Az Alkonyat óta nem láttunk ennyire borzasztó romantikus horrorfilmet

Hollywood újból és újból bizonyítja, hogy mindig van lejjebb, és erre a legújabb példa a magyar mozikban augusztus 22-én bemutatott A holló. Nem csoda, ha ismerősen hangzik a cím, 1994-ben már bemutattak James O’Barr képregényéből egy adaptációt, mely nemcsak arról vált hírhedtté, hogy egy rettenetesen stílusos, gótikus love storyt mesélt el, hanem arról is, hogy a főszereplőt, az Eric Draven nevű rockzenészt alakító Brandon Leet véletlenül éles pisztollyal lőtték meg a forgatáson, a színész-harcművész Bruce Lee fia pedig belehalt sérüléseibe, mindössze 28 évesen.

Hihetetlen vagy sem, de A holló három folytatást is megért, a reboottal azonban senki sem mert próbálkozni, egészen mostanáig. Vagyis inkább 2008-ig, mert az új A holló készítése majdnem 16 évvel ezelőtt vette kezdetét. A nagyvásznas újrakezdéssel kapcsolatban maga O’Barr, a képregény alkotója is megszólalt, aki anno azt nyilatkozta, hogy ha megnyerik Ridley Scottot a film mellé, szereznek egy 200 millió dolláros büdzsét, bár az eredeti, 1994-es filmet akkor sem fogják tudni felülmúlni. Az amerikai filmgyárnak hallgatnia kellett volna az íróra, mert A holló újragondolása fabatkát sem ér.

A holló története iszonyúan zavarosan kezd. Az első jelenetben a még gyerek Ericet látjuk, ahogy az éppen haldokló lovát siratja, majd ugrunk egy nagyot az időben, amikor a már Bill Skarsgard által játszott karakter egy javítóintézetben senyved. Legalábbis teszi ezt addig, míg egy Shelly (FKA Twigs) nevű, hozzá hasonlóan lelkileg meggyötört lánnyal össze nem melegszik.

A párocska elszökik az intézetből, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy Shelly nyomában maga a gonosz jár, pár rossz arcú öltönyös személyében… innentől pedig A holló átmegy egy szirupos, negédes, már-már elviselhetetlen szerelmi mesébe. Nemcsak a kínos párbeszédek, a zéró karakterépítés, a kedvelhetetlen szereplők miatt nem működik a film nagyjából első 40 perce, hanem azért sem, mert az amúgy egészen tehetséges Bill Skarsgard és FKA Twigs között annyi kémia sincs, mint a már emlegetett Alkonyatban Bella és Edward között volt. Ericből és Shellyből még azt is nehezen lehet kinézni, hogy barátok, azt meg, hogy tombol közöttük a szerelem, még annyira sem.

A készítő, Rupert Sanders erőlködik, mindent megtenne, hogy megidézze az eredeti film 18+-os, gótikus, túlfűtött, már-már campy hangulatát, de nagyon csúnyán elvérzik eközben. A forrónak szánt szexjelenetek valahol félúton, a forgatás közben kihűltek, és amikor a halálból visszatért Eric bosszúhadjáratba kezd, nos az a John Wick-eskedés se áll jól A hollónak, ami még a jelenleg szenvedő Marvel tucatfilmjeihez képest is gyatra, már amennyiben megpróbáljuk a természetfeletti szuperhősös-adaptációk közé beerőszakolni.

A holló szabályosan értékelhetetlen mű, egyetlen jelenetsor kivételével, amikor a purgatóriumból visszatért, démoni Eric egy operaházban gyilkolászik. Ott akadnak kreatív megoldások, és olyan szintű vérengzés, hogy az egyszeri néző fel-felhorkan a látottaktól. Kár, hogy a túlságosan hosszan és bénán kifejtett szerelmi szál addigra letör bennünk minden lelkesedést, a nyitva hagyott befejezésről nem is beszélve. Ha ez a film második részt kap, akkor valami nagyon baj van a világgal és a filmiparral.

Megbocsáthatatlan, amit Eric karakterével csinál ez a film, afféle Joker-utánzatot faragnak belőle a készítők, de nem a Joaquin Phoenix-féle vagy a Heath Ledger által játszott iterációkra emlékeztet az új A holló főszereplője, hanem inkább a széttetovált Jared Leto Jokerére. Kolosszális mellényúlás az is, hogy Ericet megfosztották zenészhátterétől, itt csak szomorú verseket ír a főhős, valamint pokoli kinézetét, baljósan kifestett arcát is mindössze a végére kapja meg. Elnyújtott eredetfilm A holló, de abból a fajtából, amit 2006–2008 környékén erőltetett a filmipar, és talán még ha akkor mutatták volna be, akkor sem veszik le a lábukról az emós, My Chemical Romance-t ezerrel hallgató tinédzsereket.

Valahol, nagyon mélyen elrejtve látszik azért, hogy a képregénynek izgalmas az alapötlete, de a film írói még arra sem voltak képesek, hogy a történet mitológiáját, a túlvilági szabályrendszert, azt, hogy pontosan miért és hogyan tér vissza Eric bosszút állni, érthetően és logikusan elmeséljék. Vélhetően A holló ezen változata a vágószobában is megkapta a magáét, mert a közel 120 perc alatt olyan tonális váltásokat produkált ez az adaptáció, hogy felfordul a gyomrunk, ha visszagondolunk rá.

Szegény Bill Skarsgard legutóbb a Kinyírni a világot című trash akciófilmmel nyúlt bődületesen mellé, most meg sikerült megint beletenyerelnie a méhkasba. Nem jó tendencia, pár rossz választással egy színész simán ki tudja nyírni a saját karrierjét, és A holló egy lépés ebbe az irányba, aminek a legerősebb húzása pár jó zenei betét, ami pedig mindent elmond erről az adaptációról.

2,5/10

A holló szinkronnal nézhető meg a hazai mozikban.