Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada
Christoph Waltz Oscar-díjas osztrák színész is szerepet kap a Gyilkos a házban című sorozat 5. évadában – adta hírül az MTI.
A következő évad gyártása jelenleg is tart, egyelőre annyit tudni, hogy az osztrák színész is felbukkan a szériában. Az új évad karakter- és cselekményrészletei azonban egyelőre még nem nyilvánosak. Továbbá azt is bejelentették már, hogy Keegan-Michael Key szintén csatlakozik a színészgárdához. Különböző kategóriákban több Emmy-díjat is kapott a sorozat, a hollywoodi színészcéh (SAG) idei díjátadóján pedig a vígjátékmezőnyben elvitte a legjobb szereposztásért járó elismerést.
Christoph Waltz mindkét Oscar-díját Quentin Tarantino filmjeivel nyerte: 2010-ben a Becstelen brigantyk, 2013-ban pedig a Django elszabadul című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki az elismerést. További fontos filmjei között volt az utóbbi években A Francia Kiadás Wes Anderson rendezésében és Guillermo del Toro Pinokkió című alkotása, míg a Spectre – A Fantom visszatér és a Nincs idő meghalni című James Bond-filmekben ő játszotta Blofeldet.
A Gyilkos a házban című tévésorozat 2021-ben debütált Steve Martin, Martin Short és Selena Gomez főszereplésével. Ők játszották a három lakót, akik ugyanabban a New York-i bérházban élnek, és mindhárman rajonganak a valódi bűnügyekről szóló podcastokért, aztán hirtelen egy gyilkossági ügy kellős közepén találják magukat. A széria harmadik és a negyedik évadában Meryl Streep is fontos szerephez jutott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
16 perce
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
55 perce
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
23 perce
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
Rovataink a Facebookon