Végre egy Stephen King-film, ami tényleg hátborzongató

Egy meggyötört író, egy baljóslatú kisváros és a háttérben settenkedő, vérszomjas szörnyeteg, amely a főszereplőre vadászik. Stephen King, a horrorirodalom mestere sok évtizedre nyúló karrierje során ezt a három motívumot csűrte-csavarta a végtelenségig, olyan remek, klasszikusnak számító olvasmányokat is kihozott ebből az egyszerűnek tűnő, de nagyon is komoly mélységekre lemerülő receptből, mint A ragyogás, az Az és a Tortúra. Na és persze a Borzalmak városát se felejtsük el, King 1975-ben megjelent vámpíros regényét, amelynek új feldolgozását 2022 óta rejtegette a Warner Bros, és jó ideig azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán bemutatják-e.

A huzavonának nemrég ért vége, amikor kiderült, hogy október 3-án érkezik az új Borzalmak városa-film a Maxra, amelynek igazából simán lehetett volna helye a nagyvásznon is. Már ha abból indulunk ki, hogy mennyire hátborzongató és élvezetes lett a végeredmény.

A Borzalmak városa története Ben Mears (Lewis Pullman), egy sikeres regényíró körül forog, aki inspiráció után kutatva tér vissza Jerusalem’s Lotba, ám ahelyett, hogy serényen az írógépet kezdené el ütögetni, arra kénytelen ráeszmélni, hogy az amerikai kisvárosba nem sokkal őelőtte a gonosz is betette a lábát, egy ősöreg vámpír, Barlow (Alexander Ward) és segítője, Straker (Pilou Asbaek) személyében.

Akárcsak az alapul szolgáló regény, a Borzalmak városa új változata is a lassú építkezésre szavaz, a gonosz sokáig csak a háttérben bujkál, Ben és társai pedig csak szépen lassan eszmélnek rá, hogy mekkora slamasztikában vannak. Igaz, azon a ponton már elég egyértelműen beüt a krach, amikor az író azt veszi észre, Jerusalem’s Lotból szinte eltűnt a lakosság, mindenkit orvul átváltoztattak, és még a templom sem nyújt menedéket a vérszívók hada elől.

Nem csak a fényképezése idézi fel a 70-es, 80-as éveket, a Max új horrorfilmjében a vámpírdizájn is egészen retró hatású. Köszönhetően egyrészt annak, hogy Barlow olyan, mintha Nosferatu ikertestvére lenne, kopasz fejével, kitüremkedő hegyes fogaival, na és az sem árt, hogy a fiatalabb vérszívók is egészen ijesztő mozgáskultúrával borzasztják el a nézőt. Gondolok itt elsősorban a vörösen izzó szemeikre. Jó húzásnak bizonyul az is, hogy az éppen veszélyben lévő, a hitükben bízó karakterek kezében tartott feszület a filmben reménysugárként felragyog, amikor vámpír elé tartják azt.

A rendező, Gary Dauberman a Borzalmak városa vámpírjait amellett, hogy kreatívan ábrázolja, még abban is tehetséget mutat, hogy mikor és hova dobálja be őket a képernyőn. A háztetőn a főszereplőket némán bámuló vámpírok, a főszereplőt egy óvatlan pillanatban a magasba rántó vérszívó mind-mind olyan momentumokat hoznak a filmbe, amelyek beleégetik magukat az emlékezetünkbe. Jumpscare csak egy-kettő van a Borzalmak városa új feldolgozásában, a készítő tényleg inkább a feszültségkeltésre helyezi a hangsúlyt. Persze ez még korántsem jelenti azt, hogy nem fog a hátunkon sűrűn futkosni a hideg.

Kár, hogy éppen a főhőst képtelen ez a Stephen King-feldolgozás bármilyen tekintetben komplex figuraként eladni nekünk, a Lewis Pullman által játszott Ben nem elég, hogy vámpírvadászat terén csak úgy sodródik az eseményekkel, szívszerelme, Susan (Makenzie Leigh) is komolyabb mozgatórugója a sztorinak, mint az író. Nem beszélve a gyerekszereplőkről, főképp a talpraesett, az iskolai bullying ellen is sarkára álló Markról (Jordan Preston Carter), aki úgy kiakad a szülővárosát fenyegető rémségekre, hogy attól sem riad vissza, hogy egyedül menjen neki az ősöreg és nagyon veszélyes Barlow-nak. A szereplőgárdából a szerethető, veterán tanárt alakító Bill Camp menti még a helyzetet, de amit a forgatókönyvírók Callahan atyával csinálnak, az konkrétan megbocsáthatatlan.

A Borzalmak városa alkotói ugyanis a folyton alkoholizáló, hitevesztett és A Setét Torony-könyvekben is felbukkanó pap történetét valami elképesztő módon lebutítják és elbagatellizálják. Nyilván ennek a történetnek a főhőse a hazatérő író, de akkor is, megfosztani a John Benjamin Hickey-féle atyát attól a végkifejlettől, ami rosszabb még a halálnál is, és ami úgy igazán izgalmassá teszi ezt a karaktert King írásában, szarvashiba, abból a fajtából, ami az értékelésnél pontlevonást ér.

Callahan atya elherdálásától eltekintve azonban a Borzalmak városa egy nagyon korrekt vámpíros horror, az egyik legélvezhetőbb film, amely Stephen King boszorkánykonyháján alapszik. Mind tudjuk, hogy Kinget lehet borzalmasan, szinte nézhetetlenül is tévére átültetni, és bár itt-ott botladozik Gary Dauberman rendezése, a CGI-nél is kilóg a lóláb, és még a fényképezésen is meglátszik az alacsony büdzsé és az olcsóság, egyvalamit megcsinál ez az alkotás.

A Borzalmak városa hosszú idő után eléri, hogy megijedjünk a vámpíroktól. Még úgy is, hogy ebben a poszt-Alkonyat-világban már azt hittük, lehetetlen ezt a bravúrt elérni.

7,5/10

A Borzalmak városa október 3-án jön a Maxra.