Így lett geek családregény a Tronból

A 80-as évek eleje emlékezetes volt a szórakoztatóipar fejlődéstörténetében: minden a szekrénnyi, érmezabáló játéktermi gépekről és a habszivacsjelmezes fantasy zsánerről szólt. Az arcade műfajban a Pac-Man, a Centipede és a Donkey Kong hódított, a hollywoodi álomgyár pedig évente szállított olyan kultfilmeket, mint A Birodalom visszavág, a Flash Gordon (1980), a Sárkányölő, a Titánok harca (1981), a Conan, a Vadak ura és a Sötét kristály (1982).

Tron, avagy a számítógép lázadása

Steven Lisberger, a játékőrült animációs filmes már a 70-es években egy Star Warshoz hasonló űr-tündérmesét akart írni a Pong videójátékhoz, de csak az 1980-as Állatolimpia című rajzfilmjével keresett annyi pénzt, hogy belevágjon a Tron-projektbe (érdekesség, hogy már a rajzfilmgyártó cége logójában is egy fénylő diszkoszt hajigáló energialény szerepelt). Az élő szereplőket számítógéppel rajzolt hátterekkel keverő mozifilm tervét a Warner, az MGM és a Columbia is túl merésznek tartotta, ezért Lisberger a Disney-hez vitte be a forgatókönyvét. Ahol végül egy átlagos "a csodavilágba átkerült fiú legyőzi a gonosz zsarnokot és megmenti a lányt"-típusú mesét faragtak a sztorijából.

Mai szemmel már kicsit röhejes a Tron alapkoncepciója: az Encom nevű óriásvállalat játéktermi gépei egyetlen nagy virtuális vidámparkba vannak bekötve, így amikor pár tinédzser elveri az összes apróját az Űrőrültek nevű lövöldözésre vagy a kultikus fénymotorozásra, valójában a virtuális térben éldegélő kék és piros kezeslábasos pixelharcosokat irányítják. Ebbe a világba digitalizálódik át egy hús-vér felhasználó, Kevin Flynn (Jeff Bridges), aki két program, Tron és Yori (Bruce Boxleitner, Cindy Morgan, ők játszák Flynn encomos kollégáit, Alant és Lorát is) segítségével legyőzi a pixeluniverzum diktátorát, a Főellenőrző Programot.

Lisberger a cybervilág díszletinek és a jelmezeinek megtervezéséhez a Moebius néven befutott képregényrajzolót, Jean Giraud-ot igazolta le, Syd Mead art director pedig nemcsak kitalálta a fénymotort, a lézervitorlást és a főgonosz hajóját, de a Blade Runner-hangulatot is sikerrel csempészte át a filmbe. A Tron trükkcsapata az elsők között használt Hollywoodban számítógépes animációt: a MAGI cég korabeli erőgépein keltek életre a digitális világ tankjai, motorjai és a kapu alakú recognizerek, a Triple-I pedig a film második felén dolgozott. A 1982-ben elképesztőnek számító látványvilág és a könnyen emészthető sztori ellenére a 17 millió dollárba kerülő Tron csak 33 milliós bevételt hozott össze Amerikában, így nem is darálta be a kor divatos folytatásőrülete.

Tron 2.0

A 80-as évek geekjei és gémerei a mozizás után már a játéktermekben is kipróbálhatták a Midway joystickos, Encom logós arcade gépeit. Ezekkel lehetett fénymotorozni, tankcsatát vívni és a forgatókönyvben még szereplő, de a filmből kivágott gridbugokra lövöldözni. A korongdobálós arcade gép 83-ban gördült le a gyártósorról, Discs of Tron néven, de az Intellivision és az Atari az egyre népszerűbb otthoni konzoljátékokra is kihozott egy shoot em upot, Tron: Deadly Discs címmel.

A Tron cybervilága adta magát, hogy idővel egy bejárható, látványos 3d-s játék is készüljön hozzá. A Tronhoz hasonló koncepcióra épülő Mátrix-trilógia után le is csapott rá az Alien Vs. Predator-univerzumon és a kémfilmes FPS-eken edződött Monolith Production. A TRON 2.0 címet viselő, 2003-as lövöldözős játék nemcsak az elképesztő színvilágú helyszíneivel tűnt ki az ezredforduló FPS-áradatából, a történetért felelős Frank Rooke jól továbbvitte a 82-es kultfilm sztoriját is.

A játék főszereplője ismét egy cybervilágba került programozó lett: Jethro Bradley, aki a mozifilmből megismert két Encom-dolgozó, Alan Bradley és Lora Baines fia. 2003-ra a 80-as évek virágzó játékgyártó vállalatát, az Encomot bekebelezte egy gonosz mamutcég, az FCon. A történet az Encom-alkalmazott Alan Bradley korrekciós algoritmusa körül bonyolódik, csak ezzel lehet ugyanis mellékhatások nélkül átmozgatni a programozókat a digitális világba. Mivel az Fcon igazgatótanácsa nem rendelkezik Alan kutatási anyagaival, egy csomó szörnyet, vírust és agresszív biztonsági programot szabadítottak el a kibertérben, a játék folyamán őket kell a főhősnek felszecskáznia szuperfrizbivel, robbanó labdákkal, fényvető puskákkal és energiakesztyűvel.

Alan Bradleyt a játék elején elrabolják az Fcon emberei, de a fiát, Jetet az utolsó pillanatban sikerül digitalizálnia, hogy a gépvilág új bajnokaként majd megmenthesse. A fiút odaát egy dögös harci program, Mercury segíti, valamint egy mesterséges intelligencia, Ma3a, aki valójában Jet 1994-ben elhunyt édesanyjának, Lorának egyfajta digitális mása. A Tron 2.0 kontinuitását jól elősegítette, hogy Jeff Bridgest leszámítva a 82-es kultfilm színészei mondták fel a főszereplők szövegeit: Bruce Boxleitner lett ismét Alan Bradley, Cindy Morgan pedig Ma3a (Mercury Rebecca Romijn hangján szólalt meg, a főhős Jason Cottle volt).

Tron: Ghost in the Machine

A népszerű filmeket és játékokat előbb-utóbb képregényesítik. A Star Wars-trilógiák, a Péntek 13-széria, az Alien-filmek és a Doom után csak idő kérdése volt a Tron képregényes folytatása. Már 2003-ban terveztek egy Tron játékhoz kapcsolódó képregényt Tron 2.0: Derezzed címmel, de végül csak 2006 és 2008 között készült el egy gyönyörűen megfestett, hatrészes minisorozat, a Tron: The Ghost in the Machine.

A képregény főszereplője ismét a Tron 2.0 hőse, Jet, aki most épp pszichiáterhez jár, hogy fel tudja dolgozni a traumát: kezeslábasos pixelemberként kellett rohangálnia az apja szuperszámítógépének belsejében. A képregény első része azonnal a mélyvízbe dobja az olvasót: Jet nemcsak abban kételkedik, hogy járt-e egyáltalán a virtuális világban, de még egy videofelvételt is talál, amiben ő maga lövi le az apját, Alan Bradley-t.

A két író, Landry Walker és Eric Jones a végletekig fokozzák a képregény skizofrén hangulatát. Jet folyton hallucinál: miközben épp győzelemre vezetné a kibervilág gladiátorait az újratelepített Főellenőrző Program ellen, egy szivarozó rajzfilmnyúl a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban sulykolja belé, hogy ez az egész csak egy előre beprogramozott illúzió, amiből ki kellene végre törnie.

A képregény legalább olyan ügyesen lavírozgat az igazi, a virtuális és a szereplők fejében létező világok között, mint az Emlékmás, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?, a Mátrix és az Eredet. Az újabb "programozóból lett pixelhős megmenti a kiberteret"-típusú történet helyett szinte csak kérdéseket kapunk: Mi van, ha nem is Alan Bradley Jet apja, hanem az örökké vigyorgó Jeff Bridges, azaz Kevin Flynn? (Már a 82-es filmváltozatból is kiderült, hogy Kevin és Lora korábban jártak) Mi van, ha erre Alan is rájött, és ő ölte meg féltékenységből a feleségét, Lorát? Mi van, ha a Főellenőrző Programot nem is győzték le 1982-ben? És ha a gonosz Encom vezérigazgatók csak azért hozták létre a Tron 2.0 színes világát, hogy Kevin, Alan, Lora és a gyerekeik számára legyen egy virtuális játszótér, ahol hősködhetnek, miközben a megalomán vezérlőprogram leigázza a kibertér után az emberek világát is?

Vizualitásban sajnos már csak a Ghost in the Machine első két száma volt úttörő. A rajzoló itt a számítógépes animátorból lett képregényes, Louie De Martinis volt, aki az art decós scifi stílusával nagyon jól visszacsempészte az első mozifilm retróhangulatát: festett figurái mintha csak a számítógép belsejében tomboló polgárháború toborzóplakátjairól léptek volna le. A többi négy füzet illusztrátora viszont Mike Shoyket lett, aki ugyan biztoskezű iparosként gyártotta le a fotorealisztikus paneleket, és a rajzfilmnyulas gegekkel is jól bánt, de a végeredmény nem sokban különbözik a mainstream amerikai comicsok nagy mell-kockahas-vasalóáll szentháromságában készülő képeitől.

Tron: Legacy, Evolution, Betrayal

A Disney 28 évvel a Tron mozifilm után 3D-ben készített hivatalos folytatást, és a Tron: Örökség marketinghadjáratát egy konzoljátékkal (Tron: Evolution) meg egy képregényes előzménnyel (Tron: Betrayal) is megerősítette. Joseph Kosinski rendező az új részben látványosan felturbózta a fénymotorozást, az első film kedélyes labdadobálását pengefrizbis gladiátorviadalra cserélte, a kultikus sztreccsruhát pedig ezúttal a Dr. House bombázó dokinőjére, Olivia Wilde-ra adták rá.

Az Örökség elején az immár családos Kevin Flynn (Jeff Bridges) újra átkerül a számítógép-birodalomba, a fia (Garrett Hedlund) viszont csak 20 évvel később megy utána, hogy kiszabadítsa. Az aktuális főgonosz ezúttal Clu (a CGI-vel megfiatalított Jeff Bridges alakítja) aki Flynn régi biztonsági programjából lett őrült pixelzsarnok. Az új konzoljáték és a képregény az ő hatalomra jutását meséli el, érdemes mindkettőt beszerezni a 3D-mozizás előtt.