2013-ig nem csökken a filmes támogatás
A 41. Magyar Filmszemle zárógáláján Hiller István oktatási és kulturális miniszter bejelentette, hétfőn aláírták a szerződést a magyar filmek állami finanszírozásáról az MMK-val. Az összegről csak annyit közölt, enyhén növekvő és kiszámítható lesz, de azt nem, hogy mihez képest.
Az MMK részéről addig nem nyilatkozhattak erről, amíg nem kapják meg a szerződést a szaktárcától. A később érkezett válasz szerint az évi támogatás így változik az elkövetkező három évben: 2010-ben 5,120 milliárd forint lesz, 2011-ben 6,562 milliárd, 2012-ben 7,088, 2013-ban 7,997 milliárd.
"A filmszakmában fontos a hosszú távú stratégiai szerződés, ez a döntés ilyen szempontból örvendetes. Bízni lehet benne, hogy a számok felfelé mozognak a jövőben" - mondta az Indexnek Kőrösi Zoltán, az MMK leendő elnöke.
Persze minden attól függ, hogy a következő kormány is be- és megtartja-e ezt, és fizet-e az MMK-nak. A filmszakma bizakodó állásponton van. "Becsülendő, hogy aláír előre a kormány. Merem hinni, hogy ha Magyarországon egy miniszter kinyilatkoztat és aláír valamit, akkor ennek van súlya, ereje" - mondta Pusztai Ferenc, az idei elsőfilmdíjas Team building producere.