Rózsa-Flores, a filmszínész

A Bolíviában csütörtök éjjel alsónadrágban lelőtt Eduardo Rózsa-Flores zavarba ejtő jelenség volt. Egyszerre volt elkötelezett bolíviai, magyar és horvát, aki hajlandó volt mindhárom hazája vélt vagy valós igazságáért fegyvert fogni. Ideológiailag sem volt könnyen beazonosítható, hiszen kommunistaként, szélsőjobbosként és muzulmánként is működött.

Személye ráadásul könnyedén emelhető piedesztálra, mert Eduardo Rózsa-Flores mindig kész volt akár az életét is kockáztatva felvállalni elnyomott emberek vagy egész nemzetek ügyét. Miközben valószínűleg ugyanilyen jogon nevezhető terroristának, aki körül gyanús körülmények közt tűntek el az életét firtató újságírók, és aki fegyvert fogott olyan esetekben is, amikor nem biztos, hogy a lövöldözés volt a legjobb megoldás.

Életében filmsztár

Karaktere így végül is egyetlen momentumra szűkíthető: a kalandorságra. Innen nézve úgy tűnik, hogy Eduardo Rózsa-Flores valamiféle extrémsportként űzte a világmegváltást. Míg másokat ez a lelki alkat a base jump, az extrém síelés, a hegymászás felé irányít, ő szervezkedett, fegyverkezett, lövészárokban és védett lakásokban bújkált.

Az ilyen alakokért néhány évtizeddel a haláluk után két kézzel szoktak kapkodni a filmstúdiók, hogy először a zavaró elemektől megtisztítva romantikus hősnek állítsák be őket, majd előjöhessenek az igazságot feltáró filmmel, ami leleplezi, hogy a hős valójában egy véres kezű kis pukkancs volt.

Sajnos a filmekben rejlő pénzektől Rózsa-Floresnél elestek a stúdiók, viselt dolgait ugyanis már életében filmre vitték. Ráadásul úgy, hogy a főhőst saját maga alakította.

Fekete Ibolya filmje olyan módon rakosgatja a főszereplő életének elemeit, hogy abból a szerethető, a forradalom örök lángjában égő hős képe áll össze. A Chico című film végigköveti a forradalmár életét a bolíviai gyerekkortól a szovjet egyetemen át a kommunista Magyarország titkosszolgálatáig. A nem túl jól hangzó állomásokat a film azzal teszi elfogadhatóvá, hogy megmutatja, Flores ezeken a helyeken hiába keresi a valódi ideológiát, és csalódottan áll tovább.

Megkérdeztük a rendezőnőt, hogy a történtek fényében máshogy látja-e főszereplőjét. Fekete Ibolya a következőket válaszolta lapunknak:

"Nem látom másnak. Évekkel ezelőtt beszéltem vele utoljára, nem tudom, mi történhetett Bolíviában, de ma is egy saját ösvényen járó radikálisnak tartom, aki semmilyen ponton nem illeszkedett a világgal és nem is kategorizálható a hagyományos ideológia fogalmakkal. Nem jobb- és nem baloldali úgy, ahogyan ezt értjük, és bizonyosan nem "zsoldos", ez nevetséges. A film is ezt próbálta elmondani. Úgy gondolom, hogy a saját halálával halt meg."

Kisvárosi forradalmár

A filmszemlén 2001-ben fődíjjal kitüntetett film előtt még két jelentős szerepe volt Floresnek. Feltűnt Fekete Ibolya 1996-os Bolse Vita című rendszerváltós mozijában, ahol egy orosz maffiózót alakított.

A későbbi életrajzírókat nyilván majd zavarba ejti, hogy a fentiekhez egyáltalán nem kapcsolódó módon a forradalmár 1999-ben a Kisváros című sorozat állandó szereplője volt. Itt a Rosszfiút alakítja, akit egyébként Eduardo Rózsa-Floresnek hívnak.

A sorozatban egy „hortobágyi üdülőfaluban titokzatos gyilkosság történik. - számol be testvérblogunk, a CC. - A gyilkosság időpontjában tartják ott a rendőrség és a határőrség magas rangú tisztjei titkos találkozójukat, a Bűnmegelőzési Tanács konferenciájának árnyékában. Járai hivatalos a találkozóra és Végvárról még Nóra, a magánnyomozónő is, aki rendkívül furcsán viselkedik és nem magyarázható kapcsolatban van egy ismeretlen bűnszövetkezettel”.

A forradalmár 1994-ben könyvet is írt a Mocskos háború címmel a balkáni háborúról. Ebből Laszlo Hege New York-i rendező filmet is forgatott volna, de a terv eddig - úgy tudjuk - nem valósult meg.