Rocky vagy Conan volt 1982 sztárja?

John Milius Conan, a barbárja megkerülhetetlen mozgóképtörténeti mérföldkő. Ez volt a sword & sorcery műfaj elindítója és máig ez a zsáner legjobb darabja, hiába készülnek 30 éve futószalagon az olyan vhs-klasszikusok, mint a Barbár fivérek, a Tűz és jég, a Vörös Szonja, az Ator vagy a The Warrior and the Sorceress. Ezeknek a filmeknek az a közös jellemzője, hogy mindig kell bele egy Schwarzenegger-testalkatú, félmeztelen izomhegy, aki a lábánál kuporgó, csöcsös amazonnal egy-két poén és sok kardozás után mindig legyőzi az aktuális zsarnokokot, aki vagy egy eszelős hadúr vagy egy démonhívő varázsló.

Schwarzenegger tökéletes választás volt Conan szerepére, annak ellenére, hogy az eredeti, Robert E. Howard-féle Conan-novellákban nem egy néma izomkolosszus kaszabolt, hanem egy mindenkibe belekötő, minden nőt ágyba cipelő, ravasz harcos, akinek a nagy vérfürdők előtt mindig jutott ideje olyanokat kiabálni, hogy "Crom ördögeire, most megkóstoljátok a hyrkániai acélt, kutyák!". John Milius és a forgatókönyvíró Olvier Stone Conanja viszont így is 68,8 milliós bevételt hozott össze 82-ben, ezért 84-ben követte egy kevésbé kultikus folytatás, a Conan, a pusztító.

Arnold Schwarzenegger mellett egy másik legendás izomhegy, Sylvester Stallone is megvillantotta a bicepszét a vásznon 1982-ben, ráadásul rögtön két filmben. Az év végén debütáló Rambo előtt került mozikba a Rocky 3, amiben a filmtörténet legismertebb ökölvívója nemcsak két színészi karrierbe kezdő pankrátort (Hulk Hogant és a vadállat bokszolót alakító Mr. T-t) ütött ki, de békét kötött korábbi ellenfelével (Carl Weathers) is.

A film jól bemutatta a látványos sportkarrierrel járó celebséget: Rockyt tévéshow-kba, reklámfilmekbe és dedikálókörutakra hívják, miközben a brutális Clubber sorra küldi tolószékbe vagy koporsóba az ellenfeleit. A két sztárbokszoló felkészülését bemutató nyitójelenetben debütált az azóta Rockyhoz hasonlóan kultstátuszba emelkedett Eye Of The Tiger című Survivor-nóta, ami még Oscar-jelölést is kapott a következő évben. A Survivor albuma milliós eladásokat produkáló platinalemez lett, a Rocky 3 pedig a 125 millió dolláros bevételével épp csak hogy lemaradt az 1982-es amerikai jegyeladási toplista dobogójáról (Richard Gere Garni-zónája előzte meg 129,7 millióval).

A 80-as évek elején a Star Wars-széria nagy riválisa, a 79-es Star Trek mozifilm is folytatást kapott. A franchise atyja, Gene Roddenberry eredetileg egy zavaros időutazós sztorit talált ki, amiben a klingonok 1963-ba visszaugorva még a merénylet előtt elkapják Kennedy gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot, az életben maradt elnököt és utódjait pedig marionettbábuként rángatják, így a XXIII. században, a Star Trek jelenében a klingonok már egy kegyetlen, csillagközi rendőrállam vezetői. Ami persze Kirk kapitánynak egy cseppet sem tetszik, ezért bepattan az időgépbe...

Szerencsére a Paramount stúdió vezetői ezt a borzalmas forgatókönyv-vázlatot Roddenberry-vel együtt kidobták a filmből. Haragudtak a kreaátor-producerre, amiért az első mozifilm 35 millió dollárba került és csak 82,2 milliós bevételt generált, ezért a folytatásra már csak 11,2 milliót adtak. Az új űrhajótípussal, látványos űrcsatával, renegát hadúrral, édenkert-létrehozó gépezettel és haldokló Spockkal turbózott történet végül 79,2 milliós bevételt termelt Amerikában, amivel az 1982-es év hatodik legjobban teljesítő filmje lett.

Sokak szerint Steven Spielberg teremtette meg a családi blockbusterekbe rakott pofátlan reklámok műfaját akkor, amikor a kis Elliott (Henry Thomas) egy csomag Reese's Pieces-cukorkával csalogatta be a házába a mozgókép-történelem legráncosabb, de egyben legcukibb űrlényét. A filmben eredetileg a jóval ismertebb M&M's csokigolyók szerepeltek volna, de a Mars ehhez nem járult hozzá, így nemcsak óriási pluszbevételtől estek el, de szegényebbek lettek a Hold előtt bringázós kisfiú legendájával.

Az E.T. a 435,1 dolláros amerikai bevételével első lett az 1982-es box office toplistán. Az elmúlt 30 évben többször is mozikba került, ezalatt 792,9 millió dolláros bevételt termelt, 83-ban besöpörte a legjobb filmzene, speciális effekt, hang és hangeffekt-vágás Oscar-díját, a rendező unokahúgát, Drew Barrymore-t pedig elindította a sztárszínészek útján.

Ridley Scott Szárnyas fejvadásza halhatatlan mestermű: a lebegő autókkal és neonfényes sikátorokkal zsúfolt, esőáztatta metropolisz képe Vangelis zenéjével még ma is mellbe vágja a nézőt. És ez még akkor is így van, ha a Philip K. Dick-rajongók gyűlölik Scottot, amiért egy melankolikus, scifi-noir akciófilmmé silányította le az eredetileg a vallás elgépiesedése és az állathasonmásokkal megváltott örök élet köré felépített Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényt.

A történetet jól ismerjük. Harrison Ford alakítja Deckardot, a rendőrség érzelemmentes replikánsvadászát, akinek nincs magánélete, whiskymámorban fetreng a legénylakásán, rendszeresen unikornisokkal álmodik és nem kap szívbajt, ha egy replikáns helyett igazi embert öl meg. Az üldözött replikánsok viszont mindannyian érzelmektől túlfűtött, esendő ösztönlények. Zhora (Joanna Cassidy) a showbizniszben meztelenkedik táncoslányként, Pris (Daryl Hannah) eleve a katonaságnak legyártott robotkurva, Kowalski (Brion James) az aberráltak torz vigyorával kínozza a dokit a hűtőkamrában, a teremtőjét meggyilkoló Roy (Rutger Hauer) pedig hiába tudja, hogy a replikánsok az űrkolóniák eldobható luxuscikkei, és csak annyit számítanak az embereknek, mint „a könnyek az esőben”, utolsó üzemképes perceiben megmenti Deckard életét, pedig meg is ölhetné. A ki az ember és ki a gép?-kérdést Ridley Scott azzal fokozta a végsőkig, hogy a rendezői változatban megmutatja: Deckard maga is replikáns (Edward James Olmos azért rak a lakása elé egy origami-egyszarvút, mert ismeri a fejvadász Dr. Tyrell által beprogramozott unikornisos álmát). A film kultikussága ellenére nem volt túl népszerű a mozikban: mindössze 33 milliós bevételt termelt.

A horror nagymestere, John Carpenter a legnagyobb melegben küldte a mozikba 1982. nyarán kultikus sarkvidéki rémmeséjét, amiben egy sarkkutató expedíció kiszabadít a jég fogságából egy vérszomjas, testrabló űrlényt, ami utána megöl minden tudóst, kivéve persze a Mikulás-szakállú főhőst, Kurt Russellt. Az emberi alakot felvenni képes bolygóközi rémség az 50-es évek atomháborús gyomorgörcsének és az ellenség köztük van-paranoiának volt a gyermeke, második virágkorát pedig a 70-es évek inváziós scifijei idején élte. Carpenter maga is egy 1951-es sci-fiből, a The Thing from Another Worldből vette az alapsztorit, de nagy hatással voltak rá a Testrablók támadása-feldolgozások is.

A 82-es A dolog viszont nemcsak a fojtogató atmoszférájú, Alien-filmeket idéző kutatóbázisos jelenetei miatt jó, hanem a testeket magába olvasztó szörnyetegek miatt is. Ezek igazi habszivacs mestermunkák voltak, nem véletlen, hogy még ma is árulják őket ronda akciófiguraként a rajongóknak. Az egyik legemlékezetesebb póklábú-emberfejű, csápos idegent a 2008-ban elhunyt trükkmester, Stan Winston tervezte, aki Carpenterrel karöltve az íratlan hollywoodi törvényekkel is szembement: nem sok amerikai filmben fordul elő ugyanis, hogy megölnek egy kiskutyát, majd később ocsmány rémségként hozzák vissza az életbe. Sajnos a film csak 19,6 milliós bevételt termelt Amerikában, így 29 évet kellett várni arra, hogy egy remake erejéig újra csatába indulhasson egy űrlényt lángszórózó sarkkutató.

Mai szemmel elég röhejes film a Tron. Az Encom nevű multicég játéktermi gépei egy nagy virtuális vidámparkba vannak bekötve, így amikor pár tinédzser elveri az összes apróját az Űrőrültekre vagy a kultikus fénymotorozásra, valójában a virtuális térben éldegélő, sztreccsruhás pixelharcosokat irányítják. Ebbe a világba digitalizálódik át Kevin Flynn (Jeff Bridges), aki két programmal, Tronnal és Yorival (Bruce Boxleitner, Cindy Morgan, ők játszák Flynn encomos kollégáit, Alant és Lorát is) végül legyőzi a pixeluniverzum diktátorát, a Főellenőrző Programot.

Steven Lisberger, a játékőrült animációs filmes rendező már a 70-es években egy Star Warshoz hasonló űr-tündérmesét akart írni a Pong videójátékhoz, de az élő szereplőket számítógépes hátterekkel keverő mozifilm tervét a Warner, az MGM és a Columbia is kidobta, ezért Lisberger a Disney-hez vitte a terveit, ahol végül a szokásos "a csodavilágba átkerült fiú legyőzi a gonosz zsarnokot és megmenti a lányt"-típusú mesét faragtak belőle. A Tron trükkcsapata az elsők között használt Hollywoodban számítógépes animációt, de a film végül a 82-ben még elképesztőnek számító látványvilág és a könnyen emészthető sztori ellenére is csak 33 milliós bevételt tudott összehozni Amerikában.

Schwarzenegger 1982 májusától kaszabolta a mozikban Thulsa Doom szolgáit, de augusztusra már az MGM stúdió is elkészítette a saját félpucér harcosos, sword & sorcery-klasszikusát, a Vadak urát. Don Coscarelli író-rendező a jól ismert sztorit rakta össze: az ügyeletes muszklimiska (Marc Singer) és lenge öltözetű nője (a későbbi Bond-lány, Tanya Roberts) legyőzik a birodalmát vaskézzel irányító, zsarnoki varázslót (Rip Torn), és elhozzák a békét a sokat szenvedett népnek.

Az újítás viszont az volt ebben a filmben, hogy a főhőst a kötelező jócsaj mellett egy sas meg egy fekete párduc is segítette. Ráadásul a gyerekmágnes cukiságfaktor is az egekben volt, mivel a patikamérlegen kiszámolt, fontos dramaturgiai pontokon két vicces nyest is előkerült a vadak ura hátizsákjából. Bár a film csak 14 milliós bevételt produkált, néhány felejthető folytatás és egy tévésorozat így is készült hozzá.

A 80-as évek a habszivacs szörnyek és az egy ember, egy háború-típusú akciófilmek aranykora volt. Pedig a legelső Rambo igazából arról szólt, hogy egy vietnami háborút megjárt, kizárólag csak a gyilkoláshoz értő veteránt (Sylvester Stallone) mennyire nehéz visszaintegrálni a társadalomba. A síró Rambo az eredeti David Morrell-regényben nem tud mit kezdeni az életével, és miután egy elképesztő dzsungelharcban örökre megnyomorítja egy békés kisváros összes zsaruját, ő maga is meghal.

A mindössze 12 millió dollárból leforgatott First Blood 47,2 millió dollárt kaszált az amerikai mozikban, ezzel a tizenharmadik legnézettebb film lett 1982-ben. Miután az összbevétel 125 millióra hízott, berendelték az előre eltervezett folytatást is: az 1985-ös Rambo 2-ben viszont Stallone már egy franchise-ként is jól működő, sebezhetetlen izomkolosszusként géppuskázta halomra a vadonban bujkáló ellenséget. És míg az első részben mindössze egyetlen embert ölt meg, itt már 69 hullát hagyott hátra (míg az egyre durvább folytatásokban 132-t illetve 236-ot).

A 82-es év az egyszemélyes hadsereges Stallone-filmek mellett egy másik zsáner alapkövét is letette. A stand up komikus Eddie Murphy legelső mozifilmje, a 48 óra után elképesztően népszerű lett a buddy cop műfaj, amiben jellemzően egy morcos zsaru és egy jó útra tért, vicces bűnöző (vagy egy rovott múltú, a törvényt sajátosan értelmező, gyakran felfüggesztett exrendőr) fáradhatatlan agymunka és kőkemény nyomozás helyett poénkodások sorozatával old meg egy tetszőleges bűnügyet.

Nick Nolte és Eddie Murphy filmje 1982-ben 78,8 millió dolláros bevételt produkált Amerikában, ez az éves toplista 7. helyéhez volt elég (épp csak lemaradtak egymillióval a Star Trek 2 mögött). A Paramountnál 1990-re Megint 48 óra címmel elkészült a folytatás, de a röhögve lövöldöző zsarupáros később annyira népszerű témának bizonyult, hogy a konkurens stúdiók is sorra kezdték ontották a buddy cop-filmeket: a Warnernél elkészült a Halálos fegyver-széria, Az utolsó cserkész, a Tango és Cash és a Durr, durr és csók, a New Line-nál pedig a Csúcsformában-trilógia.