Túl sok ideig nem várakoztat az Anora című, a magyar mozikban november 7-e óta vetített új romantikus komédia, már ami a meztelenkedéssel vegyített polgárpukkasztást illeti. Rögtön az első jelenetben tangás szexmunkások pucsítanak az arcunkba a vászonról, miközben hétköznapi amerikai fickók ölében vonaglanak meztelen keblekkel. Brooklynban járunk, egy éjszakai klubban, itt dolgozik a címszereplő Anora, vagy ahogy ő jobban szereti, Ani (Mikey Madison) éjt nappallá téve, és próbálkozik minél több pénzt kiszipolyozni szerencsétlen flótásokból, és afféle ötperces barátnő élményét kínálva újra és újra visszacsábítani őket a mulatóba.

Anora élete akkor vesz váratlan fordulatot, amikor a night-clubba betéved Vanya (Mark Eydelshteyn), egy szemtelenül fiatal orosz siheder, aki olyan eszkortot kér, akivel nem muszáj angolul társalognia. Mit ad isten, Ani pont ilyen, ám amikor először odamegy flörtölni a sráchoz, még fogalma sincsen, mekkora drámába keveredik a későbbiekben. Nekünk, nézőknek sincsen, de az író-rendező, Sean Bakerből kiindulva, aki olyan életszagú, nagybetűs amerikai filmdrámákat hozott az elmúlt években nekünk, mint például a nihilben fuldokló 2017-es Floridai álom, illetve jó mélyen megkapargatta napjaink szexmunkásainak rögvalóságát a Tangerine-nel és a Vörös rakétával… sejteni lehet, hogy ez is egy olyan sztori lesz, ami a végén csúnyán képen töröl és kijózanít.

Annak ellenére is, hogy az Anora első negyven perce a hedonisták nedves álma. Miután a szendének tűnő Ani és a ficsúr Vanya a létező összes pózban szexeltek, és a lány olyan erotikus táncokat lejtett, amelyektől egy valódi eszkort is elpirulna, a két fiatal valahogy Las Vegasban köt ki, ahol hirtelen ötlettől vezérelve összeházasodnak. Nyilván ez az a pont, ahol az addig aranyos, szexuálisan túlfűtött film valami másba csap át, hiszen az orosz oligarcha szülők nem nézik jó szemmel, hogy a fiuk egy – az ő szemükben – prostituáltat vett el. Oda is küldik fogdmegjeiket, hogy kapják el a fiút és a lányt, és kerül, amibe kerül, de tegyék semmissé a frigyet.

Sean Baker új filmje izgalmas egyveleg. Ha van filmkészítő, aki tényleg képes a társadalom peremén élőket úgy prezentálni, hogy átélhető legyen a drámájuk, az egyértelműen Baker. A fenekét mutogató, testéből élő Ani történetét a rendező úgy kanyarítja át egyfajta modern, kicsavart Hamupipőke-mesévé, hogy az ember szeméből kifolyik a könny, ennek tetejébe pedig nemcsak a szép szexmunkást, hanem az őt elrabló kisembereket is tökéletesen átérezhetővé teszi. A fene se gondolta volna, hogy az év egyik legjobb alakítását Yura Borisovnak köszönhetjük majd, aki a marconának tűnő, mégis valahol mélyen empatikus Igorként nyújt támaszt Aninak. Hasonlóképp élményszámba megy a filmben az, amit Karren Karagulian csinál a könyörtelen Torost játszva, akinek minden megmozdulása hisztérikusan vicces.

Ahogy Ani karaktere vért izzad azért, hogy a pitiáner oroszokból és örményekből álló maffia ne nyírja ki hirtelen felindulásból, lehetetlenség, hogy ne üljünk úgy ott a moziban, hogy majd kiugrik a szívünk a helyéről.

Pedig, emlékeztetnék rá mindenkit, hogy az Anora egy olyan filmnek indul, ami első blikkre a Micsoda nő! felnőttesebb, erotikusabb, merész szexjelenetekkel telitömött verziójának néz ki. Aztán elszabadulnak benne a dolgok, de szerencsére az erős, elmésen megírt párbeszédeknek, az extrém karaktereknek, akik még az általuk megszokottakhoz képest is extrém szituációkba keverednek, na és a remek, szarkasztikus nonverbális alakításoknak, gesztusoknak köszönhetően jócskán lehet röhögni is ezen a filmen. Pontosítok, rengeteget lehet rajta nevetni, még úgy is, hogy a lezáró jelenet helyre tesz bennünket, és extra adag drámával csavarja meg a szívünket.

Az alkotóra mindig jellemző volt, hogy filmjei a vizualitásukat illetően a hiperrealizmusra mennek rá, és a képi világot illetően az Anora simán hozza azt, mint korábban a Tangerine és a Floridai álom. Ezek is részben azért szippantottak be annyira, mert szinte ott éreztük magunkat a kínlódó szereplőkkel. Hiába hosszú az Anora játékideje a maga nagyjából két és fél órájával, öröm minden vele eltöltött perc. Még úgy is, hogy picit lefáraszt Baker újromantikus filmje azzal, hogy ekkora műfaji kavalkád. És a folyamatos pörgésével, azzal, hogy állandóan történik valami, állandóan mond valaki valamit, egy pillanatra sem engedi a nézőt elmélázni vagy kiengedni.

Kellenek az ilyen filmek, még annak ellenére is, hogy a pénztáraknál nyilván nem robbantanak nagyot. A díjátadóknál azonban a nézettség nem szempont, ennek is köszönhető, hogy miután a 77. cannes-i filmfesztiválon elvitte az Arany Pálmát, jó pár helyen hallani, hogy Oscart is suttognak az Anorának, amely alapjáraton is remek filmnek számítana, de a főszereplő Mikey Madisonnak köszönhetően zseniálissá válik. A Tarantino által felfedezett, a Volt egyszer egy… Hollywoodban is nagyszerű, aztán a 2022-es Sikolyban felbukkanó Madison részéről örömjátékot látunk az Anorában, aki eggyé válik a nehéz sorsú szexmunkással, és maga alá söpri azt, amit Julia Roberts a Micsoda nő!-ben csinált. Mégpedig nagyon könnyedén.

Mikey Madison nagy kiugrása az Anora, akiből könnyedén a mai fiatal, huszonéves generáció nagy felfedezettje lehet, már ha nem megy el kommersz irányba, a blockbusterek felé, hanem megmarad a mélyen szántó drámáknál. Az Anora igazi sztárcsináló film, amiből egyszer még kultklasszikus lehet, bőven benne van a pakliban, hogy nemcsak Madison, hanem a többiek számára is egy minőségi ugródeszka válik belőle. Annyi bizonyos, hogy az Anora nem kapja meg a megfelelő figyelmet, amelyet pedig megérdemelne. Majd talán az Oscar után… de akkor minden bizonnyal azok is éljenezni fogják, akik most szemérmesen elkerülik. Ezt a filmet azonban nem lehet elkerülni, megkerülni, látni kell és punktum.

Sean Bakertől pedig tűkön ülve várom, mivel rukkol elő legközelebb, mert úgy tűnik, az író-rendező továbbra sem tud hibázni.

9/10

Az Anora jelenleg is elcsíphető a magyar mozikban.