Sztriptízelés közben tárja elénk a lelkét Pamela Anderson ebben az új filmdrámában

Pamela Andersonról a többségnek a kilencvenes évekbeli szexikon jut eszébe, a Playboy megkerülhetetlen címlaplánya, aki lobogó szőke hajjal, egy kicsit túl szűk piros fürdőruhában mentette a fuldoklókat a Baywatch című sorozatban, és akinek a férjével, Tommy Leevel készített szexkazettája akkora popkulturális mérföldkő lett, hogy Pam és Tommy címmel, Lily James és Sebastian Stan főszereplésével a Hulu még fikciós sorozatot is készített a botrányról.

Talán nem valóságtól elrugaszkodott kijelentés, hogy az egykori playmate jócskán a külsejéből élt meg évtizedeken keresztül, pontosan ezért annyira pikáns a szerep, amit Pamela Anderson Az utolsó showgirl című filmben elvállalt. Gia Coppola rendezésében ugyanis egy olyan, aligruhában vonagló táncosnőt alakít az 57 éves színésznő, akit egyik napról a másikra csap arcon a depresszív valóság, és hullik szét a teljes világa.

Az utolsó showgirl egy különös néznivaló, mert az álomszerű fényképezés mellé olyan életszagú jeleneteket és kőkemény karakterdrámát kapunk, hogy másfél óra erejéig úgy érezhetjük, mi is ott járunk a főszereplő Shellyvel napjaink Las Vegasában, ahova az amerikai álom már csak halni jár. A történet kiindulópontja, hogy a sok-sok éve futó, Razzle Dazzle névre keresztelt táncos show-t, mivel a kíváncsi és felajzott közönsége elfogyott, lelövik. A rohamosan közeledő utolsó előadás pedig mindenkire másképp hat.

Az egész nyilván a Pamela Anderson-féle Shellyt rázza meg legjobban, aki még szépen és fiatalon kapott lehetőséget, hogy melleit és fenekét önfeledten mutogassa ebben a modern cirkuszban, s mindeközben arról hitegette magát, hogy ő valójában egy tehetséges táncos. A befejezés ténye Shellynél nem várt, számára is megdöbbentő dolgokat hoz előtérbe, például a lányával, Hannah-val (Billie Lourd) való feszült kapcsolatát, de a Jamie Lee Curtis által játszott, kiöregedett és immár felszolgálónőként dolgozó egykori showgirl helyzete is rávilágít hősnőnknek, hogy nem számíthat túl sok jóra a jövőben.

Ha Demi Moore esetében arról beszélt a közvélemény, hogy a színésznő az Oscar-jelölt A szer című testhorrorral új életet lehelt a karrierjébe, akkor fogalmam sincs, milyen szuperlatívuszokat kéne előrángatnom a hátsó zsebemből Pamela Anderson alakításával kapcsolatban. Anderson ugyanis egykori dívaként tért vissza, színészként soha nem vették komolyan, hiába próbálkozott állatvédelemmel, szakácskönyvvel és miegymással. Most, a 60-hoz közelítve Anderson láthatóan beröffentette a drámaszínészi karrierjét. Ilyen múlttal, ennyi előítélettel szembenézve – bár, valljuk be, testhezálló lehetőség volt számára Shelly eljátszása –

A Coppola családnak a filmművészet eddig is sokat köszönhetett, de Francis Ford Coppola unokája Az utolsó showgirllel küldött egy emlékeztetőt, hogy a legfiatalabbakat sem érdemes félvállról venni. Remek ujjgyakorlat ez a film, bár az arthouse műfaját nem képes megújítani egy picit sem, a már említett szürrealisztikus fényképezésnek és hiperrealizmusra hajtó tálalásnak hála mégis gyomorba vágó mixet ad ki a végére.

A forgatókönyvíró és a film alapjául szolgáló színdarabot jegyző Kate Gersten ügyességét is jelzi, hogy jó szájízzel állunk fel a látottak elől, hiszen többször is kilátogatott egy, a valósában is futott vetkőzős show, a Jubilee! előadásaira, ami – hasonlóképpen a filmbeli Razzle Dazzle-hez – épp a végnapjait járta.

Amennyire Pamela Anderson teljesítménye letaglózó és emlékezetes, valamint Demi Moore felvillanásához fogható, úgy Jamie Lee Curtis is zseniális Az utolsó showgirlben, hiszen legalább annyira képes arra, hogy elhitesse velünk, egy egykori dívát látunk, mint ahogy azt a címszereplő teszi. Úgy tűnik, hogy aki megnézi, annak Az utolsó showgirl – a fura-különleges előadásmódja mellett – az újjászületések miatt lesz emlékezetes, merthogy Kiernan Shipka még reménykedő, pályakezdő táncosnőként villant nagyot, és feledteti el velünk a Sabrina-sorozatban mutatott bénázását, illetve valami hasonlót látunk a férfi főszereplőtől, A galaxis őrzői-filmekben Draxként hülyéskedő Dave Bautistától, aki pankrátorból lett színész, és itt olyan könnyfakasztó módon támogatja a revütáncosokat, hogy szinte a háttérből lopja el a show-t.

De csak szinte, mert Pamela Anderson azért nem engedi ám ki a kezéből a gyeplőt, legyen szó elszúrt családi életének eljátszásáról vagy a megbánásokkal teli karrierje fejben átpörgetéséről, esetleg az újrakezdésként szolgáló, besült meghallgatásáról, amitől ritka szekunder szégyenérzet tölti el még a nézőt is.

Las Vegas és a show-biznisz soha nem volt még ennyire reménytelen, Pamela Anderson pedig ennyire szomorú. Már csak ezért is izgalmas néznivaló Az utolsó showgirl, már azok számára, akik nem idegenkednek az ismerősen ható, de azért kísérletező hangulatú művészfilmektől. Csak hab a tortán, hogy Gia Coppola filmje nem él vissza a bizalmunkkal és az időnkkel, 90 percnél kevesebb időben elmondja, amit akar, és utunkra enged. Teszi mindezt úgy, hogy hatást is képes kiváltani, ami tényleg igazi bravúr manapság.

7/10

Az utolsó showgirl című film VOD-platformokon vált elérhetővé február 18-án, többek közt az Amazon prémiumszekciójában.