Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Hollywood már többször is mozivászonra ültette Mike Mignola képregényes munkásságának legismertebb karakterét, Hellboyt. Az üdvösséghez legközelebb talán a Guillermo del Toro által rendezett, hazánkban Pokolfajzat címmel bemutatott 2004-es film állt, ami hiába hat mai szemmel elavultnak, a készítő gótikus-horrorisztikus látásmódja, a humor és a főszereplő, a vörösre festett Ron Perlman még így 20 évvel később is a nézhetőség léce felett tartja ezt a blockbustert. A Pokolfajzat a pénztáraknál is sikeres volt a maga idejében, így nem volt kérdés, hogy elkészül a második rész, ám a Budapesten is forgatott Hellboy II – Az Aranyhadsereg már az ismételten sok eladott jegy ellenére is bedöntötte a franchise-t.
2019-ben aztán a Lionsgate próbálkozott egy förtelmes reboottal, amit még az sem adott el, hogy a főszerepre a Stranger Things seriffjét, David Harbourt választották ki, míg gonoszkodni Milla Jovovichot. Benne volt a pakliban, hogy az a Hellboy-film annyira rossz lesz, hogy a közönség végül élvezni fogja, de szimplán gyötrelmes néznivalónak bizonyult az újragondolás.
Kicsit a semmiből jött, hogy Hellboy sztoriját újfent az alapoktól kezdik, Hellboy: The Crooked Man címmel váratlanul jelentettek be egy kis költségvetésű filmet, amely október 8-án vált nézhetővé digitális platformokon, a mozikat viszont többnyire elkerülte. A rajongók egy emberként horkantak fel az első trailertől, látszott rajta, hogy apró, alig 20 millió dolláros volt a büdzsé, és még a Pokolfajzat, a Jack Kesy által játszott jó szándékú démon is valami egészen kiábrándítóan festett a kedvcsinálóban.
A Hellboy: The Crooked Man klasszikus esete annak, amikor egy feldolgozást rajongók csinálnak rajongóknak. A legújabb változat ugyanis visszanyúl ahhoz a sötét, többnyire reménytelen, falusi horrorból táplálkozó hangulathoz, amelyet Mignola képregényei képviselnek. Nem meglepő, az eredeti alkotó részt vett a The Crooked Man forgatókönyvének írásán, és bár del Toro vizuális bravúrjait nem sikerült megközelítenie a rendezőnek, Brian Taylornak és csapatának, ebből a próbálkozásból becsülettel kihozták, amit csak lehetett.
Az új Hellboy története az ötvenes években játszódik, amikor is a paranormális ügyekre szakosodott Hellboy (Jack Kesy) és társa, a B. P. R. D. kezdő ügynöke, Jo (Adeline Rudolph) egy titokzatos ládával száguldanak egy tehervonaton. A láda tartalma nyilván nem marad sokáig rejtve, egy hatalmas, gyilkos pók tör ki belőle. A szörnyeteget Hellboy kinyírja, ám a semmi közepén, a vadonban ragadnak a film főszereplői, akik belekeverednek a helyiek ügyeibe. Van itt minden, a gonosszal kokettáló exkatona (Jefferson White), a falut kínzó érzéki boszorkány (Hannah Margetson), a hitét utolsó mentsvárként használó vak pap (Joseph Marcell), na és maga a Sanda Ember (Martin Bassindale), a település minden nyomorának forrása, maga az ördög.
Helyenként visszaüt ennél a filmnél, hogy a látványvilág irtózatosan bántja a szemet, az említett, teljesen feleslegesen behozott pókszörny különösen leesik a képernyőről. Aztán meg a praktikus effektek, a csavarosan, stílusosan megírt beszélgetős jelenetek rengeteget mentenek a helyzeten. Míg a 2019-es Hellboyban a főszereplő kicsit sem volt szerethető, itt Jack Kesy szájából csak úgy ömlenek az emlékezetes egysorosok, csípős és sötét beszólások. Szinte megbocsátja az ember, hogy ezúttal úgy néz ki Hellboy, mintha a Comic Conról tévedt volna be a forgatásra.
Jumpscare nincs benne, mégis bekúszik az ember bőre alá az új Hellboy, és az összes film közül talán ez áll a legközelebb hozzá, hogy klasszikus, vérbeli horrornak lehessen titulálni. Köszönhető ez részben annak is, hogy az emberszabású szörnyetegek, kicsavart pózban vonagló és lebegő boszik hátborzongatóan festenek, és ez a megszállós, Gonosz halottra hajazó stílus úgyszintén jól áll a Hellboynak.
Ami a történetvezetést és a film egységét illeti, a The Crooked Man a harmadik harmadára azért meginog. Kicsit túltolják a készítők az őrületet, és bár a csattanó megmosolyogtató, közel sem lehet egy franchise kezdő részéről beszélni, mint aminek ezt a Hellboyt szánták. Valószínűleg ez a reboot is el fog hasalni, szinte tényszerűen lehet kijelenteni, mert bár Mike Mignola füzeteihez az alkotó részvétele miatt is ez áll a legközelebb, csúnyán rányomja bélyegét a végeredményre a ruppótlanság. Na meg az is, hogy a látványosan gonoszkodó szörnyeket, és magát Hellboyt leszámítva a mellékszereplők egészen haloványak és felejthetők. Maga a körítés, a horror és a folklór egymásba szövése, és a jó beszólások miatt azonban egy olyan képregényadaptációról beszélünk, ami megéri a ráfordított időt. De hogy legalább egyszer nézős, az biztos. A trashebb irányzat rajongóinak pedig akár kétszer is.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon