Ödön
9 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Facebook-reklámnak kínos, filmnek unalmas

2010.10.23. 11:56
A Social Network dokumentumfilmnek nem elég tényszerű és alapos, fikciónak meg túl bátortalan és fantáziátlan. Ha az élet csak ilyen sztorikat képes írni, abba kellene hagynia az írást.

Akárki is mondta, hogy az élet írja a legjobb sztorikat, hatalmas hülyeséget mondott. Mert az a sztori például, amit az élet Mark Zuckerbergről, a Facebook alapítójáról írt, a legbanálisabb, legérdektelenebb sztori a világon, és mint ilyen, teljesen alkalmatlan a megfilmesítésre. Csoda, hogy ennyit sikerült kihozni belőle.

Törekvő kollégista addig püföli a számítógépet, amíg meg nem gazdagodik. Milyen nyomorult élet már az, amelyik ilyen sztorit ír? Sok-sok billentyűnyomkodás, semmitmondó screenshotok, ablaküvegre firkált algoritmus, geekség, nerdség, megannyi Enter. Próbáljon meg valaki erre a forgatókönyvre pénzt szerezni. Ezt a filmet leforgatni. És aztán ezt a filmet emberekkel megnézetni.

Igaz, ha az eleje megvan, a többi már könnyen megy: a Social Network, David Fincher szeptember végén bemutatott filmje eleve 500 millió potenciális nézővel nyit – ennyien vannak fent a Facebookon, és ha már ott vannak, nyilván érdekli őket, hogyan gazdagodott meg belőlük a világ legfiatalabb milliárdosa. Különösen, hogy a reklámszöveg soha nem látott drámát sejtet: „Nem lesz az embernek ötszázmillió barátja anélkül, hogy ne szerezne néhány ellenséget”.

Hát dráma, az van. Képzeljék el, ez a Zuckerberg akkora seggfej, hogy még a barátnője is kirúgja. Állatkínzás miatt bemószerolja a barátját. Aztán kisemmizi. Rezzenéstelen arccal lekamerázza, ahogy a haverjai a medencébe ugrálnak. Megdug egy csajt a vécében. Pimaszkodik az idősebbekkel. Visszaél hallgatótársai személyiségi jogaival. Ellopja két ellenszenves evezős ötletét. Csoda, hogy szerez magának egy csomó ellenséget? Szám szerint négyet. Ötszázmillió baráthoz képest nem is rossz arány.

A Facebook alapítója a filmben kitűnő verbális képességekkel megáldott, faragatlan, antiszociális zseni, ami nagyjából egyezik a Zuckerberg közszerepléseiből kibontakozó képpel, kivéve a verbális képességeket, mert azokból a vele készült interjúkban, konferenciabeszélgetésekben nem sokat szokott csillogtatni. Ezt a figurát a Zuckerberget alakító Jesse Eisenberg viszonylag megbízhatóan hozza, főleg a lineáris sztorit folyton megszakító flash-forwardokban, ahol a  tárgyaláson jelen lévő haragosokat és jogászokat egyszerre nyűgözi le és botránkoztatja meg. („Nem vagy seggfej, Mark, csak túlságosan próbálsz azzá válni” – hangzik el a film utolsó mondatában a filmtörténelem legsemmitmondóbb szentenciája.)

A többiek az átvert, meglopott Winklevoss ikrektől a társalapító Eduardo Saverinig rosszul lesorjázott műanyagfigurák a Ki nevet a végénből. Azzal a különbséggel, hogy itt előre lehet tudni, ki nevet a végén.

A felső sorban: Jesse Eisenberg, Justin Timberlake, Andrew Garfield. Az alsó sorban akiket alakítanak: Mark Zuckerberg, Sean Parker, Eduardo Saverin
A felső sorban: Jesse Eisenberg, Justin Timberlake, Andrew Garfield. Az alsó sorban akiket alakítanak: Mark Zuckerberg, Sean Parker, Eduardo Saverin

Mindehhez a Social Network kifejezetten low budget benyomást kelt: a szereplők között a legismertebb arc a napsteres Sean Parkert alakító Justin Timberlake, aki eddigi legemlékezetesebb alakítását a Shrek utolsó részében nyújtotta – ott is azzal, hogy kivágták. Külső helyszín a kósza harvardi és Palo Altó-i vágóképeken kívül alig van, akció meg semmi, így nyilvánvaló, hogy az emberi drámának, a végsőkig elszánt, hipermotivált, barátokon-szerelmeken átgyalogoló hősnek kellene mozgatnia a sztorit, de ezt az erőt sem a forgatókönyv, sem a rendező, sem a többi szereplő nem tudja a szolgálatába állítani.

Tessék, egy vicces jelenet

Egy együtt töltött éjszaka után fiatal stanfordos hölgy (a mellén Stanford feliratú pólóban és a fenekén Stanford feliratú bugyiban) a munkájáról faggatja az ágyban fekvő fiatalembert.

– Szóval mivel foglalkozol?

– Vállalkozó vagyok.

– Munkanélküli vagy.

– Azt nem mondanám.

– Akkor mit mondanál?

– Hogy vállalkozó vagyok.

– Na és mi volt a legutóbbi vállalkozásod?

– Alapítottam egy internetes céget, ahol ingyen lehet zenét letölteni és megosztani.

– Olyan, mint a Napster?

– Pontosan mint a Napster.

– Ezt hogy érted?

– Én alapítottam a Napstert.

– De hát a Napstert Sean Parker alapította.

– Örülök, hogy találkoztunk.

A dialógusok, a jelenetek között akad néhány szellemes, némelyik akár egy '97-es Friends-epizódban is megállná a helyét, de mintha az első számú cél az lett volna, hogy a film megkapja a korhatár nélküli besorolást: semmi sem igazán életszerű benne. A buli nem igazán buli, a kokszozás nem igazán kokszozás, a dugás se igazi dugás, folyós takony az egész, for all audiences, és ebben a takonytengerben az egyik legdrámaibb pont az, amikor Saverin elmeséli, hogyan etetett a menzán élő csirkével döglött csirkét. Ettől kellene felszisszenni. A szipogva felidézett csirkekannibalizmustól.

A filmről már jóval az amerikai bemutató előtt lehetett tudni, hogy Ben Mezrich dokumentumregényén alapul, és bár Mezrich nem a tények vallásos tiszteletéről ismert, a sztori nagyjából-egészéből igaz – a szerző első kézből, többek között Saverintől gyűjtötte be az alapanyagot. Zuckerberg kalandjait azóta ezernyi újságcikk, portré, oknyomozó vállalkozás dolgozta fel, így az Aaron Sorkin-féle forgatókönyvből készült filmnek pont az a baja, hogy igaz: semmi meglepetés nincs benne, semmi dráma. Se fogadás, se tét. Se nyertes, se vesztes. Pontosabban a nagy vesztesek, a Winklevoss fivérek, a Harvard Porcellian elitklubjának tagjai egy olimpiai hatodik helyezéssel és 65 millió dollárral gazdagabban távoznak a filmből (a valósághoz hűen), míg a legeslegnagyobb vesztes, a kisemmizett társalapító, Saverin vagyona ebben a pillanatban 1,3 milliárd dollár.

Lehetne persze drámát teremteni az érzelmi elhidegülésből, könnyeket potyogtatni egy barátság széthullásán, vagy Zuckerberget megbánásra késztetni, de a Facebook alapítója a film első percétől kezdve okos, szemtelen, céltudatos pöcs, és végig az is marad. Nincs senkije, akitől elhidegülhetne, és nincs barátja, akit elveszíthetne.

A Social Network dokumentumfilmnek nem elég alapos, nem elég szigorú és tényszerű – nem is lehet az, hiszen sem Zuckerberg, sem a Facebook-alkalmazottak nem bólintottak rá a forgatókönyvre. Játékfilmnek viszont egyszerűen túl direkt, és ami még rosszabb, túl fantáziátlan. Az igazi Mark Zuckerberg ennél csak érdekesebb figura lehet. Még az élet sem lehet ennyire béna író.