Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Nem a Breaking Bad találta fel a spanyol viaszt, de Vince Gilligan sorozata tette a napnál is világosabbá, hogy az emberek egyszerűen bolondulnak az olyan történetekért, amelyekben egy egészen átlagos fickó kezd el extrém módon viselkedni és rettegett bűnözővé válni. Persze Walter White-nak az elején és még a későbbiek során is bőven akadtak bénázásai, mellényúlásai. Tagadhatatlanul hasonló sztorit igyekszik most elmesélni, két szerencsétlen flótással a középpontjában az Apple TV+ új szériája, a Dope Thief is, melyre nemcsak a szereposztása miatt érdemes odafigyelni, hanem azért is, mert a március 14-én képernyőre tűzött pilot epizód rendezői székébe a mozis szakma nagy veteránja, egy igazi mesterember, Ridley Scott ült.

A Dope Thief egy iszonyúan feszült, patikamérlegen kimért akciójelenettel indít, ebben látjuk a Brian Tyree Henry által alakított Rayt és a Wagner Moura-féle Mannyt, ahogy először furgonjukból, távcsővel az orrukon vizslatnak végig egy gyanús házat, nem túl barátságos alakokkal a verandán, hogy aztán pisztolyokkal a kezükben letámadják a drogtanyát. Hőseinken van minden, a nyakukból lógó jelvény és a DEA-s kabát üvölti a rosszfiúk felé, hogy itt a vége, a törvény keze lecsapott rájuk. Igazából persze csalókról van szó, két nagyon sanyarú sorban tengődő fickóról, akik

Ridley Scottot mostanában bőven lehet savazni, hiszen a 87 éves, számtalan díjjal kitüntetett, Erzsébet királynő által lovaggá ütött filmes szakember gagyi kosztümös szappanoperát csinált a Gladiátor II-ből, és a picit hasonszőrű Napóleon is lehetett volna jóval élvezetesebb alkotás. A sokak által az Alien-filmsorozat miatt ismert rendező azonban a Dope Thieffel, meglepő módon éppen egy sorozattal javít most nagyot a megcsorbult renoméján.

Ennek az Apple TV+-sorozatnak az első részét öröm nézni, nemcsak a profizmust, hanem az izgalmat és a stílust is csak úgy ontja magából a komor Philadelphiában játszódó sztori. Nyilván a sikerhez kellett az is, hogy a nevelőanyjáért folyton aggódó, a múltján rágódó Ray eljátszását egy olyan remek színészre bízták, mint Brian Tyree Henry, aki az Atlanta című, szürrealista dramedyben is brillírozott Paper Boiként. Aki azt a produkciót nem látta, sürgősen pótolja, mert Twin Peaks, csak rapperekkel, egyike azoknak a gyöngyszemeknek, amiket idehaza kevesen fedeztek fel sajnos maguknak. De haladjunk tovább, a másik főhőst pedig Wagner Moura játssza, a Narcos egykori Pablo Escobarja, a Polgárháború sokat cigiző, szomorú szemekkel néző újságírója, aki most egy, a barátnőjével szebb jövőre vágyó alakot, Mannyt hozza azzal az átéléssel, amit tőle megszoktunk mostanra.

Ami a Dope Thief főszereplői közötti kémiát illeti, Brian Tyree Henry és Wagner Moura szívják egymás vérét, viccelődnek, aggódnak és nagyon menekülnek. Van is mi elől, mert az első részben rögtön balul sül el egy „DEA-akciójuk”, felrobban egy methlabor, többen meghalnak és a botcsinálta kamuügynökök nyomába erednek nemcsak a valódi nyomozók, hanem még egy titokzatos maffiavezér is. Eközben azért hallhatunk remek párbeszédeket is, nem csak az akción, lövöldözésen van a hangsúly, amikor Manny kifejti Raynek, hogy ők amolyan modern Robin Hoodok, magyarázva a bizonyítványt, a törvényszegést, és hogy ők tulajdonképpen a jó cél érdekében vesznek el a gazdagoktól, az önmagában megéri a pénzét.

Mindemellett technikailag is csillog az Apple TV+ sorozata, nagyszerű húzás, hogy a nyomasztó flashbackeket, visszaemlékezéseket Ridley Scott úgy teszi még depresszívebbé, hogy fekete-fehérben prezentálja azokat a nézőknek. Az ötlet a második részre is megmarad, és bár a Dope Thief a második részére kaotikusabb lesz, miután Ridley Scott átadja a rendezői helyet Jonathan van Tullekennek, a pilot direktora olyan erőteljes hangulatot, stílust alapoz meg a produkciónak, hogy öröm nézni a folytatást is.

A Dennis Tafoya regényén alapuló Dope Thiefről üvölt, hogy grandiózus sorozatnak szánták, nemcsak az Apple-logó árulkodik erről, hanem az is lerí, hogy talicskával öntötték Ridley Scott epizódjába a pénzt, ami önmagában 50 millió dollárba került. Az almás cég ugyanis egy teljes várost kibérelt a forgatás miatt, még a tűzoltóságot és a helyi rendőrséget is bérbe vették, s öt kamerás csapattal, összesen 280 emberből álló stábbal dolgoztak vállvetve két héten át a piloton, egy házat ténylegesen felrobbantva. Csak hogy mindenki be tudja lőni, egy átlagos Trónok harca-rész, ha az inflációt most kihagyjuk a képletből, 6 millió dollárjába fájt az HBO-nak. Nem kis különbség ehhez képest az 50 milka.

Nyilván nagy kérdés, hogy kitart-e a lendülete a szériának, de amennyiben a főszereplő duón, a „buddy cop” komédián, de főképp a drámán hagyják a fókuszt, akkor összejöhet egy nagyon erős gengsztersorozat végeredményben.

A Dope Thief kezdése nem túl sok kívánnivalót hagy maga után, a Breaking Badhez képest kevésbé ütőképes, de így is bőséggel az év legkeményebb gengsztersorozatának ígérkezik. Ráadásul ötlet is van benne, ezzel a DEA-cosplay-ezéssel engem már alapból megvettek, még mielőtt leültem volna a tévé elé, így meg, hogy a tényleges végeredmény ennyire profin öntötte rám a feszültséget, izgalmat, pörgést és életfájdalmat, pláne bizakodva álltam fel előle. Még úgy is, hogy Ridley Scott nélkül a második rész már egy picit másolatszagú volt az első epizódhoz képest.

8/10

A Dope Thief első két része magyar felirattal nézhető meg az Apple TV+-on.