Perverz módon kínozza a nézőket a Netflix sorozata, és nem is szégyelli magát miatta

Vannak sorozatok, amelyeknek a sikerét egyszerűen lehetetlen előre megjósolni. Pont ilyen volt a Netflix által 2021 szeptemberében bemutatott Squid Game, avagy magyar címén a Nyerd meg az életed!, amely Dél-Koreából érkezett, és hiába építkezett a sokaknak idegenül ható ázsiai filmkultúra alapszabályaira, a túlnyújtott játékidőre és a teátrális színészi alakításokra, mégis iszonyúan népszerű lett. Egy olyan alkotó, Hwang Dong-hyuk tollából érkezett a Squid Game, akit 10 éven keresztül hajtottak el a különböző stúdiók a sztori gyomorforgató jellegére és eladhatatlanságára hivatkozva, az írót arra kényszerítve, hogy egy ponton még a forgatókönyvvel is leálljon, mert pénzszűkében el kellett adnia a laptopját.

Állítólag kilenc foga hullott ki az idegtől a showrunnernek, mire tető alá hozta a Squid Game első, kilenc epizódos évadát, ergo nem is csoda, hogy az író-rendező a nyilatkozataiban kötötte az ebet a karóhoz, miszerint nem folytatja a sorozatot. Viszont a pénz nagy úr, a hírnév és a világsiker pedig nyilván még nagyobb, és bár jó pár évbe telt, Hwang Dong-hyuk mégiscsak tető alá hozta az újabb adagot ebből az erőszakot és kegyetlenkedést soha nem látott mértékben felmutató felnőttmeséből.

A történet középpontjában, ugyebár, egy Seong Gi-hun (Lee Jung-jae) nevű elvált sofőr és szerencsejáték-függő áll, akinek az élete egy ponton annyira széthullott, hogy igent mondott egy túl szépnek tűnő lehetőségre. Menjen el egy titokzatos game show-ba, ahol akkora összeget nyerhet, hogy az simán visszahozza őt a társadalom legaljáról. A Squid Game első évadában Gi-hun tradicionális gyerekjátékokat játszva küzdötte magát végig az akadályokon, hogy a végén 456-ból ő legyen az egyetlen, ironikus módon épp a 456-os számot viselő játékos, aki talpon maradt, és elvitte a bődületes összeget.

A Netflixre december 26-án felkerült Squid Game 2 három évvel később veszi fel a fonalat, amikor Gi-hun – szerencsére azt az ostobán festő színes hajkoronáját a háta mögött hagyva – egy hotelben bujkál, és éjt nappallá téve bosszún töri a fejét. A célja nem hangzik túl bonyolultan, véget akar vetni a véres, az elitet szórakoztató és a legszegényebbeket halálba küldő játékoknak… azonban a megvalósítás ennél nyilván pár fokkal bonyolultabb. Szóval nem árt, hogy képbe kerül az első évad nyomozója, a Wi Ha-joon által játszott Hwang Jun-ho, aki egyszer már beépült a játékba, ráadásul őrként, és akit annak idején a saját testvére puffantott le. A sors úgy hozza, hogy mindkét alapszereplő újfent a játékok közelébe kerül, Gi-hun a 456-os számot és zöld ruháját kénytelen magára ölteni, míg Jun-ho versenyt fut az idővel, hogy megtalálja a szigetet, ahol újabb vérfürdő készülget.

Ez soknak tűnhet, de ha az ember leül a tévé elé, garantált, hogy hirtelen lepörög az a 120 perc. Nagyon más a Squid Game második évada az elsőhöz képest, de nagyon jól áll neki, hogy az író-rendező ennyi átvezetést megenged magának. És bár a sztori nem rögtön a már említett szigeten indít, idegtépő játéknak már a kezdésben sem maradunk híján, hisz megkapjuk az orosz rulettnek még az alapverzióhoz képest is kicsavart változatát. Ráadásul abból kettőt is.

Ötletes az is, ahogy a régi nyertes, Gi-hun visszatér az általa ismertnek vélt környezetbe, ám Hwang Dong-hyuk beteges, már-már perverz gondolkozásának hála nemcsak a főhős, hanem mi is olyan fordulatokat élünk át, amelyek epizódról epizódra megkérdőjelezik, hogy mit várhatunk a folytatástól. Először a játékokon jön a Piros lámpa, zöld lámpa, ahol Gi-hun üvöltve igyekszik megakadályozni (amúgy sikertelenül), hogy mészárlás legyen a móka vége. Hogy aztán a karakter nagy mellénnyel beharangozza a többieknek, mi várható a későbbiekben.

Nyilván a Squid Game azután, hogy rájátszik a nosztalgiafaktorra, nagyokat újít, és innentől kezdve vadonatúj játékok borzolják Gi-hunék idegeit. És persze a mieinket, mert bár az egyéni drámázás mögött kissé háttérbe szorulnak a halálos kimenettel fenyegető feladatok, helyenként a sorversenyek is sikerrel kiugrasztanak a fotelből. Szimplán azért, mert kiszámíthatatlanok a feladatok.

Minden eddiginél harsányabbak és extrémebbek a Squid Game számkivetettjei

Új karakterekből nincs hiány, megint kapunk egy csomó kisemmizett szerencsétlent, akiknek ez az utolsó kétségbeesett próbálkozásuk arra, hogy visszanyerjék az életüket. Akad köztük a kriptobizniszben utazó youtuber, akinek károsultjai hozzá hasonlóan a játékokon végezték, a rigid dél-koreai társadalomnak fityiszt mutatva műtétjére gyűjtő transznő, egy magát Thanosnak hívó, a legváratlanabb pillanatokban angol szavakat benyögő, nagyképű rapper, egy szekunder szégyenérzetet kiváltó anya-fia páros, és Gi-hun egykori barátja, mind a nagy dellára hajtanak. És hogy a Squid Game megfeleljen a magas igényeknek, de még a játékokhoz képest is perverz fordulatokat hozzon, egy ponton maga a Front Man, a rendőrjófiú testvére is beszáll a buliba, de hasonlóképpen gyomorba vágó ötlet, hogy a nyitányban bemutatott észak-koreai dezertőrnőt se arra az oldalra rakja a készítő, mint amire számítanánk.

Ilyen hosszú hiátus alatt az ember hajlamos elfelejteni, hogy a Squid Game a Netflix egyik legegyedibb látványvilágával rendelkező sorozata, a díszletek újfent rikítóak, színesek, húzzák az ember szemét a képernyőre, és bár akadnak bőséggel elvarratlan szálak, sehova sem tartó személyes drámák, a sokrétegű történetírás mégis eléri, hogy sebészi pontossággal lerágjuk a körmünket ezen a hét részen. Hwang Dong-hyuk alibizik azért egy sort, túlhúz olyan elemeket, mint az elszánt rendőr és az öreg halász kutatóhadjárata, mégis a néha bugyuta cliffhangerek ellenére elégedetten kelhetünk fel a képernyő elől.

A Netflix a Száz év magány után megint csinált egy nagy bravúrt: úgy újított meg egy bevált formátumot, hogy a Squid Game második évada egy percig sem érződik önismétlésnek. Éppen ellenkezőleg, a dél-koreai alkotó minden eddiginél keményebben ostorozza a modern társadalmat, görbe tükröt mutatva annak. Gondoljunk csak a öltönyös beszervező manus mutatványára a hajléktalanokkal, vagy azokra a kiszólásokra, amelyeknél elhangzik, hogy a játék nem több mint puszta szemétseprés, és különben is, ha nem lenne ennyire mocsok a 21. század embere, a Squid Game sem termelte volna ki saját magát soha.

Mondjuk a befejezést tekintve húzhatjuk a szánkat, mert a streamingszolgáltató más stúdiókhoz hasonlóan elfelejtette közölni, hogy ez nem egy teljes második évad, csupán a második évad első fele. A Netflix továbbra is gőzerővel hajtja, hogy a brutális rekordot elért, a trónról most már a Wednesdayt is letaszító Squid Game 3 idén, mármint 2025-ben képernyőre kerül… holott, aki látta az új felvonást, tudja, semmit sem zártak le. Emiatt a hetedik részt afféle midseasonfinálénak érdemesebb tekinteni, a lezáró etapot pedig Squid Game 2,5-nek.

Ez van, kezd hozzászokni az ember a hasonló átverésekhez. Azonban a csúnya húzás nem von le túl sokat a Squid Game 2 érdemeiből, hiszen még mindig a legextrémebb drámasorozat streamingen, afféle nyomorpornó, amely szenvedő szegényeket gyilkol halomra a szemünk láttára, és eléri, hogy sűrűn elszégyelljük magunkat amiatt, hogy ennyire jól szórakozunk rajta.

8,5/10

A Squid Game 2 szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.