Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt az Alien forgatókönyvírója

Index, MTI
2009.12.19. 13:12 Módosítva: 2009.12.19. 15:47
Dan O'Bannon John Carpenterrel kezdet a pályafutását, és mindvégig megmaradt a scifinél. Az Alien-sorozat ás az Emlékmás

Elhunyt Dan O'Bannon amerikai forgatókönyvíró, aki A nyolcadik utas a halált (Alien), az Élőholtak visszatérnek című horrort, valamint Az emlékmás című filmet is megálmodta. O'Bannon írta az Alien-sorozat első részeit, a negyedik folytatás ugyan már nem az ő nevéhez fűződik, de az Alien vs Predator filmek munkálataiban is közreműködött.

A 63 éves filmes szakembert csütörtökön érte a halál - számolt be a forgatókönyvírók céhe. O'Bannon a Santa Monica-i Szent János kórházban halt meg, a Crohn-betegséggel folytatott 30 éves küzdelme után.

Dan O'Bannon 1946-ban St. Louisban született, filmes diplomáját a Dél-Kaliforniai Egyetemen szerezte 1970-ben.

1974-ben a Dark Star című filmmel kezdte karrierjét, a scifit John Carpenterrel együtt írta. Pályafutása során megmaradt a sci-fi és a horror műfajánál, legnagyobb sikerei az Alien-sorozat 1979-ben készült első része, valamint Az emlékmás című filmek voltak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport