Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Warner is bejelentkezett Vajnánál
További Cikkek cikkek
Sok interjút adott. A nemzetközi sajtó mit szólt a kormánybiztosi bejelentéseihez?
Az összes főbb lappal találkoztunk, örültek, mikor elmeséltük az új magyar filmipari terveket, vagyis hogy elindul az új támogatási program.
Láttuk Kenyeres Bálintot bemutatkozni önnek a Media-díjátadóján, ahol épp Zomborácz Virágot díjazták. Itt minden rendező és producer lerohanta?
Minden kint lévő magyar filmessel találkoztunk a négy napban, akik projektjeiről már elkezdődtek a koprodukciós tárgyalások, de a Magyar Mozgókép Közalapítványtól csak szándéknyilatkozatuk van a támogatásra. Szerettek volna megismerni minket az itt jelenlévő magyar filmesek és partnereik, és tőlünk akarták hallani, hogy lesz-e következő lépés. Kenyeres Bálint mellett más elsőfilmesek sora is jelentkezett: Ujj Mészáros Károly és producere Major István a Liza a rókatündér-tervvel, Zomborácz Virágot Pusztai Ferenc képviselte, de beszéltünk Mundruczó Kornél és Császi Ádám új filmterveiről. Angelusz Ivánnal és Reich Péterrel pedig a T-projektről beszélgettünk, aminek Pálfi György a rendezője. Mindenkinek azt tudtuk mondani, hogy július 15 és 30 között feláll a Filmalap és elindul a pályáztatás.
Reklamáló külföldiek is jelentkeztek?
Németekkel találkoztunk, akik befejeztek egy filmet, 10 millióval tartozik nekik az MMKA, és belgákkal is, akik a Magyarországon rendezett Cartoon Forum rendezvény miatt adtak kölcsön a magyaroknak, de az alapítvány már nem utalta el nekik az utolsó összeget. Összességében szép kis problémahalmaz zúdult ránk, pláne ahhoz képest, hogy eredetileg az lett volna a feladatom, hogy az új dolgokat tervezzem meg, és a jövőre vonatkozó stratégiát építsem fel. Most muszáj a múltat tisztába tenni.
Új piaci szereplőkkel is találkoztak?
Nagyon sok stúdióval beszélgettünk: például a Warnerrel és még Magyarországon az HBO-val. A Warnernél az az érdekes, hogy most először akar amerikai stúdió magyar filmet forgatni Magyarországon. De független amerikai producerek is jelentkeztek, egyikük azért forgatna Budapesten, mert a film Budapesten játszódik.
Szőcs Géza kulturális államtitkárral még azelőtt beszélgettek, hogy bejelentették volna, hogy állami pénz nélkül készítenék a budapesti nemzetközi fesztivált.
Az nem itt dőlt még el, hogy nem lesz rá állami pénz. Hosszabb időt töltöttünk itt Gézával, aminek azért örültünk mindketten, mert a sajtó generált közöttünk az elmúlt pár hétben egy ellentétet, de most megbeszéltük, hogy a jövőben személyesen kommunikálunk. Mindkettőnknek az a célja, hogy a magyar filmfinanszírozás kijöjjön a válságból. Illetve megbeszéltük, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap fogja adminisztrálni azokat a filmeket is, amikről a 800 milliós keretéből ő saját hatáskörében dönt. Örültem, hogy a találkozás és beszélgetés létrejött. Ez egy jó együttműködés kezdete.
Ön jelentette be Cannes-ban, hogy nincs pénz a BIFF-re? Mi ennek a háttere?
Semmilyen bejelentést nem tettem. Szőcs Géza maga mondta itt Cannes-ban, hogy nem állami pénzből szervezik majd a fesztivált.
Mi egyébként a budapesti nemzetközi fesztiválról a véleménye?
Jó ötlet, szép álom, de előbb ki kell hozni a válságból a magyar filmet, amiben másfél éve szenved. Ha van pénz, akkor a filmre és a filmszakmára kéne költeni. A Karlovy Vary Filmfesztivál 6 millió euróba kerül, a berlini 20 millió, Locarno 12 millió, a bangkoki nemzetközi fesztivál, amit én szerveztem 6 millió dollárba került évente. Az amerikai filmmarket (AFM), aminek az alapító elnöke voltam, és ami a legjelentősebb filmvásár a világon, 3 millió dollárba került. 400 millió forintból, amiből a nyilatkozatok szerint a fesztivált tervezik Budapesten, nehéz egy ilyet összehozni, pláne állami támogatás nélkül. Le a kalappal az előtt, aki ezt így össze tudná hozni, de erre nem sok esélyt látok.
Kristanna Lokennel jóban vannak vagy csak megbeszélték, hogy szerepet kap egy magyar filmben?
A Terminator 3 forgatása óta nem találkoztam vele, véletlen futottunk össze itt. Ha egy rendező egy szerepre vonatkozóan rá gondol, akkor nyilván megkeresi majd.