Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHolokausztfilmmel vezet az út az Oscarhoz
További Cikkek cikkek
1. Mickey Rourke beszéde
Mickey Rourke nem mondhatta el beszédét, mivel nem nyerte meg a várakozások ellenére a legjobb színésznek járó díjat. Sean Penn melegaktivistaként lépett fel a kötelező 45 másodpercben a díj átvételekor, de Rourke-ot nem lehetett megállítani, 6 percig nyomta fuckolások között a szombati Spirit-díjátadón, miután lecsókolta a rendezőt, Darran Aronofskyt. Először Eric Robertsről beszélt, és leszúrta a filmeseket, hogy tizenöt éve nem adnak neki esélyt, hogy bizonyítsa, mit tud. Majd a Jurassic Parkban és a Lynch-filmekben szereplő Laura Dernt kezdte el verbálpettinggel szórakoztatni, majd a halott kutyájának is üzent. Mikor nem jutott eszébe, hogy kinek kell megköszönnie még bármit is, akkor a közönség beüvöltötte A pankrátorban sziptíztáncosnőt alakító, Oscar-díjas Marisa Tomei nevét is. Ez az ember fantasztikus.
2. Kate Winslet tudta
Kate Winslet öt jelölés után végre megnyerte az Oscar-díjat. A tudatos karrierépítést figyelhetjük meg a színésznőnél, aki saját maga játszotta karakterként a Futottak még (Extras) című sorozat egyik epizódjában a filmforgatáson áhítatosan imádkozik a csapóig, majd felállva kiönti a dühét a statisztáknak. Elárulja, csak azért vállalta el A holokausztról szóló filmben az apácaszerepet, mert ha a holokausztról forgat, akkor garantált az Oscar-díj. "Négyszer jelöltek, de egyszer sem kaptam meg. Az egész világ azt kérdezi, miért nem kapott Oscart még Kate Winslet" - mondja a színésznő, aki A felolvasóban egy háborús bűnökkel terhelt volt náci nőt alakít.
3. Philip Seymour Hoffman titkos sapkája
Az Oscar-díj egyik fontos kérdésévé vált, hogy miért viselt fekete sapkát Philip Seymour Hoffman. A szombati Spirit-díjátadón is ugyanebben jelent meg, így kénytelen volt válaszolni. A Jack Goes Boating című film forgatására valami egészen hülye hajat kértek tőle, és inkább a sapkáján röhögjenek, mint a haján, mondta.
4. Hugh Jackman énekel és táncol
Az idei gála legnagyobb ötlete Hugh Jackman volt, aki rögtön az elején bizonyította három, eddig kevésbé ismert erényét: vicces volt, táncolt és énekelt. Az pedig bravúros volt, ahogy a gazdasági válság miatt minimális barkácsdíszletek között bemutatta az idei év legjobb filmjeit.
5. Hinni a varázslatban
A legrövidebb és legszebb köszönőbeszédet a Man on Wire című dokumentumfilmet jegyző Phillippe Petit mondta el, aki a feleségétől kapott egy érmét, majd azt eltűntette és visszavarázsolta: "Higgy a varázslatokban." Majd fogta a szobrot, az állára tette, úgy egyensúlyozott. Petit egy dróton sétált át két New York-i torony között, ebből készült a film.
6. Ben Stiller a leszedált Joaquin Phoenixként
Ben Stiller lepusztult, rendezésről álmodó színészként jött ki a színpadra, ugyanis Joaquin Phoenixnek adta ki magát, aki David Letterman showműsorában fakadt ki, és beszélt arról, hogy felhagy a színészettel.
7. Az elmeháborodott Christian Bale
A szombati Spirit-díjátadón a legjobb dokumentumfilmet Batman és Joaquine Phoenix adta át. Christian Bale nem régen borult ki a Terminator forgatásán, ahol egy stábtag borította ki a színészt. Phoenix pedig nyugdíjazná magát.
8. Jennifer Aniston vs Angelina Jolie
Szegény Jennifer Aniston Jack Blackkel adott elő vicces felvezetőt, amikor meglátta az első sorban ülő Angelina Joliet és Brad Pittet. A műsor rendezője ráadásul bevágta a poénokon mosolygó Joliet, és ezután végképp rossz kedve lett Anistonnak.
9. A Gettómilliomos gyerekek
A tíz jelölésből nyolc Oscart nyert meg Danny Boyle Indiában forgatott filmje, aminek főszereplőit elhozták a gálára. A gyerekek mindennek nagyon örültek, gyűjtötték az autogramokat, imádták a rendezvényt, és mivel az egész este róluk szólt, ezt nem csodáljuk.
10. Sank you
Végül szeretnénk megosztani annak a japán rendezőnek az örömét, aki a La Maison en Petits Cubes című Oscar-díjas animációs kisfilmet rendezte. Sank you.