazille-lel. Az 1870-es és 1880-as években új festészeti módszerekkel kezdett kísérletezni: a pasztózus ecsetvonásokkal, a tiszta, egymást kiegészítő színek merész kombinációival és a töredezett fényfoltokkal.

Ugyanebben az időben Renoir témái is fejlődni kezdtek, egyúttal pedig az új, modern Párizst tükrözték. A kávéházi kultúrát, a kozmopolitákat, valamint a nyaraló polgári réteget lefestő művész lett.

A halálát követő évtizedekben kereskedők, múzeumok és gyűjtemények versenyeztek a képeiért, a huszonegyedik századfordulóra pedig a popkultúra részévé vált. 

Éppen ezért a védjegyévé vált stílusát, a női testet feltérképező festményeit is elkezdték bírálni. A New York Times művészeti kritikusa, Roberta Smith szerint a művész ecsetvonásait – amelyeket egykor kifejezőnek tekintettek – ma már nehézkesnek bélyegzik, a korábban bájosnak tartott, szentimentális témái nem mások, mint szirupos vallomások.

Renoirt valójában sokan már életében is elítélték, hiába volt sikeres és elismert. Albert Wolff kritikus 1876-ban a Le Figaróban így fogalmazott:

Valaki elmagyarázhatná Renoir úrnak, hogy a női felsőtest nem egy bomló húshalmaz.

A Renoir, a megosztó művész tehát a festészetére adott szélsőséges és ellentétes reakciókat vizsgálja a történelemben és napjainkban egyaránt.