Bob Iger, a Disney vezérigazgatója szerint a generatív mesterséges intelligencia egy rendkívül erős technológia, amelyet a vállalat elkezdett használni, de jelezte, hogy a cél egyúttal megvédeni a karakterek és történetek tárházát, valamint a kreatív alkotókat és ügyfeleket – írja a The Hollywood Reporter.
Igert a Disney éves részvényesi gyűlésén kérdezték a technikáról, ahol kifejtette, hogy már most lehetővé teszi a cég számára, hogy hatékonyabb legyen, ugyanakkor óvatosságra intett.
Tekintettel a gyors fejlődésre, óvintézkedéseket teszünk, hogy három dologról megbizonyosodjunk. Az egyik a szellemi tulajdonunk védelme. Másodszor, az alkotóinkat tiszteletben tartjuk, és végül, ügyfeleink igényeit figyelembe vesszük és értékeljük
– mondta a Disney-vezér. Megjegyezte, hogy a vállalat mindig is elfogadta az innovatív technikákat, és egy előre felvett szegmensben bemutatta a Disney Imagineering néhány új technológiáját.
Kiszivárgott egy, a Disney 2025-ös részvényesi gyűlésén bemutatott Alien: Earth-előzetes, mely bepillantást enged a sorozat horrorisztikus világába.
A napvilágra került kedvcsinálóban Babou Ceesay Morrow nevű karaktere egy űrhajó vezérlőjében ül, ahol tudatja a fedélzeti számítógéppel, hogy „a példány kiszabadult”, miközben egy másik legénységi tag könyörög, hogy engedje be. Morrow ellenben megerősíti, hogy a legénység halott, és a hajó a földbe fog csapódni.
A sorozat története 2120-ban, két évvel A nyolcadik utas: a Halál cselekménye előtt játszódik, így kronológiailag ez lesz a franchise legkorábbra visszautazó darabja. A középpontban egy fiatal nő és egy csapat katona áll, akiknek szembe kell nézniük egy titokzatos űrhajó rakományával, mely bolygó méretű fenyegetést hordoz magában.
Hivatalosan is megerősítették, hogy a Bourne-franchise elhagyja az eddig otthonául szolgáló Universal Picturest – írja a Deadline.
A WME képviseli a néhai író, Robert Ludlum hagyatékát, és felügyeli az eladást, a lehetséges vevők közt pedig olyan cégek merültek fel, mint a Skydance, az Apple és a Netflix. A Ludlum-hagyaték filmes jogait jelenleg Captive Entertainment produkciós cég menedzseli, így ez a vállalat is a tárgyalások kulcsszereplője. Ludlum 1980-ban adta ki A Bourne-rejtély című könyvet.
A Disney továbbra is futószalagon szállítja a legnagyobb meseklasszikusok élő szereplős feldolgozásait. Ilyen kezelést kapott mostanában a Pinokkió, A kis hableány, de Mufasa címmel még Az oroszlánkirályhoz is jött egy olyan spin-off, aminek már a híre is fejvakarásra késztette az embert. Ezekben a filmekben Gepettóként bevetette az egeres cég Tom Hankset, rámentek a megdöbbentésre azzal, hogy Ariel eljátszását fekete bőrű színésznőre, Halle Bailey-re bízták, de a popkultúrában betöltött jelentőségüket tekintve így is lelketlen és abszolút megkerülhető filmek kerültek a vászonra.
Nem véletlenül írtam az elején, amit. Élő szereplős Disney-feldolgozásra most már menetrendszerűen olyan élmény lett beülni, mintha egy rideg-hideg gyárban készült terméket tesztelne az ember. Az új Hófehérke-film, amelyet idehaza március 20-án mutattak be, újfent valami hasonló lett. Csak talán még az eddigieknél is rosszabb próbálkozás. Rosszabb, mert a készítők úgy döntöttek, hogy vélhetően a korszellemnek behódolva durván átírják a nagy klasszikust.
A Hófehérke és a hét törpéről, az eredeti rajzfilmről tudni érdemes, hogy ez volt a Disney első egész estés rajzfilmje, a David Hand által rendezett, 1937-es alkotás a Grimm fivérek 53. meséjét dolgozta fel. Ezt szedi most ízekre A csodálatos Pókember 1-2. rendezője és a forgatókönyvet jegyző Erin Cressida Wilson, akinek a legutóbbi értékelhető munkája talán a 2002-es A titkárnő. Azóta az írónő A lány a vonatont leszámítva nem igazán tudott semmi említésre méltót alkotni.
Az új Hófehérke-film az alapjaitól kapja szét a főszereplőt, akit ezúttal a kolumbiai és kelet-európai felmenőkkel rendelkező Rachel Zegler alakít. A sztori 2025-ös verziója már a bemutatása előtt jókora hullámokat kavart a médiában, egyrészt támadták amiatt, mert a 23 éves színésznőnek a mesekaraktertől eltérően kreol a bőre, és nem hófehér, mint ahogy a neve utal rá. Másrészt Zegler sokak fülében szélsőségesen csengő kijelentései is rosszul csapódtak le.
Ökölbe is szorulhatna a kezünk a Miénk lesz a holnap című filmet nézve, de sokszor azon kapjuk magunkat, hogy hangosan nevetünk. A rendező-forgatókönyvíró Paola Cortellesi, aki egyben a főszerepet is játssza, úgy beszél a nőkről a II. világháború utáni Rómában, hogy pontosan tudjuk, szavai a mának szólnak.
Elképesztő az az életöröm, ami egy-egy olasz filmből árad még akkor is, ha amúgy szörnyűségek történnek a vásznon. Most elég, ha csak Roberto Benigni Az élet szép című filmjét idézzük fel, amely egy koncentrációs tábor borzalmait keretezi úgy, hogy a játék, a fantázia, a humor, a szeretet filmjévé váljon.
Paola Cortellesi Miénk lesz a holnap című filmje sem szűkölködik szívfájdító jelenetekben, de ezt úgy mutatja be, hogy miközben ökölbe szorul a kezünk, nem fordítjuk el az arcunkat. Paola Cortellesi – az olasz filmművészet szupersztárja –, aki a film egyik forgatókönyvírója, rendezője és egyben főszereplője is, szokatlan és finom eszközökkel mutatja be azt az időszakot Olaszországban,
amikor a nőknek csak kussolni volt szabad,
a munkájukért nem kaptak annyi pénzt, mint a férfiak, otthon cselédként dolgoztatták őket, és ha becsukódott az ajtó, akkor a feleség – a család, a gyerekek, de még a szomszédság is – biztos lehetett abban, hogy jön a verés. 1946-ot írunk.
Nem a Breaking Bad találta fel a spanyol viaszt, de Vince Gilligan sorozata tette a napnál is világosabbá, hogy az emberek egyszerűen bolondulnak az olyan történetekért, amelyekben egy egészen átlagos fickó kezd el extrém módon viselkedni és rettegett bűnözővé válni. Persze Walter White-nak az elején és még a későbbiek során is bőven akadtak bénázásai, mellényúlásai. Tagadhatatlanul hasonló sztorit igyekszik most elmesélni, két szerencsétlen flótással a középpontjában az Apple TV+ új szériája, a Dope Thief is, melyre nemcsak a szereposztása miatt érdemes odafigyelni, hanem azért is, mert a március 14-én képernyőre tűzött pilot epizód rendezői székébe a mozis szakma nagy veteránja, egy igazi mesterember, Ridley Scott ült.
A Dope Thief egy iszonyúan feszült, patikamérlegen kimért akciójelenettel indít, ebben látjuk a Brian Tyree Henry által alakított Rayt és a Wagner Moura-féle Mannyt, ahogy először furgonjukból, távcsővel az orrukon vizslatnak végig egy gyanús házat, nem túl barátságos alakokkal a verandán, hogy aztán pisztolyokkal a kezükben letámadják a drogtanyát. Hőseinken van minden, a nyakukból lógó jelvény és a DEA-s kabát üvölti a rosszfiúk felé, hogy itt a vége, a törvény keze lecsapott rájuk. Igazából persze csalókról van szó, két nagyon sanyarú sorban tengődő fickóról, akik
úgy döntöttek, ha elég magabiztosan tettetik, hogy a kábszerellenes hivataltól jöttek, előbb-utóbb ők is elhiszik magukról.
Ridley Scottot mostanában bőven lehet savazni, hiszen a 87 éves, számtalan díjjal kitüntetett, Erzsébet királynő által lovaggá ütött filmes szakember gagyi kosztümös szappanoperát csinált a Gladiátor II-ből, és a picit hasonszőrű Napóleon is lehetett volna jóval élvezetesebb alkotás. A sokak által az Alien-filmsorozat miatt ismert rendező azonban a Dope Thieffel, meglepő módon éppen egy sorozattal javít most nagyot a megcsorbult renoméján.
A Netflix dokumentumfilmet készített Joplin város lakóinak tragédiájáról, akik 14 évvel ezelőtt egy veszedelmes tornádóval találták szemben magukat – ám akadt, aki túlélte a katasztrófát.
2011. május 21-én a Missouri állambeli Joplin városának lakói „világvégebulikat” tartottak, hogy együtt várják a hamarosan eljövő apokalipszist. Különleges település volt már a borzalmas tornádó érkezése előtt is, mert más városokkal szemben itt nem gyorsétterem, hanem templom volt minden sarkon.
Azon a tavaszi estén közel ötvenezer ember mulatott a barátaival és szeretteivel együtt, ünnepelvén, hogy még nem jött el a vég.
Hozzá kell tenni, hogy a város az Egyesült Államok kellős közepén, az úgynevezett Tornádó Átjáró kapujában található, ahol azon a napon szinte szüntelenül szóltak a tornádót jelző szirénák. Többnyire nem foglalkoztak vele, mert olykor elkerülte a települést a pusztító szélvihar, míg máskor alig okozott kárt a lakók épületeiben. Másnap napsütéses időben várták többen is a ballagási ünnepségüket, nem számolva azzal, lehet, hogy onnan már nem fognak élve hazajutni. A történetükről most a Netflix készített egy dokumentumfilmet Pusztító vihar címmel.
Május 22-én csurig megtelt a Joplin Gimnázium rendezvényterme, és mindenki a ballagókra volt kíváncsi. Aki nem, az éppen munkába igyekezett, de az amatőr viharvadászok is útnak indultak, mert különös felhőkre lettek figyelmesek az égen. Egyikük elmondása szerint olyan volt, mintha nem lenne pereme a felhőknek, és mivel sejthető volt, hogy ebből hatalmas vihar fog kerekedni, három fiatal a város széléhez, az égi jelenség közelébe autózott.
A dokumentumfilmben többen is úgy emlékeznek vissza, hogy hallották, ahogy megszólalnak a tornádót jelző szirénák, de ettől még nem állt meg az élet. A város határában azonban valami furcsa fogadta a viharvadászokat:
csend volt, nem lehetett madarakat hallani, a szél egyre csak erősödött, és zuhogni kezdett az eső, de a tornádó sehol sem mutatta magát.
Más szemtanúk arról számoltak be, hogy a vihar érkeztével olyan baljós színt vett fel az ég, hogy az utcában csak egy sötét falat lehetett látni ott, ahol az égnek kellett volna látszania. Joplin városára egy különösen veszélyes tornádó csapott le, ami maga előtt tolt egy heves esőzést, így aki belement a zivatarba, nem tudhatta, hogy mögötte egy hatalmas, örvénylő szélviharral találja szemben magát.
Vallásos közösség révén többen is azt hitték, hogy a világvége csapott le rájuk, így volt olyan, aki úgy vélte, beletörődik a sorsába, ha ezzel Isten magához veszi.
De nem vett magához Isten, mert meleg vagyok
– mondta egyikük a dokumentumfilmben, hozzátéve, csak akkor derült ki számára, hogy természeti katasztrófáról van szó, amikor élve és épségben találta az édesanyját.
A vihar elől azonban nem volt menekvés, és a film alapján a legtöbb esélye annak volt a túlélésre, aki nem az otthonában várta meg, hogy lecsapjon a tornádó. A filmben megszólalók közül többen is éttermekben húzták meg magukat, miközben másokat mentettek, így ők óvóhely híján maradtak. A földön fekve próbálták átvészelni a pillanatot, amikor lecsapott a 400 km/h-ás szélvihar az épületekre. Egyikük elmondása szerint olyan érzés volt, mintha valaki homokszóróval verte volna.
A joplini tornádó volt 1947 óta a leghalálosabb volt az Egyesült Államokban. Sok házat, üzletet, acélvázas ipari épületet és nagy méretű járműveket sodort el, köztük nyerges vontatókat és buszokat dobott el több száz méterre. Egy nagy, többszintes kórház alapja és alátámasztó rendszere olyan súlyosan megrongálódott, hogy le kellett bontani. A tornádó a károk felmérése után az EF5 besorolást kapta, ami az Enhanced Fujita-skálán a legmagasabb érték.
A lakók egymáson feküdve és egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a tornádó okozta pusztítást, majd hirtelen egy különös dologra lettek figyelmesek. A szél egyszer csak abbamaradt, csönd ült a városra, és ismét lehetett látni a kék eget – ez volt a tornádó belseje. Néhányan felocsúdva a helyzetből azt hitték, véget értek a megpróbáltatások, majd menekülni akartak az óvóhelyről, ekkor azonban ismét lecsapott a szélvihar.
Joplint a tornádó 48 perc alatt tarolta le, ez idő alatt több mint 4 ezer házat tett tönkre, és 158 ember életét követelte.
A városban nem volt olyan, akit ne érintett volna valamilyen módon a tornádó, akár egy szerettét vagy az otthonát vesztette el. Az örvénylés túlélőinek pedig egy talán még veszedelmesebb csapással kellett szembenézniük.
A Russo tesóknak mostanában nagyon nem megy a filmrendezés. Hiába raktak le olyan filmeket az asztalra, mint a paranoid thrillerbe hajló Amerika Kapitány: A tél katonája, a szuperhősök háborúját elhozó Amerika Kapitány: Polgárháború, valamint a két legjobban becsült Bosszúállók-film, a Végtelen háború és a Végjáték is a nevükhöz fűződik, Anthony és Joseph Russo azóta, hogy egy időre pihentették a Marvelnek való munkát, egymás után hozzák a csalódásokat.
Utóbbiak, mármint Russóék mellélövései közé tartozik a Cherry, melyben Tom Hollandből próbálta a páros kihozni a rosszfiút (sikertelenül), de sorolhatnánk a tényleg szürkére és felejthetőre sikeredett A szürke embert, és bár a Tyler Rake: A kimenekítés 2-nek megvoltak a maga pillanatai, így 2025 tavaszára egyetlen maradandó jelenetét sem tudnám feleleveníteni az akció-blockbusternek. Mondjuk nem csoda, a Netflix-féle tévéfilmgyártás döglődik, elvétve jön csak össze az online videótárnak az egész estés produkciók közül bármi, ami dicséretre méltó lenne.
Március 14-én került fel a Netflixre az Elektronikus állam című robotos, posztapokaliptikus sci-fi, amelytől joggal várt a közönség sokat. Több okból kifolyólag is, egyrészt az alapot annak a svéd művésznek, Simon Stalenhagnak a könyve adta, akinek a munkásságát a Tales from the Loop című elvont sorozat is feldolgozta, másrészt mert az Elektronikus állam nyomtatott verziója, bár kevés szöveg akad benne, vizuális megoldásaival igazi melankolikus, mély, átélhető élményt kínál az olvasónak. Csak hab a tortán, és egyben a nézők arcán csattanó pofon, hogy a Netflix az Elektronikus állam filmváltozatára 320 millió dollárt tapsolt el, ami a Dűne 2-nek a 190 milliós, esetleg Az Alkotó 80 milliós büdzséjéhez képest rengeteg.
Mi több, az Elektronikus állam ezzel a költségvetéssel a 13. legdrágább film, ami valaha készült, és még így is alig-alig emlékeztet filmes alkotásra. Vagy legalábbis olyanra, amit értékelni is lehet.
Az utolsó showgirl után újabb szerepet kapott Pamela Anderson, aki Taika Waititi és Ellen Burstyn mellett játszhat Mundruczó Kornél új, Place to Be című filmjében. A rendező elmondta, hogy nagyon izgatott, hogy ilyen sokszínű stábot sikerült összehoznia.
Mundruczó Kornél a Deadline-nal közölte, hogy sokoldalú színésznőnek tartja Pamela Andersont, és hihetetlennek nevezte legutóbbi szerepét Az utolsó showgirlben. Az egykori playmate-et több díjra is jelölték filmbeli alakításáért.
A Place to be két középkorú ember barátságát követi végig, akik Chicagóból New Yorkba utaznak, hogy hazavigyék elveszett versenygalambjukat. Pamela Anderson a főszereplő lányát alakítja, aki második házassága után végre saját lábára áll. Viszont aggódik anyja visszatérése miatt, de nem akarja őt idősotthonban elhelyezni.
Pamela Anderson legközelebb a Csupasz pisztoly rebootjában lesz látható, amelynek főszerepét Liam Neeson alakítja. Emellett Karim Ainouz filmjében is feltűnik majd. 2022-ben debütált a Broadwayen a Chicago című musicalben, amiért a kritikusok elismerését nyerte el, de legismertebb szerepe a Baywatch című sorozatban volt az 1990-es években.
A Kamaszok, a Netflix március 13-án közzétett drámaszériája nem kertel sokat, rögtön az első, meglehetősen sokkoló percekben azzal indít a történet, hogy felfegyverkezett rohamrendőrök törik rá az ajtót egy mit sem sejtő, kora reggel még éppen ébredező család tagjaira. Apa üvölt, hogy mi van itt, anya is sikoltozik, míg a legnagyobb lány a fürdőszobában térdepel és nyöszörög. A jard azonban nem értük, hanem a 13 éves Jamie-ért jött, akit azzal rángatnak el, és tartóztatnak le, hogy meggyilkolt valakit.
Nem tiszták a körülmények, hogy ki az áldozat, és hogy mégis hogyan követhetett volna el egy ilyen szörnyűséget az Owen Cooper által játszott karakter, aki tényleg úgy fest, mint egy földre szállt angyal, ha a szótárban fellapoznánk az „ártatlanság” szót, konkrétan Jamie arcképét találnánk alatta, illusztráció gyanánt.
A Kamaszok simán lehetett volna egy, a Harlan Coben-thrillerek bántó középszerűsége által kitaposott utat követő sorozat, de a készítők, a This is England-szériákat és a Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarabot író Jack Thorne és a Peaky Blindersből ismert Stephen Graham egészen máshogy gondolták a dolgot. Ők ketten megalkottak egy olyan életszagú, valós időben egyszerre pörgő és lassan hömpölygő drámát, hogy a tévé előtt ülve majdnem rám tört a látottaktól a pánikroham. Pedig én nem öltem meg senkit, és nyilván nem is gyanúsítanak hasonlóval sem.
Bár Robert Pattinson sokak fejében a szomorú fiúként maradt meg az Alkonyat- filmekből, a színész az elmúlt években egyre jobban sorjázza a szélsőségesebbnél szélsőségesebb alakításokat, hogy bizonyítson (szerencsére több sikerrel). Sokszor komoly színészi kihívások elé állítja magát, de ebből fakadóan az is megesik, hogy egyszerűen túlgondolja a feladatot, amivel a frászt hozza a környezetére. Most is ez történt.
Robert Pattinson sok filmben tűnt fel mostanában, lassan pedig képes lesz teljesen levetni magáról az Alkonyat-bélyeget. Nemrég a Mickey 17-ben bizonyított, korábban A világítótoronyban állította magát kihívás elé, most pedig a The Drama című filmben fog feltűnni, ahol Zendayával játszik együtt.
Bár egy (a hírek szerint) jó hangulatú, romantikus filmdrámáról beszélünk, a színész ezt sem bízta a véletlenre. Analitikus módon közelített, soronként elemezte karakterét, minden megmozdulásába igyekezett beleépíteni egy másik személy elmúlt harminc évét, de akadt egy jelenet, amivel egyáltalán nem boldogult.
Az Apple TV+ megújította a Ted Lasso című sorozatot annak negyedik évadára. A főszereplő ezúttal is Jason Sudeikis lesz, aki visszatér a futballedző karaktereként. A castingok elkezdését hivatalosan még nem erősítettek meg – számolt be róla a Variety.
Jason Sudeikis szerint a mai világban fontos, hogy „nézzünk körül, mielőtt ugrunk”. Az edző ezt a gondolatot szeretné megtanítani csapatának, az AFC Richmondnak.
Az Apple Original Film és a Warner Bros. közös produkciójának napvilágra került az első, hosszú kedvcsinálója, amelyben az intenzív versenyek mellett a történetbe is betekintést nyerhetünk.
A főszerepben Brad Pitt alakítja a fikciós karakter Sonny Hayest, egy korábbi Forma–1-es csodagyereket. A balesetet szenvedő egykori nagy reménység 30 évvel később alkalmi bérversenyzőként tengeti életét, mígnem régi csapattársa, Ruben Cervantes (Javier Bardem) meggyőzi, hogy térjen vissza a sportba. Sonny összeáll az ambiciózus újonc Joshua Pearce-szel (Damson Idris), ám a két eltérő egyéniségnek össze kell dolgoznia, ha közös sikereket akarnak elérni.
Az Oscar-díjas sztárok mellett, mint Brad Pitt és Javier Bardem, olyan nevek tűnnek fel, mint Kerry Condon, Kim Bodnia, Tobias Menzies, valamint a sport hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton.
A Top Gun: Mavericket is jegyző Joseph Kosinski valós helyszíneken forgatott a stábbal, és a lehető leghitelesebb ábrázolásmódra törekedett. Az F1 minden idők egyik legdrágább alkotása, több mint 300 millió dollárba (110 milliárd forintba) került. A filmet június 26-tól láthatjuk a mozikban.
Charlie Brooker 2011-ben indult antológiasorozatának hírneve noha némileg megkopott az utóbbi két, gyengébbre sikerült évad során, a rajongók továbbra is tűkön ülve várják az újabb epizódokat.
A széria történetében most először kap folytatást egy korábbi epizód, ugyanis a negyedik évad USS Callister című részének történetét továbbviszik. A főhős, Cristin Milioti újra Nanette Cole bőrébe bújik, akit főnöke, Robert Daly (Jesse Plemons) egy videójátékba kényszerített, hogy aztán kihasználja és kiélje a vágyait. A hatfelvonásosra tervezett hetedik évad többi epizódjáról egyelőre nincs hivatalos szinopszis, de a színészgárda mindenképp bizakodásra adhat okot.
Feltűnik többek közt Will Poulter, Awkwafina, Peter Capaldi, Emma Corrin, Paul Giamatti, Chris O’Dowd és Issa Rae is.
A Black Mirror a brit Channel 4 csatornán debütált 14 évvel ezelőtt, majd a harmadik évadtól a Netflix vette át. A sorozatot 15 Emmy-díjra jelölték, amelyből hatot meg is kapott, többek közt a már említett USS Callister epizódért. A hetedik évad április 10-től nézhető a Netflixen.
Louise Courvoisier rendezőnő a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be első nagyjátékfilmjével, a Boldogok a sajtkészítőkkel, és rögtön el is nyerte az Un Certain Regard szekció ifjúsági díját. A film autentikus, helyi karakterekkel kelt életre egy Burgundia festői vidékén játszódó felnövéstörténetet.
A franciák szeretik a vidéki világot és életérzést, holott csupán két százalékuk foglalkozik mezőgazdasággal. Állítólag azért, mert a vidék problémái és nehézségei olyannyira érdeklik a városokban élő franciákat, hogy szinte már azonosulnak velük. A Boldogok a sajtkészítők című másfél órás filmben Louise Courvoisier rendező a fiatal gazdákra összpontosít, miközben saját tapasztalatait is belerakta a produkcióba, hiszen ezen a környéken nőtt fel.
A Boldogok a sajtkészítők újabb remek példa arra, hogy nem kellenek speciális effektek, szupersztár színészek és 10 millió eurós büdzsé ahhoz, hogy egy film működjön. Elég valódinak, őszintének és lazának lenni, és minden klappolni fog.
Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmjét 2025. február 14-én, telt ház előtt mutatták be a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, ráadásul a kiemelkedő, 21:30-as idősávban. A másfél órás alkotást a magyar és külföldi kritikusok is méltatták. A film magyarországi sajtóvetítését március 11-én tartották, a közönség pedig március 20-tól láthatja az alkotást a hazai mozikban.
Mit tenne, ha gyermeke súlyos balesetet okozna, és ön lenne az egyetlen szemtanú? A Minden Rendben film tragédia egy nemrég megözvegyült apáról, Sándorról (Hajdu Szabolcs), aki súlyos morális dilemmába keveredik. Döntenie kell, hogy vállalja-e az igazság terhét és Dénes (Sáfrány Ágoston) életét romokba döntő következményeket, vagy hazudja-e el a tettet, ami a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre. Apai ösztönei utóbbiba hajszolják bele.
Ayo Edebiri szerint Elon Musk nemcsak egy „duplán Sieg Heil-os fasiszta, hanem egy idióta is”. Az amerikai színésznő ezért kelt ki az Instagram-oldalán a Tesla-vezér ellen, mert Musk még hetekkel ezelőtt arról posztolt, hogy A Karib-tenger kalózai rebootjában Edebiri váltja Johnny Deppet, tehát ő alakítja majd Jack Sparrow kapitányt. A techmilliárdos akkor azt is írta, hogy a „Disney szar”, de később a bejegyzést törölte az X-ről.
A mackó című sorozat sztárja elmondása szerint sokáig nem is foglalkozott az esettel, de annyi fenyegetést kapott Elon Musk posztja után, hogy kénytelen volt megszólalni.
Emlékszem, egész életem legőrültebb halálos fenyegetéseit és rasszista szidalmait kaptam. Nem tudom, hogy az első helyen vannak-e, de a top 3-ban egészen biztosan. Egy olyan film kitalált rebootja miatt, amiről még csak nem is hallottam
– írta Edebiri a közösségi médiás felületén.
Bár a Donald Trump egyik jobbkezeként működő techmilliárdos filmmel kapcsolatos információi semmilyen forrásra nem hivatkozik, a The Hollywood Reporter megjegyzi, valóban vannak tervek, ötletek Jack Sparrow történetének folytatására. A szaklap szerint Jerry Bruckheimer, A Karib-tenger kalózai-filmek producere korábban már felvetette a lehetőségét a rebootnak, egy teljesen új szereplőgárdával.
dude ☹️☹️ pic.twitter.com/JWLPCBBQJf
— soar ! (@soaraess) March 11, 2025
A Yellowjackets című thrillersorozatban meglett volna a potenciál arra, hogy épkézláb feldolgozása legyen a William Golding által jegyzett A legyek urának, csak éppen tinilányokkal mint főszereplőkkel. Ám a showrunnerek (Ashley Lyle és Bart Nickerson párosa) egy néhány fokkal komplexebb történet mellett döntöttek.
Ennek következményeként kaptuk meg a csak lányokból álló focicsapat tragédiáját a kilencvenes évekből, akiknek a repülőgépük valahol Kanadában, a végtelen erdők felett meghibásodik és lezuhan. Illetve a mában láthattuk a már felnőtt túlélőket, akik visszatérve a társadalomba, megpróbálták maguk mögött hagyni a borzalmakat. Többek között azt, hogy emberevő, kannibál szektát alapítottak, amolyan gittegylet jelleggel, és egymást is vadászták azért, hogy élve megérjék, míg befut a felmentő sereg.
A tengerentúlon a Showtime-on, idehaza a SkyShowtime-on látható szériában egy évadnyi szusz bőven lapult, és az elején élvezet volt nézni, ahogy az alapból nem makulátlan leányzók egyre mélyebbre süllyednek az őrületben. Bár a jelenkor inkább emlékeztetett valami Született feleségek-másolatra, még ezt is megbocsátotta az ember. Köszönhetően annak, hogy bár kellett hozzá némi jóindulat a néző részéről, bele lehetett látni a Yellowjacketsbe, hogy a Lost szellemi örököse.
Aztán a második etapra úgy összeomlott az egész, hogy a Született feleségekből inkább Barátok közt lett, a szappanoperás fordulatok, a túlerőszakolt misztikum uralkodott el a sorozaton, és a többség az újabb tíz rész után ott állt, hogy azonkívül, hogy a Juliette Lewis-féle Natalie-t egészen erőszakosan, ámbár dramaturgiai szempontból végtelenül bénán megölték, más jelentős eseményre nem is lehetett emlékezni.
A Disney 2002-es animációs filmje, a Lilo és Stitch új életre kel az élő szereplős feldolgozásban, amelynek napvilágot látott első, teljes előzetese. A friss kedvcsináló bepillantást enged a hawaii szigeteken játszódó történetbe.
A főhős Lilo, egy szeretetéhes árva, aki egy este hullócsillagot lát az égen, és azt kívánja, hogy végre találjon egy igaz barátot. Másnap különös, kutyaszerű lényre bukkan, amiről kiderül, hogy egy elszabadult földönkívüli kísérlet, és egyetlen célja, hogy pusztítást okozzon. Stitch egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki új családjával, és természetesen folyamatosan bajba keveri magát, illetve környezetét.
A filmet Dean Fleischer Camp (Marcel, a lábbelis csiga) rendezi, a főszereplők között első szerepében láthatjuk Maia Kealohát (Lilo), valamint feltűnik Sydney Agudong (Nani), Zach Galifianakis, Billy Magnussen és Tia Carrere is.
A március végén érkező Hófehérke újragondolás után a május 22-én mozikba befutó Lilo és Stitch lesz a második idei élőszereplős Disney-feldolgozás.
Kiakasztóan vicces sorozat, amely nem átall a Gemstone-família devianciáiba nyakig belemászni, de hát ez abból a szempontból sem meglepő, hogy az író-társrendező-executive producer-főszereplő, avagy Az erényes Gemstone-ék atyaúristene nem más, mint Danny McBride. A 48 éves humorista pedig mindig is híres volt arról, hogy bátran provokálta a nézőket. Elég megemlíteni a készítő 2009-ben indult, mostanra kultikusnak számító szériáját, az Eastbound & Downt, mely a világ legbunkóbb exsportolóját, Kenny Powerst hozta el nekünk. De a Kib*zgatóhelyettesek se volt kutya, amelyben egy amerikai középiskola igazgatói pozíciójára hajtott a nem túl alkalmas Danny McBride-féle Neal Gamby és a Walton Goggins által játszott Lee Russell.
Március 10-én startolt el a Maxon Az erényes Gemstone-ék negyedik évada, amely egyben az utolsó is lesz, a premier kapcsán egy Zoom-kerekasztalos beszélgetés keretein belül ültünk le a tapló humor koronázatlan királyával, a Jesse Gemstone-t alakító Danny McBride-dal, és tettünk fel neki pár kérdést.
McBride pályafutásának egyik mozis állomásával, a Trópusi viharral indítottunk, mely kapcsán azt kérdeztük a szakembertől, egyetért-e a film rendezőjével, Ben Stillerrel, aki nem is olyan rég mondta egy nyilatkozatában, hogy az a vígjáték annyira vad, hogy a 2020-as években már lehetetlen lenne, hogy bárki megcsinálja.
Erre Danny McBride a következőképp reagált az Indexnek: „A Trópusi vihar nem biztos, hogy el tudna készülni manapság, de legfőképp azért, mert olyan sokba kerülne, hogy annyi pénzt a jóisten se tudna kicsengetni érte. Annak idején, amikor az Eastbound & Downt megcsináltuk, azt a sorozatot se kérte senki. Amikor kijött, legalább annyi negatív visszajelzést hozott, mint amennyi pozitívat. Sok harcot kellett megvívnom azért, hogy egy olyan kedvelhetetlen karakter állhasson a középpontban, mint Kenny Powers”.
McBride szerint a z embernek kell, hogy egyfajta étvágya legyen ahhoz, hogy a Trópusi viharhoz és az Eastbound & Downhoz hasonló vígjátékokon dolgozzon. Amikor pedig valami ilyesmit csinál, készen kell állnia arra, hogy kitolja a határokat. „Hogyha pedig hatást váltunk ki az emberekből, történetesen tapló humorral, akkor ne csodálkozzunk, ha ellenhatást, ellenérzéseket is kiváltunk olykor”.
James Cameron eredeti terve az volt, hogy a 2009-es Avatart három további felvonással folytatja, ám amikor ő és az írói stábja belevágott a történet kidolgozásába, az túl telítettnek bizonyult – írja az Empire.
A rendező elmondta, hogy A víz útja címre hallgató második filmhez tervezett sztorit vitték tovább, hogy különálló darabként állja meg a helyét. Ebből született meg a harmadik rész, a Fire and Ash.
Rengeteg mindent akartunk belepakolni a második filmbe. A sztori nagyon gyorsan pörgött, és nem mélyítettük eléggé a karaktereket. Szóval úgy voltam vele, hogy ezt fel kell osztani. Emiatt aztán a harmadik film egy kicsit hosszabb is lesz, mint a második
– mondta James Cameron.
Az Amazon egyelőre nem adott ki túl sok információt arról, hogy a világhírű 007-es karaktere hogyan fog fejlődni a jövőben, azt azonban leszögezték, hogy „a kém nem fog nemet vagy nemzetiséget váltani” – írja a Deadline.
Ahogy azt korábban megírtuk, miután az Amazon megvásárolta az MGM stúdiót, hozzá kerültek a James Bond-filmek terjesztési jogai. A cég aztán megegyezett Barbara Broccoli és Michael G. Wilson producerekkel egy közös vállalat létrehozásáról, melynek értelmében a korábbi döntéshozók hátrébb lépnek, a teljes kreatív kontroll pedig innentől az Amazon MGM Studiosé.
Az utolsó Bond-film a 2021-es Nincs időnk meghalni volt, amelyben Daniel Craig ötödik alkalommal játszotta a 007-es szerepét. Barbara Broccoli nem sietne azzal, hogy utódot találjon a főszereplőjének, ám korábban több alkalommal is kreatív nézeteltérésbe keveredtek a stúdióval.
A sorozat, mint ismert, egy apokaliptikus zombis Sony PlayStation-játékon alapul, ennek megfelelően sok szörny, erőszak és akció van benne – írja a Variety.
Az új évad bizonyos mértékig követi a játék folytatásának cselekményét. A főszereplők, Joel és Ellie egy wyomingi kisvárosban, Jacksonban találtak menedéket. Ellie-t látjuk egy üres épületben settenkedni. Joel a testvére, Tommy kisfiával, Benjaminnal beszélget, aki közli, hogy a kerítésen túl szörnyetegek vannak.
A Mickey 17 című, a magyar mozikban március 6-án bemutatott új sci-fi egészen bizarr módon indít. Egy jeges, számunkra ismeretlen, Nilfheim nevű bolygón járunk, ahol egy hangosan pánikoló, szakadékba esett fickó, Mickey (Robert Pattinson) éppen az életéért küzd. Aztán megjön bajtársa, Timo (Steven Yeun), és az arcába röhög a haldoklónak, mondván, ne aggódjon, úgyis újra ki fogják nyomtatni. És amúgy is, mondja már meg: milyen érzés meghalni?
Ez, mármint hogy milyen érzés meghalni, visszatérő gagként jön elő újra és újra az előttünk álló nagyjából 130 perces játékidő alatt. Hősünkről, Mickey-ről tudni kell, hogy nem csak abban a tekintetben nem hétköznapi fickó, hogy szerte a galaxisban nem lehet nála nagyobb szerencsétlenséget találni, hanem mert ráadásként egy Eldobhatót ismerhetünk meg általa. Egy olyan, a Földön eladósodott földönfutót, aki a maffiózók elől menekülve inkább munkát vállalt egy kolonizáló hajón. Ahol biza ő a legalja, akit a legveszélyesebb, leghalálosabb küldetésekre küldenek ki. Hogy aztán szemétből, moslékból és egyéb nyalánkságból megalkotva, egy különleges nyomtató segítségével lényegében klónozzák. A film címében a 17-es erre utal, Mickey már a 17. újranyomtatásánál tart, amikor is a már említett bolygón valami olyasmi történik, amire senki nem számít. Pattinson karaktere nem hal meg, az űrhajón mégis újranyomtatják, így kettő lesz belőle.
Kaotikusan hangzik, és nagyjából ez a legtalálóbb jelző a Mickey 17-re, amelynek a sztorijához hiába adott alapot az Edward Ashton által írt, 2022-ben megjelent Mickey 7 című regény, valahogy a dél-koreai író-rendező, Bong Joon-ho nem talált rajta fogást. Pedig minden adott lett volna az átütő sikerhez, az Élősködők három Oscar-díjas direktora mégsem tudta úgy megugrani a feladatot, hogy a Mickey 17-nek eleje, közepe, vége legyen.
Először Fóton találkoztam Kádár L. Gellérttel, és ennek is már két éve. Ott építették meg ugyanis Nándorfehérvár erődítményét, ott forgatták az 1456-os ostrom televízós sorozatába szánt csatajeleneteket. A Hunyadi-sorozat, a tíz rész azóta elkészült, az első két részt ma este vetíti a TV2. A televíziós sorozat főszereplőjével ezúttal a díszbemutatón beszélgettünk, ez most csupán villáminterjú Kádár L. Gellérttel. Majd készül rendes is.
Már ott, Fóton láttam, hogy a film készítői, a rendezők, a producerek miért mondták azt, hogy amikor a castingon meglátták a kovásznai születésű és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán tanult aspiránst, szinte azonnal tudták, hogy megtalálták azt, akit a Hunyadi-sorozat főszerepére kerestek.
Annak bizonyára van némi szimbolikája, hogy Kádár L. Gellértre Erdélyben találtak rá (Hunyadi János hadvezér és Magyarország első kormányzója Kolozsváron született – talán – 1407-ben vagy 1409-ben), hiszen János apja, Vajk nem sokkal fia születése után vagy éppen akkor lett Hunyadvár birtokosa.
Már ott, Fóton látszott, hogy szép szál ember az is, aki most a sorozatban Hunyadi Jánost alakítja, és a furcsa csak az volt, hogy a középkor egyik legkeményebb katonája, vagyis Kádár L. Gellért mosolyog. Ugyanez a mosoly ült az arcán most is, amikor a Hunyadi-sorozat gálavetítését követően megkérdeztem tőle, hogy ez a szerep, ami őt néhány évvel ezelőtt megtalálta, mire tanította. Így felelt:
Ha az élet bármit úgy ad vissza, hogy azt bizonyítja be, hogy valami nem lehetséges, akkor azon nagyon el kell gondolkodnom, és bármennyi is nehéz beismerni, hogy az életemért csakis én vagyok a felelős, a helyzetemen, az életemen csakis én tudok változtatni. Csakis az akaraterőm és hitem az, ami abban segít, hogy elérjem a céljaimat, s hogy előrébb tudjak lépni. Nekem ezt tanítja, ezt tanította Hunyadi János.
„Már 100 ezer nézője van a Hogyan tudnék élni nélküled?-nek Romániában” – írja a produkció a hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztjában. Hozzáteszik, magyar film eddig még sosem hozott hat számjegyű nézőszámot a romániai mozikban. „A január 17-i premier óta pontosan 7 hét telt el, mely során 3 héten keresztül ott voltunk a top 3 legnézettebb film között, egy hétig vezettük is a sikerlistát.”
Az HBO feltehetően megtalálta a jövőbeli McGalagony és Piton professzort a közelgő Harry Potter-sorozatához – írja a Deadline.
Az Oscar- és Emmy-jelölt Janet McTeer jelenleg tárgyalásokat folytat a csatornával az esetleges szerződésről. A színésznő mindössze néhány évvel fiatalabb (63 éves), mint amikor a néhai Maggie Smith megkapta a filmes franchise szerepét 2001-ben.
Ezzel szemben a Piton professzor karakterére kiszemelt Paapa Essiedu még csak 34 esztendős, az ő esetében a csatorna vezetői ragaszkodtak a tanár „kanonikus” életkorához, ami 31 évet jelent. Essiedu neve már korábban felmerült Piton kapcsán, most azonban úgy tűnik már csak a formalitások vannak hátra, és hivatalosan is magára öltheti a Mardekár-ház vezetőjének jelmezét.
A Rokonszenvedés (A Real Pain) című amerikai–lengyel filmről szóló kritika nem születhetett volna meg a kiváló színész, Jesse Plemons nélkül. „Mi van? Nem is játszik a filmben! Mi köze van neki ehhez?” – mondhatná magában vagy hangosan az olvasó, és joggal. A válasz már-már mesebeli. A recenzens egy belvárosi krimóban futott össze (véletlenül) a világsztárral, aki egy meggypálinka után ellentmondást nem tűrő magabiztossággal közölte, hogy az elmúlt esztendő egyik, ha nem a legjobb alkotása a Rokonszenvedés. Szakember, tehát hittem a sztárallűröktől mentes Plemons ítéletének, azonnal megnéztem Jesse Eisenberg moziját, amint lehetőségem nyílt rá. Igaza volt, tényleg remek produkció. Remélem, Jesse Plemons sem csalódott az én ajánlatomban, a nagyszerű magyar dokumentumfilmet, a KIX-et látva pedig azt gondolja, 1-1, kvittek vagyunk.
Az alaptörténet szerint két unokatestvér, David (Jesse Eisenberg) és Benji (Kieran Culkin) teljesen ellentétes személyiség, ennek ellenére együtt vágnak neki egy lengyelországi túrának, hogy adózzanak szeretett holokauszttúlélő nagymamájuk emléke előtt. „A kaland nem várt fordulatot vesz, amikor családjuk viszontagságos történetében elmerülve a köztük lévő, régre visszanyúló feszültség is felszínre tör.”
A Jesse Eisenberg által írt és rendezett alkotást nézve kezdetben azt hihetjük, hogy a holokauszt és annak elképesztő borzalmai, az utódokban élő transzgenerációs trauma okozta problémák lesznek a produkció fókuszában, de a cselekmény kibontakozásával párhuzamosan be kell látnunk, hogy az említettek csak különös súlyú hátteret adnak a történéseknek. De fontos hátteret, rámutatva a túlélők kivételes bátorságára, hogy a legméltatlanabb helyzetből is fel lehet állni, valamint az áldozatok értelmetlen halálára.
Bevallom, kicsit beleborzongtam, amikor láttam, hogy az új Daredevil-sorozat azzal kezd, hogy a jól ismert trió, Matt Murdock (Charlie Cox), a legjobb barátja, Foggy Nelson (Elden Henson) és a vak ügyvéd egykori szívszerelme, Karen Page (Deborah Ann Woll) kilépnek New York utcáira, hogy egy nehéz, munkával töltött napot a közeli kocsmában ünnepelve vezessenek le. Beleborzongtam, mert 2018 novembere óta közel hét év telt el. Ekkor esett meg, hogy a Netflix három évad után elkaszálta az eredeti Daredevilt, valamelyest megoldatlanul hagyva a szuperhős és a Kingpin néven ismert, civilben Wilson Fiskként emlegetett, Vincent D’Onofrio által játszott maffiavezér konfliktusát.
A Daredevil anno nagy szám volt, a Netflixen egész miniuniverzum épült köré, a Jessica Jones, a Luke Cage, az Iron Fist, a Defenders és végezetül a Punisher egymásba fűződtek. A realisztikusra szabott, kisebb léptékű, de annál feszültebb „daredevilverse-t” ugyanakkor, miután szépen egymás után lelőtték az összes szériát, egészen a 2021-es Pókember: Nincs hazaút című mozifilmig nem láttuk viszont. Ekkor kezdtek visszaszivárogni a sokak által imádott, parlagon hagyott karakterek, például Matt Murdock, aki előbb a Tom Holland-féle Peter Parker védőügyvédjeként bukkant fel, majd a She-Hulkban a címszereplővel szűrte össze a levet, és verekedett egy rövidet az Echóban, de az öblös hangú, nagy termetű Wilson Fisk is beköszönt a megkérdőjelezhetőre sikeredett Echo első évadában, valamint a Hawkeye című sorozatban.
Az, hogy az új, a Disney+-on az első két részével március 5-én bemutatott, Daredevil: Újjászületés ebben a formában megvalósulhatott, szinte csodaszámba megy. Az eredeti készítőgárda ugyanis már négy epizódot megcsinált a szériából, amikor a Marvel Studios fejesei rájöttek, hogy nem a legjobb az az irány, amit belőttek, és vélhetően a végeredményt egyöntetűen utálni fogja a közönség. Fogták tehát magukat, és új showrunnernek behozták azt a Dario Scardapane-t, akinek író-producerként oroszlánrésze volt a Punisher sorozat sikereiben is, mellé pedig egy, az MCU-ban már bevált készítőpárost, a Holdlovagon és a Lokin közreműködő Justin Bensont és Aaron Moorheadet igazolták le azzal a céllal, hogy
a Daredevil: Újjászületést ezek a szakemberek ruházzák fel olyan elemekkel, amelyek a netflixes Daredevil kvázi folytatásává teszik a szériát.
Milyen jól tették, hogy így döntöttek, mert az eredeti tervek szerint Matt Murdock a negyedik részig (!) magára se öltötte volna szuperhősruháját, az átírások és újraforgatások után azonban megkaptuk úgy összességében a tévés Daredevil egyik legbrutálisabb, legmegrázóbb és nem utolsósorban sorsfordító jelenetsorát. Egy olyan tragédiát, amely a főszereplő világát teljes egészében összedönti, köszönhetően annak, hogy a harmadik évad főgonosza, Dex Pointdexter (Wilson Bethel) is váratlanul beállít a már említett partizós estén, és meggyilkolja a Matthez egyik legközelebb álló embert.
Már elérhető a készülő új Bambi: The Reckoning című film előzetese, amelyben a Disney szeretett kis szarvasa felnőtt, és a Variety fogalmazásában „teljesen megvadul”.
Egy nagyon csavaros változata lesz ez Bambi már ismert történetének, mivel nem csupán gyászolni fogja anyja halálát, hanem halálos tombolásra indul az erdőben, hogy bosszút álljon. A kicsi, aranyos állatból egy mutálódott, hatalmas és egy sor éles, félelmetes foggal rendelkező vadállat kerül majd a képernyőkre.
Óriási agancsaival autókat dobál a levegőbe, belerohan az egyébként kedvesnek tűnő vidéki házakba, valamint nyaraló családokat üldöz. Vérből és marcangolásból nem lesz hiány, de még egy lefejezés is várható az egyik jelenetben.
A film Dan Allen rendezésében készül, s olyan szereplőkkel találkozunk majd benne, mint Roxanne Mckee, Tom Mulheron és Nicola Wright. A film producerei Scott Cahmbers és Rhys-Frake Waterfield, a nevükhöz fűződik a Micimackó: Vér és méz, valamint a Peter Pan's Neverland Nightmare című filmek készítése.
Továbbá – önálló filmje után – Bambi csatlakozik majd Jagged Edge alacsony költségvetésű horrorfilmjéhez, a Poohniverse: Monsters Assemble című alkotásához, amelyben Micimackó, Pán Péter, Csingiling, Tigris, Malacka és Csipkerózsika mellett fog szerepelni. Ennek a készítése 2025 nyarán fog kezdődni.
A Bambi: The Reckoning bemutatóját 2025 nyarára tervezik.
Rovataink a Facebookon