A vihar rendezte a sztárokat Cannes-ban

A szélviharos, esős időben vasárnap este a fesztivál 65. évfordulója alkalmából rendezett díszvacsora utáni tűzijáték elmaradt, a fesztivál külső moziterme pedig úgy beázott, hogy a szervezők törölték az oda hirdetett vetítéseket. A francia Riviérán szokatlan őszies május meghatározza a fesztivál hangulatát: a folyamatos eső és szél miatt a tengerpart üres, a fesztiválozók beszorultak a fesztiválpalotába. A vörös szőnyeges bevonulások esernyős berohanásokká alakultak át a víztől tocsogó lépcsőkön.

A fesztiválpalota épületében zavartalanul folyik a fesztivál: a sajtótájékoztatókat továbbra sem annyira az elhangzottak dobták fel, mint inkább Mads Mikkelsen, a James Bond-rosszfiújaként ismert dán színész karcsúsított zakója, és ősz fürtje vagy a 14 évre eltűnt Thomas Vinterberg rendező zselézett sérója, amitől pont ugyanolyan fiatalnak tűnik, mint a Születésnap bemutatójakor. A hétvége további emlékezetes pillanatai, hogy – talán a borongós időjárás ürügyén - Isabelle Huppert bőrszerkóban lépett a fotósok elé, a 80-as Jean-Louis Trintignant pedig már azzal is felhívta magára figyelmet, hogy sok filmezéstől elvonultan töltött év után egyáltalán megjelent. Ezúttal Haneke kedvéért tért vissza a vászonra és a vörös szőnyegre a Love című film szerepében.

Az ausztrál John Hillcoat Lawless című filmjének a szereplése hasonló volt a filmhez: a látvány, pontosabban a macsó megjelenés dominált. Shia LaBoeuf hosszú hajjal, borostásan, Tom Hardy szakállasan, marconán, a rendező napszemüvegben hozta az amerikai gengsztermozi kliséit. A vörös szőnyeges bevonulás azért is volt hangsúlyos, mert csak a sztárok miatt kerülhetett a kritikusok szerint a film a versenybe.

Az alkoholcsempész család 1930-as évekbeli történetének legendája kifogott a hozott anyagból (Matt Bondurant regénye) forgatókönyvet jegyző Nick Cave-en, Hillcoat állandó alkotótársán: nem tudott túllépni az irreálisba hajló erőszakosságon. Ő - mint hangsúlyozta -  izgalmasan és újszerűen akarta az erőszakot ábrázolni, de a film így inkább sokszor parodisztikus jelleget kapott. A rendező, akire a Volt egyszer egy Amerika és a Bonnie és Clyde-filmek egyaránt hatással voltak, a sajtótájékoztatón megjegyezte: Amerikában nemcsak a gengsztermozik ideje volt kemény, de azoknak is nehéz, akik közepes költségvetésű filmeket szeretnének. "Szerintem ez ellen ki fog alakulni egy mozgalom, a tévé már megkezdte a küzdelmet."

A Love az egyik legellentmondásosabb véleményeket kiváltó film idén. Míg a kritikusok nagy része lelkesen fogadta, akiket mi kérdeztünk, halálra unták magukat, és nem értették, hogy mitől szipog a közönség egy része egy olyan sztorin, ami a rendező távolságtartó stílusában mutatja be, ahogy egy idős pár (Trintignant és Emmanuelle Riva alakításában) szembenéz az öregedéssel és a halállal. Míg a „legintelligensebb filmként” aposztrofálták a kritikusok az idei fesztiválon, többen csak „két óra dögunalomnak" nevezték.

Cristian Mungiunak, a román újhullám vezéralakjának két és fél órás filmjét is vegyesen fogadták: akiknek tetszett, azt emelték ki, hogy egy balladai történetet mesél el erősen komponált képekkel. Ugyanakkor sokan fújoltak a vetítés után. Volt, aki arról panaszkodott, hogy hosszú, és lassú, a magyar kollégák közül páran Mundruczó Kornél filmjeihez hasonlították, és volt, aki szerint ez a téma annyira távol állt a nézőtől - ellentétben előző, ugyanitt fődíjat nyert 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjével -, hogy hidegen hagyta. Az előző filmjéhez hasonlóan pontosan komponált mozi egyébként érdekes kérdéseket vet fel: két árvalány sorsa Kelet-Európában hogy alakulhat úgy, hogy egyikük meghaljon ördögűzés közben, mindez a 2000-es években. A filmben végig kerülik a válaszokat.

Mungiu a sajtótájékoztatón egyébként hangsúlyozta: az a baj, hogy a román mozi nagyon népszerű Cannes-ban, de nem Romániában. A románok az amerikai mainstream produkciókra mennek. Így amikor egy 18 éves fiatal csak amerikai tévésorozatokon nőtt fel, nem fog művészfilmeket nézni.

Vintenberg filmjében, A vadászatban (Jagten) pedofiliával vádolják az ártatlan főszereplőt, ami a skandináv faluban a kivégzéssel egyenértékű. Egyes kritikusok szerint a hitelesség határát súrolja a mozi, de a 14 évvel ezelőtti Születésnap Dogma-stílusához képest visszalépés lett a konszolidált film. Vinterberg a látszat-igazságok ellen akart érvelni: az, ahogy a gyerekek is megpróbálnak a felnőttek hazug, álszent világának megfelelni, és - ahogy hangsúlyozta - meg akarta mutatni, milyen katasztrófával jár az, amikor a nyugodt felszín alatti indulatok elszabadulnak, ahogy annak egy tipikus skandináv filmben lennie kell. Bár a sztori egy pszichiáter által gyűjtött történeten alapszik, fiktív. Ahogy a rendező fogalmazott: "a mi beteg agyszüleményünk”.

Estére kezdett erősen zuhogni az eső, esernyővel kísérték a vörös szőnyegen a szigorú dress code szerint öltözött vendégeket a Haneke-film bemutatójára is. A szél miatt a bevonuláskor a 60 fölötti alkotók haja kapott főszerepet: ahogy a kopaszodó Tritntignant kócos haját rángatta, Isabelle Huppert fürtjeit a gyémántfülbevalója körül tekergette, csak Haneke olyan volt, mintha egy Schauma sampon-reklámból lépett ki volna ki. A fesztiválpalotában már dörgölték magukról a vizet, egymásba kapaszkodva vonultak be: a leghatásosabb snitt lett az eddigi fesztiválon ez az időjárás rendezte, nyűgös szeles hétvégét lezáró jelenet.

Az utazásunkat a fesztivál szponzora, a Stella Artois támogatta