Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje

Hugh Grant kapcsán mindenkinek a jóképű, sármos brit színész jut eszébe, aki karrierje javában romantikus komédiákban, a könnyedebb műfaj olyan darabjaiban tette a szépet a nőknek, mint a Bridget Jones, a Sztárom a párom, esetleg az Igazából szerelem. Pedig hát az elmúlt években az amúgy öntörvényű és magának való, 64 éves színész elkezdett tudatosan távolodni attól a skatulyától, amibe a szakma beleszorította. Grant ugyanis elkezdett a gonoszabb karakterek felé kacsintgatni, a Dungeons & Dragons: Betyárbecsületben és a Paddington 2-ben is viccesedve, de odalépett a jófiúknak, ahogy csak tudott. 2024 teléig, egészen pontosan november 21-ig kellett várnunk arra, hogy Hugh Grant végre bevállaljon egy igazán ördögi szerepet. Tette mindezt a hazai mozikban is látható, Eretnek (Heretic) című A24-es pszichológiai thrillerben.

Az Eretnek története két hittérítővel indít, a végtelenül visszafogottan öltözködő és szendén viselkedő Barnes nővér (Sophie Thatcher) és Paxton nővér (Chloe East) egy padon üldögélve, el-elpirulva beszélik ki a szex és a pornónézés rejtelmeit, hogy aztán megint a hátukra vegyék a várost, és a lakosokhoz bekopogtatva új embereket vegyenek rá, hogy lépjenek be a mormonok közé.

Persze a filmben, amikor rövid felvezetés után a leányzók a ránézésre is hátborzongató házikóban élő Mr. Reed (Hugh Grant) csengőjét nyomkodják kitartóan, még nem sejtik, miféle borzalmak várnak rájuk odabent. Merthogy optimisták, bíznak az istenükben és az emberek jóindulatában.

De vajon tévesen? Mindennel kapcsolatban tévednek? Ezeket az egyszerűnek tűnő, ám bonyolultnak bizonyuló kérdéseket teszi fel ez az új pszichológiai thriller, amely némiképp üdítő módon, ahelyett hogy Hugh Grant kezébe baltát adna, és a kvázi főgonosz vérben forgó tekintettel, néhány jumpscare-rel a hóna alatt üldözné szegény mormon kislányokat... nos, az Eretnek egészen másik irányra szavaz.

A készítőpáros, Scott Beck és Bryan Woods – akik a 2018-as év nagy horrorszenzációját, a Hang nélkült rendezték, de az ő boszorkánykonyhájukból érkezett a 65 és a Stephen King novelláján alapuló A mumus is – most egy hosszú monológokkal átitatott, az agytekervényeinket 120 perces tornára késztető vallásos thrillert hozott nekünk. Egy olyat, amiben Mr. Reed és a mormon hittérítők között afféle hitvita bontakozik ki, miközben a feszültség annak köszönhetően hatásosan épülget, hogy minden jelenetben ott az ígéret, hogy amennyiben a lányok rosszul döntenek, a halálosnak tűnő játékot nem bizonyos, hogy túlélik.

Megköveteli a néző figyelmét és türelmét az Eretnek, mert ha nem figyelünk oda arra, hogy Hugh Grant őrült tekintettel miket magyaráz, és hogy a lányok miképp vágnak neki vissza, könnyen lemaradunk. Azonkívül, hogy az egyébként is mindig különleges filmekkel jelentkező A24 stúdió filmje elkerüli azt a tévutat, hogy slasherré, esetleg természetfeletti horrorfilmmé váljon, inkább a kiszámíthatatlan történetvezetésre épít. Ennek köszönhető, hogy nem unjuk meg a látottakat, nem állunk fel, és hagyjuk ott az egészet. Egyszerűen annyira újdonságként hat az Eretnek egy fáradt műfajban, hogy már csak azért is végigüljük, hogy meglássuk a csattanót. A befejezés, nyilván mert kísérleti jellegű a film, nem annyira egyértelmű, picit ráhagyja a nézőre a végkövetkeztetést, de talán a megosztó jellege ellenére ez is a legjobb benne.

Hugh Grant abszolút viszi a pálmát az Eretnekben, aki képes arra, hogy az általa felvezetett minielőadásokkal még minket is elgondolkoztasson azzal kapcsolatban, hogy a főgonosznak itt lehet, hogy részben igaza van. Ahogy a sztori, úgy Mr. Reed is kiszámíthatatlan, néha leül a film, és vontatottnak érződik, mintha soha nem akarna vége lenni, ugyanakkor Grant kihoz mindent a karakterből és az izgalmas alapötletből, az ő alakításán nem múlik semmi. Bár a Yellowjackets című sorozatból ismert Sophie Thatcher karaktere nem igazán fejlődik ebben a két órában, Barnes nővér alapjáraton kiforrott személyiség, ő az, aki nem hagyja az Eretneket a horror kliséibe belefulladni.

Itt a lányok újfent üdítő módon nem akarnak bemenni a sötét folyosóra, nem akaródzik nekik vakon követni ördögi házigazdájukat. Ergo nem viselkednek olyan hülyén, mint ebben a zsánerben a leendő áldozatok szoktak. Amit Thatcher mellett a Paxton nővérként látott Chloe East művel, ugyancsak kalapemelést ér, Barnesszal szemben ő egészen kifordul magából az extrém körülmények között. Önmagában egy tanulmányt megérne Paxton átalakulása a film során, esküszöm.

Lényegében egy vallásos kamarathriller az Eretnek, ami lehet, hogy nem fog díjakat nyerni, és a sokszorosan kitüntetett Hugh Grantnek sem hoz különösebb elismerést, de a rejtett kincs kategóriában mégis ez egy erős induló. Bár a feszültség meg-megtörik, és a sztorivezetést tekintve az írók is néha, úgy tűnik, mintha sarokba írnák magukat, valamint a finálé, a végső csattanó is az alapkoncepcióhoz képest csalódást keltő, mégsem lehet azt mondani az Eretnekre, hogy egy teljes bukás lenne. Inkább csak egy érdekes próbálkozás, amiből bőven ki lehetett volna többet is hozni, ha nem óvatoskodnak annyit a készítők, és valóban bele mernek lépni a vallásosok lelkébe.

Na, és már csak hab a tortán, hogy az operatőri munka élményszámba megy, olyan érdekes beállítások, kreatív perspektívák várnak bennünket a filmben, amik erősen az Eufóriára emlékeztetnek. Művésziek és ötletesek, már csak emiatt megéri adni egy esélyt az Eretneknek. Tessék ugyanakkor óvatosan közelíteni, mert tényleg egy megosztó alkotásról van szó.

6,5/10

Az Eretnek jelenleg is látható a magyar mozik kínálatában.