Két évad alatt mesterművé nőtte ki magát a Netflix sorozata

Senki se hitte, hogy eljön ez a nap, de végre megértük azt, hogy sorban érkeznek olyan videójáték-adaptációk, amelyek megérik a pénzüket. Az HBO úgy is gyönyörűen betalált a The Last of Us című zombidrámával, hogy a közönség a Walking Dead óta észrevehetően bele van fáradva mindenbe, ami csoszog. Hasonlóképpen az Amazon Prime egy világvége után játszódó sztorival, az éppen a Bethesda kezében lévő Fallout játékszéria feldolgozásában keverte össze az abszurd humort az akcióval, úgy, hogy univerzálisan körberajongott lett a végeredmény.

Na és akkor még nem beszéltünk olyan rétegsorozatokról, mint a netflixes Terminator, a Cyberpunk 2077 animációs spin-offja… vagy éppenséggel cikkünk tárgya, az Arcane, amely a League of Legends legismertebb karaktereit veszi alapul, és rakja őket egy olyan parázs alapszituációba, amelytől lerágjuk a körmünket. Ha nem vagyunk LoL-rajongók, akkor is. Ha pedig azok vagyunk, akkor pláne.

A 2021 őszén a Netflixen debütált Arcane története ugyebár egy steampunk világba kalauzol, ahol a felső tízezer és a szegény réteg egészen látványosan elszakadt egymástól, a gazdagok a fejlődés bástyájának tartott Piltoverben meresztik az egyre terebélyesebb feneküket, míg a bűntől fortyogó, Zaun névre keresztelt alvilágban éppen elszabadulnak az indulatok.

A Christian Linke és Alex Yee által készített Arcane legalább annyi karaktert sorakoztat fel, mint a Trónok harca, akik a legkülönbözőbb háttérrel érkeznek. Ott van a haladást minden áron erőltető Jayce és jóbarátja, Viktor, az elitista Mel, de kapunk rajtuk kívül morálisan megkérdőjelezhető figurákat a két lánytestvér, Vi és Jinx által, valamint ott van még az időutazó Ekko, aki szinte egymaga erősíti a színtisztán jókat, és hogy a vérgonoszok közé is elmerészkedjünk, lehet emlegetni a pszichopata Silcót, a hasonlóképp barátságtalan ábrázatú asszisztensét, Singedet, esetleg a melegszívű csaposból lett bestiát, Warwicket.

Majdnem napra pontosan három évet kellett várni arra, hogy a Netflix animációs szériája új évaddal térjen vissza, ez a hosszú idő pedig felkorbácsolta az elvárásokat. Tekintve, hogy az Arcane első kilenc része is gyönyörűen festett, izgalmas háttérsztorit írtak komplex és kiismerhetetlen karakterek mögé, és a szegények vs. gazdagok témával még az aktualitásba is sikerült beemelniük az íróknak ezt a League of Legends-sorozatot. Legalább ennyit vártunk tehát a folytatástól… és még többet. Háromszor három epizódos adagokban tették közzé november 9-én, 16-án és 23-án az Arcane második és egyben befejező etapját,

Az animáció a második évadra is szemet gyönyörködtetőre sikeredett, ami nem csoda, a Riot tokkal-vonóval összesen 250 millió dollárt tapsolt el a produkcióra. Nem a mi zsebünkből húzták ki a pénzt, a Fortiche nevű francia animációs stúdió pedig láthatóan apait-anyait beleadott abba, hogy a kisképernyő előtt ülve sírjunk, szenvedjünk és szitkozódjunk, hogy vajon miért nem a mozikba küldték az Arcane-t. Igaz, hogy – főképp az első három részben – túlerőltették a zenés montázsokat, az időlassított verekedős jeleneteket, de aztán az ötödik epizódtól kezdve az alkotók mégiscsak ráéreztek a helyes arányokra, már-már házimozis élményt hozva nekünk.

Sajna a szériának a technikai bakik mellett megvoltak a maga mélypontjai is, bizonyos szálakkal és karakterekkel nem tudtak mit kezdeni az írók, és az is érződött, hogy Mel Medarda deus ex machinaként ellőtt sötét, varázslós szálát is csak azért tolták ennyire az előtérbe, mert a karakter 2025-ben érkezik a LoL bajnokai közé. Na és úgy egyáltalán, a noxusiak kifejezetten sok időt raboltak el a játékidőből. Ugyanakkor a néha zavaros sztorivezetés ellenében kaptunk olyan jutalomfalatokat is az Arcane-től, amelyekre nem voltunk felkészülve, és talán meg se érdemeltük őket.

Az emós Vi, és az ő tragikus leszbikus románca Caitlynnel egyenesen szívfacsaróra sikeredett, és akkor még nem említettük Vi és Jinx egymásra találását, a testvérek viharos kapcsolatát, amely a második évadra kicsúcsosodott azáltal, hogy behozták a szörnnyé vált apjukat riasztó emlékeztetőként arra, hogy ez a világ még a legjobbaknak sem kegyelmez. Bár Silco hiánya fájdalmas volt, Singed ellopta a show-t kisebb számú főgonoszként, akinek úgyszintén elgondolkodtató hátsó szándékai, titkos motivációi voltak.

Az elsődleges gonosz, a sci-fi Jézusnak induló, időközben megromló és a világot pusztulás felé lökdöső Viktor pokoljárása vélhetően az egyik legsokrétűbb, legművészibben tálalt sorscsapás, amelyet eddig videójátékos adaptációban láttunk.

A csúcspontokat illetően az Arcane második évadában többet is találunk, az ötödik epizód a Vi–Jinx–Warwick hármas miatt emelkedik ki, míg a hetedik rész az alternatív világba tévedő Ekko és az őrült minitudós, Heimerdinger révén válik emlékezetessé. Nem véletlen, hogy sokan azt mondták, hogy amennyiben meg szeretnénk spórolni magunknak a szívfájdalmat, inkább nyomjuk ki a sorozatot a feelgoodra sikeredett hetedik rész után. Igazuk volt, de a teljesség igénye miatt én mégsem bántam meg, hogy végignéztem az Arcane-t. Még úgy se, hogy tulajdonképpen alig maradt olyan szereplő a befejezésre, aki nem halt meg, nem nyomorodott le testileg vagy lelkileg, vagy nem tűnt el kámforként.

A gyönyörű, helyenként festménybe illő, és az éppen uralkodó hangulatoknak megfelelően stílusokat váltogató animáció mellett a zenék is viszik a pálmát az Arcane második évadában. Tessék például Heimerdinger dalát meghallgatni magyarul, hát a könny kicsordul tőle. A hangoknál maradva, a szinkronszínészek is kiteszik a lelküket, a Falloutból ismert Ella Purnell ezúttal a kaotikus Jinxként őrültködik a mikrofon mögött, míg vele szemben Hailee Steinfeld hősködik megingathatatlanul, Vi-t megszólaltva. De mellettük ki kell emelni Katie Leungot Caitlynként, aki az Arcane világában hiányterméknek bizonyuló érzelmességet viszi bele a végeredménybe. Persze kellő keménységgel vegyítve, mert ahogy haladunk előre, úgy lépked előre, és válik valósággá a totális háború, előcsalogatva Caitlynből a diktátort.

Ahogy fentebb utaltunk rá, az Arcane közel sem hibátlan, mégis úgy néztük végig a második évadot, hogy a néha túl lassú, a végén túl siető történetvezetés, a túlságosan előtérbe tolt mellékszereplők (Mel és az anyja, Ambessa Medarda) és a helyenként rossz ütemű, szenzációhajhász zenei montázsok ellenére azt kell mondjuk, hogy a Netflix összességében egy kétévados mesterművet alkotott. Abból a fajtából, ami nagyon mély érzelmeket csalogat elő a nézőjéből, sűrűn megríkat a fordulataival, és néha-néha, amikor kegyesek az írók, akkor reménnyel tölt el.

Az Arcane egy modern mestermű, amelynek innentől kezdve sorvezetőnek kellene lennie az olyan, egyre lelketlenebb, fércmunkának érződő animációs produkciókat készítő stúdiók számára, mint a Disney, a Pixar, esetleg a Dreamworks. Az Arcane felnőtteknek szóló, nagybetűs dráma, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nem csoda az se, hogy a Riot már pedzegeti a további League of Legends-sorozatokat. Tessék csak megcsinálni őket, mi itt leszünk távirányítóval a kezünkben. Csak maradjon ez a minőség, hasonlóan érdekes új, és esetleg visszatérő karakterekkel, és akkor túl sok panaszra nem lesz okunk.

A Blizzardnak meg főhet a feje, hogy nem ők lettek az elsők egy Overwatch animációs sorozattal. Pedig abban a világban is lett volna legalább ennyi potenciál, de hát így jártak. Az Arcane lett az a bizonyos első fecske a sorban, ami remélhetőleg egymaga is csinál nyarat.

9/10

Az Arcane mindkét évada szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.