Dühöngő nagyi verte az Oscar-díjasokat

2009.02.23. 11:31 Módosítva: 2009.02.23. 12:36
Nem rohanták meg az Oscar-jelölt filmek vetítéseit a díjátadó előtt az amerikaiak. Egyedül a végül nyolc díjat bezsebelt Gettómilliomos tartotta magát az első tízben, a csúcson a börtönbe zárt fekete nagymama végzett.

Pályája legjobb nyitását érte meg Tyler Perry, aki a Madea Goes to Jail című vígjátékkal az első hétvégén 41,1 millió dollárt kaszált Amerikában, írja a Reuters. A filmben a 39 éves rendező játssza a címszereplő nagyit, akit a Családi gubancokból már ismerhetünk. Madea ezúttal börtönbe kerül, mert nem tudja a dühét féken tartani. Ez egyben a Lionsgate stúdió legnagyobb eddigi sikere is, korábban a Fűrész 3-al értek el 33,6 millió dolláros bevételt egy hétvége alatt.

Nagyi börtönbe vonul
Nagyi börtönbe vonul

A toplista második helyére ugrott fel Liam Neeson túszejtős thrillere, a Taken, ami most 11,4 milliót hozott, és az összbevétele már 90 millió felett jár. A Neil Gaiman könyve alapján készült Coraline című animáció a harmadik helyen állapodott meg 11 millióval. A Nem kellesz eléggé című romantikus vígjáték, amit nálunk ezen a héten mutatnak be, ezúttal 8,5 milliót hozott.

Leszakadóban az Oscar-jelöltek

Tizenötödik hete tartja magát az első tízben a Gettómilliomos, ami vasárnap este nyolc Oscart nyert. Danny Boyle filmje most 8,1 millióval az ötödik helyen áll, és eddig már 70,1 millió bevételt hozott.

Nem dicsekedhet ilyen jó eredménnyel az Oscar-átadó többi szereplője. A karácsonyi bemutató óta leeresztett a Benjamin Button különös élete, amit a tizenhárom jelölésből a sminkért, az effektekért és a díszletért díjaztak. Most az első húszba is csak épphogy fért be az 1,2 milliós bevételével, és a 150 millióból készült film eddig összesen 124 milliót hozott.

Sean Penn és James Franco a Milkben
Sean Penn és James Franco a Milkben

Sose pörgött vadul a húszmillióból forgatott Milk, amiért Sean Penn a második Oscarját kapta meg tegnap. Az első vállaltan meleg politikusról szóló dráma 28 milliónál jár, amiből egyet ezen a hétvégén hozott össze. Tizenegy hete játsszák Amerikában 32 millió dollárból készült A felolvasót, ami eddig 23,2 milliós bevételt hozott, de Kate Winslet Oscar-díja ezt még megdobhatja. A legjobb filmért járó Oscarra jelölt Frost/Nixon a bemutató után lassan három hónappal még csak 17,4 milliónál jár, de legalább az egész nem került többe 25 milliónál.